Ennyiért tudsz jóllakni a Szigeten

Megnéztük, hogy milyen ételeket kaphatnak a fesztiválozók 1000, 2000 és 3000 forint alatt.

Ahogyan már írtuk, egy fesztiválon a kajával lehet a legtöbbet spórolni, főleg, ha nincsenek nagy igényeink. Kóstolás és a higiéniai körkép helyett ezért most egy árérzékeny túrára vettük rá magunkat a Sziget -1. napján. 

1000 forint alatt

A (hideg) pizzaszelet nélkülözhetetlen kelléke egy átbulizott éjszakának, és szerencsére ezzel tisztában vannak a szolgáltatók is, 800 forintért már kapunk is egy óriási szeletet, de 980 forintért vehetünk amerikai hot-dogot, de ha még ennyit sem költenék arra, hogy lefojtsuk az alkoholt, akkor 700 forintért van már lángos, aminek sajtos vagy tejfölös verziója 800 forint, a kombinált verzió pedig 900 forint. Persze ebben az árkategóriában több helyen is van sült krumpli, amit viszonylag kulturáltaln lehet fogyasztani menet közben is, illetve ugyanez igaz a pattogatott kukoricára (400 Ft/1l), amire eddig valahogy soha nem gondoltunk fesztiválkajaként. Ebben az árkategóriában egyébként az édesszájúak is próbálkozhatnak, hiszen van 790 forintért churros, gofri, fagyi vagy éppen az aluljáróból ismerős péksütmények. 

2000 forint alatt

1500 forintért azért már jobban kinyílik a világ, főleg azok számára, akik szeretik a hamburgereket, szendvicseket, salátákat és a dobozos kiszerelésű kajákat. Ja, és persze a nagyszínpad mögött ezresért van flekkenhús is, de ugye ahhoz nem árt köretet is venni, ami 650 forint, így pont átcsúszik a következő árkategóriába. Kivéve persze, ha beérjük némi kenyérrel, egy szelet 100 forintba kerül.  2000 forint alatt pedig további szintet lehet lépni, hiszen bekúsznak a kínálatba az egytálételek, a különböző menük, de levesezhetünk is, és több nemzet ételébe belekóstolhatunk. A mellékelt galériában mutatunk is példákat. 

3000 forint alatt, tészta

A kínálat nagyjából ugyanaz, mint az előző kategóriában, de mennyiségben és minőségben biztosan van különbség. Szóval ha 900 forintos hamburger nem nyerte el a tetszésed, akár 2390 forintot is elverhetsz egy szimpatikusabb darabra, és 350 forintért még hasábburgonyát is vehetsz hozzá. De ebben az árban egy gyros- vagy pastaboxszal is csillapíthatod a saját vagy akár barátaid éhségét, ha kisebb étkűek vagytok. És ha az olcsó, default hot-dog nem a barátod, összerakhatod a sajátodat, ami menüben, vagyis egy félliteres szörppel együtt 2190 forint. Ha pedig valamiért úgy érzed, hogy pont a Szigeten szeretnél halas ételeket enni, akkor számolj azzal, hogy az is több mint 2000 forintba kerül majd, kivéve persze ha tintahalkarikára fáj a fogad, az csak 1500 forint. 

És a szomjoltás?

Az alkoholos italokat most nem vesszük sorra, csak azokat, amik tényleg azt szolgálják, hogy rehidratáljuk valamelyest a szervezetünket. A szénsavas és bubinélküli ásványvíz 430 forint, a vitaminos és ízesített 490 forint, ezek ugye mindenhol ennyibe kerülnek. Limonádét literenként 1940 forintért láttunk az egyik helyen, de van ahol már 690 vagy 790 forintért is ihatunk a frissítőből. Narancslevet 1750 forintért vehetünk fél literenként, de a jégkása is lehet egy opció, ebből egy kisebb adag 1000 forint egy nagyobb pedig 1650 forint. 

Ha egyik lehetőség sem szimpatikus, akkor próbálkozhatsz a Hajógyári-sziget közelében található lehetőségekkel.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek