Kiszámoltad már, hogy évente mennyit dolgozol ingyen?

A láthatatlan munka, vagyis a háztartási és ház körüli teendők elvégzése nélkül összeomlana a társadalom, mégsem fizet érte senki.

Április első keddje a Láthatatlan Munka világnapja, amelyet 70 százalékban még mindig a nők végeznek, ám a Mercedes-Benz She's Mercedes kezdeményezésének kutatása szerint egyre több férfi veszi ki a részét a ház körüli és a háztartási munkákból. 

Mi az a láthatatlan munka?

Láthatatlan munkának hívunk minden olyan fizetetlen munka jellegű tevékenységet, amelyet a háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a közösség, vagy egyének (például rokon, barát, szomszéd) javára végeznek a társadalom tagjai.

A láthatatlan munka szerepe gazdaságilag is láthatatlan

A fizetés nélküli munka az ország gazdasági teljesítményét elemző gazdaságstatisztika előtt láthatatlan, pedig szerepe nem elhanyagolható. A KSH 2016-ban nyilvánosságra hozott Láthatatlan Munka Statisztikai Tükrének adatai alapján ugyanis ha mindezen munka beleszámítana a GDP-be, akkor 25 százalékkal, vagyis mintegy  6836 milliárd forinttal lehetne magasabb a nemzeti össztermék összege.

shutterstock 116613292
Shutterstock

De hogyan számolják? 

A láthatatlan munka mérés pont azért nem egyszerű feladat, mert ahogyan a neve is mutatja, nem látható, és  nemcsak a gazdaság felől, de gyakran maguk a láthatatlan munkát végzők sem tudják számszerűsíteni a munkájuk értékét.

Egyáltalán mit tekinthetünk otthoni munkának?

"A hétköznapi életben viszonylag ritkán tesszük fel ezt a kérdést, mert magától értetődőnek tűnik, de vajon házimunka-e, ha a férj segít elmosogatni, vagy porszívózni, és munka-e, ha a gyerek születésnapi tortáját készítjük el? A fenti bizonytalanság elhárítására statisztikai értelemben a harmadik szereplő elvének alkalmazásával munkának tekintünk minden olyan tevékenységet, amiért egyfelől nem jár fizetség, másfelől helyettesíthető lenne valamilyen szolgáltatás (pl. takarító alkalmazása) vagy piaci termék (pl. készétel vásárlása főzés helyett) megvásárlásával.” – mondta el Giczi Johanna, a KSH főtanácsosa a She's Mercedes beszélgetésen.

Hogyan lehet ezt forintosítani?

"Több lehetőség is kínálkozik erre, az általános helyettes módszer esetén egy olyan foglalkozást választunk, amivel szinte minden otthoni munkát el lehet végezni, és ennek a foglalkozásnak az átlagos órabérével kalkulálunk, a speciális helyettes esetében minden tevékenységhez egy specialista bérét illesztjük (pl. a gyermek gondozáshoz a bébiszitterét, a takarításhoz a takarítónőét). A harmadik módszerben pedig az illető saját órabérével kalkulálta a hivatal a háztartási és önkéntes munkára fordított idő értékét” – tette hozzá a szakértő.

Kevesebb házimunka

A Központ Statisztikai Hivatal kutatása szerint az elmúlt 30 évben a házimunkára fordított idő folyamatosan csökken. Míg 30 évvel ezelőtt egy 18-74 év közötti nő átlagosan közel 208 percet töltött házimunkával naponta, 2010-ben ez lecsökkent 183 percre. Mindeközben az átlagos férfiak házimunkával töltött ideje 62 percről 78 percre nőtt, vagyis a nők még mindig közel kétszer annyi házimunkát végeznek, mint a férfiak. 

shutterstock 246874894
Shutterstock

Jól működő háztartások nélkül összeomlana a táradalom

A KSH kutatásából az is kiderült, hogy jellemzően azért a nők főznek, mosogatnak és takarítanak, a férfiak pedig nagyrészt ház körüli munkákkal töltik az idejüket, de jó hír, hogy manapság a férfiak átlagosan kétszer annyi időt töltenek főzéssel, mint tették azt 30 évvel ezelőtt. Míg a nyolcvanas években a férfiak mindössze 28 százaléka, ma már közel minden második férfi (43%) főz otthon, ugyanakkor a többi láthatatlan, de mégiscsak a háztartásokat működtető munka jelentős részét a nők végzik. "A jól működő háztartások nélkül összeomlana a társadalom. Ez a láthatatlan munka napjának az üzenete" - mondta a szakértő.

Forintosítsd a mosogatást és a takarítást!

Egy egyszerű képlettel ki lehet számolni, hogy egy év alatt mennyi munkahelyi fizetést kaptál volna a láthatatlan otthoni munkával. Az egy nap alatt házimunkával töltött perceket szorozd meg 365-tel, oszd el 60-nal, majd szorozd be a saját nettó órabéreddel. És akkor még a hétvégi pótlékokról nem is esett szó. 

shutterstock 84264406
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek