8 tipp az igazán menő erkélyért!

Itt a tavasz, ideje kihajigálni mindent az erkélyről, ami nem oda való, és beköltöztetni a növényeket, kávézó asztalkát és a jókedvet!

Hívják bár balkonnak, erkélynek, terasznak, az embernek szüksége van egy térre, ahol úgy tud szabadban lenni, hogy közben otthon is van egyszerre. Tudja ezt minden olyan szerencsés, akinek valaha volt terasza, de mi most senkit nem a terasz fontosságáról akarunk meggyőzni, hanem sokkal inkább arról, hogyan kell berendezni azt úgy, hogy kedvünk is legyen kiülni akár a hűvösebb tavaszi estéken is. 

Kezdjük azzal, ami ugyan egymondatossá teszi cikkünk értelmének lényegét, de mégis a legnagyobb igazság: Legyen ZÖLD! Mondjuk így: 

Aztán, ha ezt átvittük a mélyen tisztelt lakógyűlésen, akkor nincs is nagyon miről beszélni... Persze, hogy csak viccelünk, hiszen az első és legfontosabb, hogy meglegyen az akarat, ami egy élhető erkélyhez kell, azaz hogy ne a lakás ezen helyisége legyen az úgynevezett "rumpelkammer", azaz az a hely, ahova a biciklitől a sílécen át a kinőtt gyerekágyig minden megy. Tudom, nem könnyű, de érdemes elhinni, hogy csak akarni kell, házasságok múlhatnak egy kellemes intimitással berendezett erkélyen.

Ha kisebb erkélyünk van, és nincs kedvünk/időnk komoly bútorokkal feldíszíteni azt, akkor választhatjuk ezt a tökéletes megoldást és a földön ülést, amikor az idő engedi. Persze a növények gondozása és a miniszökőkút vízellátása annyira itt is komoly feladatnak tűnik, de kicsire nem adunk, és tényleg frankón néz ki. 

How cute is this balcony Garden!* #interiordesign #interiordecor #interiorforall #interiorinspo #balconygarden #balcony pic credit homewoo

Lady.MaryTherese (@lady.marytherese) által megosztott bejegyzés,

Az igazán menő erkély/terasz titkai

1. Ne használd lomtárnak!

Ezen nincs mit magyarázni, az évek óta porosodó vödör, a nem használt szobabicikli, a valamire majd jó lesz kartondoboz minden, csak nem otthonos vagy szexi. Első lépés: vegyél egy nagy levegőt, és dobd ki az összes szemetet!

A legjobb, ha semmit nem kell az erkélyen tárolnod, de ha valamit mégis, egy pofás láda (tetején mutatós ülőpárnával) kisebb tárgyak esetén megoldja ezt a gondot, és plusz ülőhelyként is funkcionál.

2. Legyél bátor!

Egy pár négyzetméteres erkélyen nyugodtan kísérletezz olyan megoldásokkal, mint a műfű (nem fizetek érte, de a holland pázsitot nagyon dicsérik), a kültéri szőnyeg, vagy egyes fa (vagy fa jellegű) járólapok. Ezek lerakhatók a régi, csúnyácska kőre is, 3-4-8 négyzetméternyi helyre nem jelentenek olyan őrületes kiadást, viszont instant módon kábé az ötszörösére növelhetik az erkélyed menőségét, hangulatát.

3. Terjeszkedj fölfelé!

Minél kisebb az erkély, annál inkább érdemes kihasználni a falakat is, és a növényekkel, dekorációval fölfelé terjeszkedni. A lenti képeken erre sok jó (és olcsón megcsinálható) példát láttok, egyszerű polcok, egyszerű kis állványok, és egymással összepasszoló kaspók, virágládák használatával nem nagyon lehet melléfogni.

4. Legyen világosság!

A hangulaton óriásit dobhat a hangulatvilágítás, gömböcskés fényfüzérek, fellógatott mécsestartók, gyertyák, akármi, csak ne az legyen, hogy egyetlen izzód van az ajtó fölött, aztán vagy felkapcsolod, vagy nem.

Az sem gond, ha nincs konnektor, mostanra rengeteg napelemes lámpasor, mécses, lampion kapható, ha itthon drágállod, érdemes körülnézni a német amazonon (sokszor ingyenes a szállítás 30-40 euró fölött), vagy az aliexpressen (ami még olcsóbb, csak lassabban ér ide). Ha nem konnektor, és nem napelem, akkor is lehet lógatós tartókba (ésszel!) mécseseket tenni. Az elemes led-füzéreket szerintünk kerüld el, hacsak nem akarsz állandóan elemeket cserélgetni. Úgy értve, hogy mondjuk pár naponta.

5. Legyen zöld!

A hangulatos erkély/terasz titka a sok-sok növény. Még kis helyen sem lehetetlen, nézd csak meg lejjebb Juditu panel-erkélyét, be is linkeltük a teljes posztot. Ne csak a korlátot rakd tele muskátlival, a falakra is tehetsz növényt, egy-egy formára vágott, magasabb, nem túl nagy koronájú fácska pedig behozza az egyensúlyt a formák közé. 

Ha nem értesz a növényekhez, ne vásárolj be ész nélkül, pláne ne egy barkácsáruházban/hiperben, mert nem lesz benne sok örömöd később.

Először is tisztázd magadban, milyen tájolású az erkélyed, és mennyi napot kap telibe. Azt is, hogy mennyi időt, energiát vagy hajlandó fordítani az öntözésre.

Aztán menj el egy kertészetbe, és kérj tanácsot! Hidd el, megéri, ha olyan növényeket viszel haza, amik oda valók, nem fognak a nyár közepére meghalni, kiszáradni, elsenyvedni. Tapasztalataink szerint a kertészetes növények - bár valamivel drágábbak - sokkal stapabíróbbak, mint mostoha körülmények között tartott barkács/nagyáruházi társaik. 

6. Használj textileket!

Az otthonos hangulathoz hozzájárul a puhaság, a puhasághoz pedig textilek kellenek. Mutatós ülőpárnák, egy egyszerű, fehér függöny (ha meg tudod oldani, hogy oldalt rögzíthető legyen, nehogy elvigye a vihar), egy jópofa terítő az asztalodra, és máris sokkal jobb lesz a hangulat. Ha nem fedett  tér, azért gondolj arra, el tudod-e őket pakolni egy-két egyszerű mozdulattal, például az első pontban már említett ládába.

A másik megoldás az időjárás-álló cuccok beszerzése (olyan párnák, aminek a szivacsán átfut a víz, és pillanat alatt szárad, olyan textil, amin semmi nem hagy nyomot, sem a nap, sem az eső), de ez itthon se nem egyszerű, se nem olcsó, sajnos.

7. Bútor, de ne nyomd agyon a teret

Az erkélyen jó, ha van valamilyen bútor, de légy reális. Négy négyzetméterre valószínűleg nem fog kiférni egy elfekvős sarokgarnitúra, de egy filigrán asztal két székkel igen. Ha teheted, kerüld a "fleur" vonalat, manapság annyi csinosabb választás van. Ha a többi rendben van, egy tök sima, egyszerű fazonú fémlábú, fa szett is dögös lesz.

Ha ennél több extrára vágysz (és kicsit több helyed van), meg lehet nézni a nagy lakberáruházak kerti kínálatában az acapulco-klónokat, de van jópofa szék az ikeában is, és persze továbbra is óriási divat a raklap-bútor, viszont jó ha tudod, hogy mire levágatod rá a vastag szivacsot, veszel kültérre is jó textilt, megvarratod, nem biztos, hogy bármivel is olcsóbban jössz ki, mint ha készen vettél volna valamit.

8. Kiegészítők, kiegészítők, kiegészítők!

Ez a legnehezebb része nekünk, akik nem születtünk lakberendezőknek. Ha te is így vagy ezzel, nézz meg sok-sok képet instán, pinteresten, és figyeld meg az apró részleteket. Egy kis krétafesték, pár csicsa, mécsesek, kaspók, feliratok, figyeld meg, hogyan használják ezeket a profik, és másold le. 

És akkor lássunk pár jó példát

A színekkel machinálás még mindig nagyot tud futni, ha van egy egyszerűbb asztalkánk és két székünk, a legegyszerűbb színes párnákkal, és a környezetbe illő színes kaspókkal, esetleg egy rongyszőnyeggel feldobni. (Úgy fest ráadásul cuki erkélyhez, cuki macska is jár.)

Persze van nekünk saját, nagyon ügyes littlediyprincess-ünk, Juditu, aki akár fillérekből varázsol nagyszerű erkélyeket. A pink virágok nagy örömére letisztultság jellemzi munkáit, és dominál a világosság, amihez a műfű remekül passzol!

Az alábbi fotó Juditu saját, nemrégiben eladott panellakásának erkélyét mutatja, amit ő is, mint minden tisztességes lakástulajdonos évekig használt rumlitárolónak. Csakhogy aztán vett egy nagy levegőt, és kihozott a picike panelerkélyből valami igazán menőt. Az előtte állapotot meg lehet nézni ebben a posztban itt, az utána teljes bemutatója pedig itt van

* #flowers #ilovemybalcony #pink #fakegrass #diychalkboardwall #juditu #awdehianyzottmar

Juditu * (@littlediyprincess) által megosztott bejegyzés,

Erre például egészen biztosan nem költöttek sokat, amit meg igen, azt is akár magunktól is meg tudjuk csinálni, kis odafigyeléssel. Ezt egy tévéműsor kedvéért csinálták meg, így nem tükrözi teljesen a blogger letisztult stílusát.

Terasztavasz * #forgatas #otthonakertben #diy #balcony

Juditu * (@littlediyprincess) által megosztott bejegyzés,

Végezetül mutatunk ötletet egy picivel nagyobb terasz esetére is. Ez is tévéműsor, szintén Juditu munkája, színes és vidám ez is, és mit ad isten a műfű, ráadásul a színes virágok szintén dominánsak benne:

#goodmorningsunshine #videoshooting #balconymakeover #otthonakertben #diypillow #fakegrass #flowers #1naposterasztuning

Juditu * (@littlediyprincess) által megosztott bejegyzés,

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek