Buktak a nagy márkák a konzerves kukoricák tesztjén

Konzervkukoricákat tesztelni mindig hálás dolog, mert mindenkinek van egy elképzelése, hogy melyik márka fog győzni, aztán sosem találja el senki a nyertest.

Mikor szóba került, hogy konzervkukoricákat teszteljünk, mindenki azonnal tudott egy-két remek kukoricás receptet, vagy ha nem. akkor legalább a pizzára szór egy keveset, esetleg levest készít belőle. Vagyis kiderült, hogy a kukoricakonzerv az majdnem olyan elhagyhatatlan eleme a magyar konyhának, mint mondjuk a piros paprika vagy a vegeta, vagyis tényleg sokan vannak úgy bármilyen egyszerű étellel, hogy ha öntenek még bele egy kis kukoricát, abból nagy baj nem lehet. Kivéve persze akkor, ha botrányos ízű a kukorica. 

Az is kiderült, hogy temérdek típusú és márkájú kukoricát lehet fellelni a boltokban, és sajátmárkás kínálatból is van az üzleteknek többféle, úgyhogy hamar fel is adtuk, hogy a fellelhető összes konzervet összegyűjtsük, helyette a sok helyen beszerezhető vagy sajátmárkás kukoricákra fókuszáltunk. 

A tesztben 1-5-ig pontoztuk a kukoricákat az íz szerint, aztán a pontokat átlagoltuk. Természetesen most is vaktesztet alkalmaztunk, és azt sem szabtuk meg a tesztelőknek, hogy milyen sorrendben kóstolják meg a 18 terméket. 

18. helyezett: Auchan zöld 0,8 pont (197 forint/340 g)

Az Auchan klasszikus zöld csomagolású kukoricája nem aratott túl nagy sikert, egészen konkrétan volt olyan, aki nulla pontot adott rá, annyira nem ízlett neki.

DSC5026
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Ez a kukorica nem főtt meg és konzerv íze sincs."
  • "Ez inkább valami édességnek készült, ráadásul rettenetes mellékíze van."
  • "Ez annyira szar, hogy emiatt kellett végigmennem az egész mezőnyön, és újrapontozni mindent. Ez minden eddiginél sokkal rosszabb. Abszolút mélypont, a milyen kukoricát NEM szeretnék enni soha többet verseny győztese."
  • "Büdös, keserű, torokkaparó hitványság, sértés kukoricának nevezni."

17. helyezett: Heinz 1,8 pont (299 forint/400 g)

A Heinz kukoricáról azt hittük, hogy majd az élen végez, hiszen a Heinz termékek általában jók szoktak lenni. Sajnos a kukorica nem nyerte el a csapat tetszését. 

DSC5030
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Kicsi és csoffadt szemek, borzasztó keserű íz."
  • "Cellulózrostok sárga színben, sóval."
  • "Apró szemű, elsőnek cseresznye, másodiknak faforgács ízű."
  • "Nincs sok íze, olyan mint a csőről leevett keményebb szemek. "
  • "Ez a legrosszabb. Borzalom, halál, pokol."

15. helyezett: Spar csemege 2 pont (199 forint/285 g)

Holtverseny alakult ki a 15. helyen. A Spar kukoricája kissé meglepetés, hogy itt végzett, hiszen a mezőnyben sokkal jobban teljesített még a Budget változat is. 

DSC5028
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Kicsi és savanyú."
  • "Szottyos, se íze,se bűze."
  • "Nem ropog, rossz az állaga."
  • "Rágós, nem édes, fáradt."
  • "Savanyú, romlott karfiol íz, péppé málló, milliméternyi szemek"

15. helyezett: Auchan szuperédes 2 pont (215 forint/340 g)

Ugyanolyan átlagot kapott az Auchan szuperédes kukoricája, mint a Spar csemegéje, pedig sokan azt gondolták, hogy a cukrozás majd a legrosszabb kukoricán is sokat fog segíteni. Szerencsére kiderült, hogy cukorral nem lehet elnyomni az ízt. 

DSC5032
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Csoffadt, csúnya szemek, pusztító homokíz."
  • "Egyik rosszabb mint a másik. Ez az egyik."
  • "Thaiföldön a szállodában olyan szag volt, mint ennek az íze. Legalább az állaga jó. "
  • "Ez valami olcsó dolog. Csúnya, de fogyasztható."
  • "Kicsit lehetne édesebb."
  • "Sejtem milyen lehet Bagoly Berti hányás ízű cukorkája."

14. helyezett: Tesco 2,2 pont (209 forint /170 g)

A Tesco kukoricája kicsit megosztotta a társaságot, de akiknek egy kicsit is ízlett, még azok sem jutalmazták túl sok ponttal, így végül a 14. helyen végzett. 

DSC5047
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Émelyítően édes, ez valami haleledel lehet, amiben a hal is benne van"
  • "Hű, ennek valahogy tök más íze van"
  • "Tök jól ropog, kerek ízvilág"
  • "Egyenkukorica, egyeníz"
  • "Na ezt jól megcukrozták. Az állaga egyébként jó."
  • "A nagy szemek kellemetlenül hersegnek a fogam alatt és émelyítően méz ízű."

12. helyezett: Globus szuperédes 2,4 pont (379 forint/340 g)

A 12. helyen újabb holtverseny alakult ki, ráadásul két olyan versenyzővel, akikről szintén azt hittük, hogy majd feljebb végeznek. 

DSC5037
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Ránézésre szép, ízre finom édeskés. Viszont borzasztó keserű az utóíze, mintha virágföldet ettem volna."
  • "Még éppen nem takarmánykukorica"
  • "Ez ocsmányul néz ki, és rémes az íze is."
  • "Csúnya, de egész jó édes"
  • "Olyan semmilyen, de enném azért"
  • "Miért állok bele ilyen hülyeségekbe, mindig?"

12. helyezett: Bonduelle Gold 2,4 pont (259 forint /170 g)

Valószínűleg a legnagyobb meglepetést a Bonduelle Gold helyezése váltotta ki az egész szerkesztőségben, pedig többen is állították, hogy ez a kukoricák királya. Valamiért most azonban mégsem jött neki össze a győzelem. 

DSC5048
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Édes, nincs utóíze és puha."
  • "Ízetlen, valamilyen utóízt azért érzek benne."
  • "Halvány ízvilág, nem is ropog jól."
  • "Nagyjából ropogós, de íze nem sok van."
  • "Ez egy közepes, ami itt már nagyon menő."
  • "Nagy szemek, savanyú ízzel. Mintha egy konzervdoboz alján penészedett volna hetekig."

11. helyezett: Spar Budget  2,5 pont (169 forint/285 g)

A Spar Budget megelőzte a nagy neveket, sőt a saját márkatársából is egyet. Volt, akinek nagyon bejött, volt akinek kevésbé, kezdjük is egy nem túl pozitív véleménnyel az értékelést. 

DSC5038
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Kicsi, fonnyadt szemek, vizenyős mocsárízzel."
  • "Kicsit hígítós."
  • "Megint egy semmi különös."
  • "Száraz, nincs íze."
  • "Nem édes, az állaga viszont jó!"

10. helyezett: Bonduelle 2,6 pont (329 forint/340 g)

A Bonduelle legjobb eredménye, hogy a 10. helyet sikerült megcsípnie. Meglepődtél rajta? Hát még mi!

DSC5036
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Kemény, rágós, ízetlen."
  • "Ez is a csőről levevős ízű cucc."
  • "Ez irdatlanul iszonyú."
  • "Ez egész jó, ha kicsit jobban roppanna, még akár öt pontot is adnék rá."
  • "Takarmánykukorica. Először azt hittem, hogy ez nagyon rossz, de aztán végigkóstoltam a mezőnyt és újragondoltam az értékelést. Szóval szar, de ez még messze nem a legalja."
  • "Szép textúra enyhe fóliasátor ízzel."

9. helyezett: Chira (Lidl) 2,75 pont (169 forint/285 g)

Elérkeztünk az első tíz helyezettig, ezek azok, amik már teljesen két részre szakították a tesztelőket. 

DSC5042
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Nagyon semmilyen. Ez valami vízízű mesterséges kukorica?"
  • "Rágós és szar."
  • "Furcsa szaga volt, de az íze jobb."
  • "Édeskés, ropog, puha, tök jó."
  • "Édes és rágós."

5. helyezett: Cirio 3 pont (349 forint/300 g)

Négyes holtverseny alakult ki az ötödik helyen, egyik tagja az a Cirio, aminek a paradicsomsűrítményét általában sokan szokták dicsérni, ezért azt gondoltuk, hogy a kukoricája is jó lesz. Ha nem is lett a legjobb, de abszolút középtájon végzett, még ha néhány tesztelő nem is lelkesedett nagyon érte. 

