12 tipp, hogy ne legyen káosz a hűtőben

Például nyugodtan kölcsönvehetünk pár kiegészítőt az irodából, és a mágnesesség is hasznunkra válhat.

Azt már tudjuk, hogy mit hova kell rakni a hűtőben, ha fontos az energiatakarékosság, De mi a helyzet az egyszerű praktikummal? A Kitchn oldalán találtunk pár tippet, ami segíthet abban, hogy - bármilyen jól hangzik is a hőhullám kellős közepén - ne kelljen perceket tölteni a hűtő előtt, ha meg akarunk találni valamit. 

1. A nyershús kerüljön külön rekeszbe!

Ehhez nagyon nincs mit hozzáfűzni, nem kell különösebben kényesnek lenni ahhoz, hogy belássuk, mindenkinek jobb, ha a nyers húsok egy külön tárolóban várják, hogy valami finomat készítsünk belőlük. 

shutterstock 491997022

2. Az apróságokat tedd egy forgótálcára!

Könnyebb (és mókásabb) lesz keresgélni, ha csak pörgetni kell egy tálcát, nem pedig félretolni, arrébb pakolni a sok dobozt, flakont és egyebeket, illetve könyékig turkálni a sok maradék között. Jó, annyi hátránya van, hogy nem lehet csak úgy visszahajigálni a dolgokat, hanem szépen a helyére kell tenni azt, amit kivettünk.

3. Használd ki a fémajtó nyújtotta csodás lehetőségeket!

Ami ugye nem más, mint az, hogy mindent rá lehet pakolni, ami mágneses. És persze a világ minden pontjáról szuvenírként vásárolt vagy kapott hűtőmágnesek is nagyon szépen mutatnak rajta, de ha a praktikum fontosabb mint a nosztalgia vagy az esztétikum, akkor érdemes kis. jól záródó tárolóedények aljára mágneseket ragasztani, és ezeket szépen felpakolgatni az ajtóra, vagy ha fér, akár a hűtő oldalára. 

4. Találj új feladatkört az irodai rendszerezőknek!

Egy megfelelő méretű és könnyen tisztítható (azaz műanyagból készült ) irattartónak nemcsak a munkahelyünkön láthatjuk hasznát, hanem otthon is. Nem, nem mondjuk azt, ami az eredeti cikkben szerepel, hogy csempésszünk haza egy párat a melóból, hanem tessék elmenni egy üzletbe, ahol ilyesmiket árulnak, aztán ezeket minden aprósággal meg lehet pakolni, aminek egyébként nyoma veszne. 

5. Meg az iratcsipesznek!

A rácsos polcok remek lehetőségeket rejtenek magukban, főleg ha van pár fölösleges iratcsipeszünk. Ha alulról megközelítve ráhelyezzük ezeket a rácsokra, akkor gurulásbiztossá tehetjük a polcokat, Persze az is egy megoldás, ha annyi üveges italt veszünk, hogy ne legyen helyük mocorogni, csak akkor meg nem nagyon tudunk melléjük pakolni semmit, maximum rájuk. 

Use a binder clip to keep beer stacked

6. Ne dobd ki a tojástartót!

Hanem darabold fel úgy, hogy beférjen a hűtő ajtaján található kis polcokba. Miért? Mert ha az eredetileg tojásoknak készült kis mélyedésekbe beleállítod a különböző szószos flakonokat, akkor remélhetőleg nem fognak eldőlni.

7. Nincs olyan, hogy túl sok címke! 

Jó, azért nem kell minden almát vagy üdítős dobozt felcímkézni, de ha egy hűtőt sokan használnak, akkor lehet, hogy érdemes némi útmutatót készíteni, hogy mindenki tudja, minek hol van a helye, hova kell visszarakni. 

8. Legyen szem előtt, ami már nem bírja sokáig! 

Ha te is azok közé tartozol, akinek rendszeresen ki kell hajítania a hűtő tartalmának nagy részét, mert halomra állnak bent a lejárt szavatosságú termékek (és itt most nem 1-2 napról beszélünk), akkor érdemes betenni egy dobozt, amibe összegyűjtöd azokat az élelmiszereket, amiknek már nincs sok hátra. Ja, és természetesen ne süllyeszd mélyre a tárolót, fontos, hogy ezek szem előtt legyenek, különben megint könnyen a feledés homályába vész a létezésük. 

9. Rágcsák egyesüljetek!

Érdemes külön tárolni az apró finomságokat is, amikre rendszeresen rájár a család, mert ellenkező esetben szinte garantált a fagyos káosz. A Pinning with purpose bloggere szerint ennek a célnak tökéletesen megfelelnek azok a többrekeszes műanyag ékszer- vagy sminktartók, amik persze elég kicsi ahhoz, hogy beférjenek két polc közé a hűtőben. 

10. Lógasd fel a zacskókat!

Szeretsz mindent lezárható zacskókba pakolni? Remek. Akkor ahelyett, hogy ezeket egymásra hajigálnád, fel is lóghatod őket. A Kitchn szerzője ehhez egy, az Amazonon megrendelhető kis szerkezetet ajánl, de azért vannak olcsóbb megoldások ugyanitt

[PINTEREST] 594a756a64c3a

11. Meg az üvegeket!

Azzal is helyet lehet felszabadítani a polcokon, ha a fémkupakkal lezárt üvegeket is fellógatjuk valahogy a hűtő belsejére illesztett mágnesek segítségével. Van, aki a Kickstarteren kért pénzt, hogy egy ilyen terméket a piacra dobhasson, de egy kis kézügyességgel és türelemmel azért még talán is mi is össze tudunk dobni egy hasonlót.

12. A fiókelosztót is vesd be!

Ezek a filléres kis kiegészítők nemcsak a fiókokban segíthetnek rendet tartani az evőeszközök, bizsuk, meg egyéb apró és/vagy folyamatosan összekeveredő holmik között, nyugodtan pakolhatunk belőlük a hűtőbe is az átláhatóság kedvéért

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek