Kivonul az Uber Magyarországról

Hát, akkor ennyi volt, a július 24-én hatályba lépő jogszabállyal ugyanis az Uber befejezi tevékenységét Magyarországon - írja a 444. A cég sofőrjei kaptak egy levelet ma reggel, amiben az állt, hogy a cég budapesti irodája hamarosan bezár: „Sajnálattal értesítünk, hogy az Uber 2016. július 24-én 12 órakor felfüggeszti szolgáltatását Budapesten.”

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezetője éppen ma délelőtt tart sajtótájékoztatót, „az Uber jövője Magyarországon a július 24-én hatályba lépő jogszabály után” címmel. Fekete elmondta, az Uber hajlandó lett volna egy olyan rendszerben részt venni, ami lehetővé teszi, hogy a cég adót fizessen itthon, úgy látták azonban, hogy a kormány erre egyáltalán nem hajlandó. Hozzátette, ők próbálkoztak sok mindennel, bevezették az e-számlát, személyszállítói engedélyeket, biztosításokat kötöttek. A július 24-én hatályba lépő szabályozás azonban mindent keresztül húz, bünteti az innovációt, sofőrjeiket ellehetetleníti, így nem maradt más választásuk, mint befejezni működésüket. 

A cég július 24-én déli 12 órakor fejezi be működését, így fővárosiak és turisták tízezrei maradnak olcsó, készpénzmentes, kiváló minőségű utazási alternatíva nélkül. Az Európai Unió 21 országában azonban továbbra is működnek, ezért úgy szeretnék megköszönni 10 ezer leghűségesebb magyar felhasználójuknak az elmúlt 20 hónapot, hogy ajándékba adnak nekik egy ingyen utazást ennek a 21 ország bármelyikében. A cég búcsúzóul egy honlapot is létrehozott www.ubergeneration.org címmel, ahol bemutatják, mit jelentett az elmúlt 20 hónap az utasok, az autós partnerek és a főváros számára.

Oszd meg másokkal is!
Mustra