DSC5031
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Inkább a halál."
  • "Állagra frankó, ízre visszafogott."
  • "Édes, egész jól ropog, az állag viszont nem tökéletes."
  • "Ez is fura, kezdek besokallni."
  • " A kívánatosan nagy, kerek kukoricaszemek sajnos tésztaízűek."
  • "Na, ennek legalább kukoricaíze van."

5. helyezett: Garten Krone supersweet (Aldi) 3 pont (199 forint/340 g)

Az Aldi édes kukoricája is bekerült a középmezőnybe, de annyit azért elárulunk, hogy van még versenyben egy másik saját márkás kukoricájuk. 

DSC5033
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Vakok között félszemű a király, és ez most itt az."
  • "Mintha az iskolai menzán megmaradt kukoricás rizst csomagolták volna újra. Ez a retró ízvilág azonban kiemeli a többi gagyi közül."
  • "Elől konzerv. hátul keserű az íze."

5. helyezett: Globus 3 pont (219 forint /150 g)

A Globus szuperédes kukoricája nem végzett valami fényesen, a sima, gőzben párolt kukorica viszont a középmezőnyig jutott. 

DSC5046
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Minimális konzervíz, szép apró szemek."
  • "Túl vizes íze van, szottyos."
  • "Friss kukorica íze van, de nem jó az állaga."
  • "Kukorica ízű, viszont öregecske."
  • "Nagyon apró szemű, de édes. Ha pár rántott gombafejet is adnátok mellé, befalnám az egész dobozzal."

5. helyezett: Tesco Value 3 pont (169 forint/340 g)

A Tesco Value kukoricája leverte a sima kukoricát, ezzel ő is bekerült a középmezőnybe és ez is csak egy kicsivel maradt le az élbolyból. 

DSC5043
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Egészen finom. Kár, hogy apró szemű."
  • "Lisztes, kicsit szárazkás, picit édes. Ez is közepes."
  • "Édeskés, nagyon apró szemű, nem sok íze van."
  • "Túl szottyos, nem roppan."
  • "Klasszik konzerv."

4. helyezett: Auchan kukorica 3,25 pont (215 forint/340 g)

Az Auchan nem szuperédes, hanem sima hagyományos, de mégsem a legolcsóbb verziója nagyon jól teljesített a teszten, és a dobogóról csak egy kicsivel csúszott le. 

DSC5034
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Ennek tortilla íze van."
  • "Ropog, édeskés, csak a végén valami fura mellékíze van."
  • "Ez sem rossz."
  • "Szép nagy szemek, ízre pedig pont olyan finom, mint gyerekkorom strandon vett főtt kukoricái."

3. helyezett: Freshona (Lidl) 3,4 pont (199 forint/285 g)

És el is érkeztünk a dobogósokhoz,  a harmadik helyen a Lidl sajátmárkás terméke szerepel. 

DSC5039
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Apró szemű, de nagyon finom. Anyukám majonézes kukoricáját idézi fel bennem."
  • "Se íze, se bűze."
  • "A szokásosnál eggyel finomabb."
  • "Íztelen, fura állagú."
  • "Olyan, mint a csöves kukorica."

2. helyezett: Garten Krone Süss&Zart (Aldi) 3,5 pont (169 forint/340 g)

Második helyezett szintén egy sajátmárkás termék lett, az Aldi kukoricája ráadásul nem sokkal csúszott le az első helyről. 

DSC5045
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Az első, ami a fogamba ragadt."
  • "Édeskés, kicsit szottyadt, de egyébként íze nem sok."
  • "Roppan is és még íze is van. Ez meglepő!"
  • "Egy előző korban biztos zsenge volt, kár, hogy az már nem most volt."
  • "Bár elég kis szemű, de kellemesen savanykás, nincs az a büntetően sós íze. Napokig tudnám enni egy kis rántott sajttal."

Nyertes: Spar szuperédes 3,8 pont (219 forint/285 g)

A nyertes pedig szintén egy sajátmárkás, a Spar szuperédes kukoricája. Érdekes, hogy az élmezőnybe csak sajátmárkás termékek kerültek, a nagy nevek többsége pedig még a középmezőnybe sem jutott be. 

DSC5035
Kaszás Tamás / Dívány
  • "Nem rossz, kifejezetten édes és nem tocsog sós lében."
  • "A malacok biztos örülnének neki, amúgy a mezőnyben ez is inkább közepes, mint rossz."
  • "Na, ez egész jól ropog, friss íze van."
  • "Szimplán jó."
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek