25 tipp tavaszi nagytakarításhoz

Ha már húsvét előtt nem sikerült túlesni a szükséges tavaszi nagytakarításon, most már épp itt az ideje időt szakítani rá és munkához látni. Az Elle Decor könnyen kivitelezhető összeállításán felbuzdulva mi is készítettünk egy tipplistát, mire érdemes odafigyelni, vagy milyen trükkökkel könnyíthetjük meg a dolgunkat a sziszifuszi munkálatok során. Azt már bele se írtuk, mert annyira egyértelmű, hogy nem is kötelező egy nap alatt letudni az egészet: elég ha minden napra megjelöl magának egy-egy gyorsan elvégezhető tennivalót. Részletek a hajtás után!

tk3s 1240742
Northfoto

1. Szánjon időt az ablaktisztításra

Több mindent is érdemes figyelembe venni, ha valóban csíkmentes, csillogó-villogó ablakra vágyunk. Nem mindegy például, hogy milyen időben esünk neki: persze, az evidens, hogy esőzés előtt nem érdemes, de azt tudta, hogy ragyogó napsütésben sem ajánlott? Szóval mindenképpen csekkoljuk le előtte, hogy milyen idő várható. A maszatolás elkerülése érdekében érdemes a keretekkel illetve a párkánnyal kezdeni, a hagyományos tisztítószerek mellett pedig bátran próbálják ki az olyan természetes tisztítószereket is, mint például a ecet és víz, na meg az újságpapír. Persze a mikroszálas kendő sem elvetendő ötlet, így csak vizet fog használni, és vegyi anyagoknak a közelébe sem kerül. 

2. Használja bátran a mosogatógépet - aztán azt is tisztítsa ki

Ne hagyja figyelmen kívül, hogy a mosogatógép egy rendkívül kényelmes és hatékony készülék, amiben a poharak és tányérok mellett olyan szokatlan dolgok is moshatóak, mint például a műanyag lámpatestek, műanyag játékok, fogkefe tartó. Csak válasszon egy kímélő programot és máris kiváltotta magát néhány tárgy kézzel való elmosásától és eltörölgetésétől. Természetesen a mosogatógép sem úszhatja meg a tisztítást, körülbelül havonta egyszer szedje ki belőle a szűrőket és csapvíz alatt alaposan öblítse le róla az ételmaradékokat és a vízkövet.

GettyImages-164064525
NBC NewsWire / Europress / Getty

3. Tisztítsa meg a szárítógépet

Az amerikai National Fire Protection Association felmérése szerint több mint 10 ezer lakástűz indul a mosókonyhából évente. Ennek megelőzése érdekében legalább évente nézesse meg szakemberrel készülékét, a szűrőket pedig minden mosás (és a ruhák kipakolása) után törölje ki egy nedves ruhával. Az eluxshop.hu szerint időnként érdemes a dob belsejét is egy ecetes törlőkendővel áttörölni, a készülék hátulján található légszívó rácsról pedig porszívóval eltávolítani a bolyhokat.

4. Készítse elő a kerti bútorokat

Nyakunkon a jó idő, itt az ideje, hogy a kerti bútorok is készen álljanak a használatra. A székeket és asztalokat egy tál meleg vízhez adott kevés mosogatószerrel könnyen átmoshatjuk, majd befejezésképpen kerti slaggal is átlocsolhatjuk kicsit. Ha maradt még kosz rajtuk, akkor a "csodaszivacs" néven elhíresült szivacsot ajánljuk, melyet a DM és a Rossmann is árul néhány száz forintért. 

5. A mikrohullámú sütőket is mossa át!

A legkönnyebben úgy szedhetjük le a mikrosütőben található paradicsomfoltot és zsíros trutyikat, hogy egy mikrózható edénybe vizet teszünk, abba pedig egy felkarikázott citrusfélét (citromot vagy narancsot vagy lime-ot), vagy több evőkanál ecetet. Egy 600 W-os gép esetében pár percre tegyük be a bekapcsolt készülékbe. Ha lejárt, akkor körülbelül 15 percig hagyjuk hűlni, majd sikálás nélkül könnyen letörölhetjük a mikró falán található szennyeződéseket.

GettyImages-165446830
Tannis Toohey / Europress / Getty

6. Mossa le a konyhaszekrényeket

Kellemetlen a konyhai piszok, mert a zsírlerakódások olykor sokáig szabad szemmel nem is láthatóak. Az ujjlenyomatokat azonnal felszedő, rozsdamentes acélból készült konyhabútorok és sütők lemosásához például készítsünk egy teáskanál mosogatószerből és egy liter vízből álló oldatot, mikroszálas törlőkendő segítségével gondosan töröljük át a bútort vele, majd menjünk át rajta egy melegvizes törléssel és tiszta, száraz ronggyal is. A sütőre égett ételmaradékokat hideg zsíroldóval vagy ecetes szódabikarbóna oldattal érdemes leszedni, míg a zsírtól és gőztől elszíneződött páraelszívónak egy speciális dörzsi szivaccsal (koszradír, csoda szivacs vagy Schmutzradier néven kapható) érdemes nekiesni, de jó megoldás lehet a gőzpingvin is.

7. Rakjunk rendet a táskánkban is

A felmérések szerint a női táskák körülbelül felén megtalálható az e-coli baktérium, amit egy fertőtlenítő törlőkendővel könnyen száműzhet onnan. Pakolja ki rendszeresen a táskáit és szortírozza ki onnan a felesleges dolgokat.

8. Pucolja ki a szellőzőket

Ne hagyja, hogy a légvezetékekben keletkezett lerakódások és szennyeződések bejussanak az otthonába. A GH Cleaning Lab igazgatója, Carolyn Forte szerint egy egyszerű puha kefével már könnyen tisztán lehet tartani ezeket a szellőzőket, de ha nem ügyelünk erre eléggé, akkor elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok illetve a mikroméretű porszemcsék, amik a légtérbe kerülve káros élettani hatásokkal járnak.

tk3s 1221507
unknown / Northfoto

9. Duplázza meg a lábtörlők számát

Ne csak az ajtó előtt tartson lábtörlőt, hanem az előszobában is, így egy egyszerű porszívózással tisztává varázsolhatja a lakásnak ezt a gyakran használt részét.

10. Fényesítse ki a réz edényeket

Nehéz elhinni, de a réz edények tisztítására az egyik legjobb anyag a ketchup. Csak dörzsölje a besózott piros szószt a réz edényekre és meglátja, hogy pillanatok alatt leszedi a legmakacsabb foltokat is! Amennyiben inkább a hagyományosabb trükköknél maradna, akkor keverjen össze egy rész ecetet egy rész sóval és dörzsölje be vele a réz edény egész felületét (érdemes gumikesztyűben végezni, mert ez a keverék a legkisebb felületi hámsérülést is piszkosul fogja csípni), puha ronggyal törölje át, majd öblítse le a házi tisztítószert.

11. A porszívót is pucolja ki

Igen, előfordul, hogy a takarítógépek is rászorulnak egy kis fényezésre. Cserélje ki a porszívózsákot és mossa ki alaposan a szűrőket is. Ha elkészült, akkor ki is próbálhatja a megtisztult porszívóját, szőnyegtisztításhoz a legalacsonyabb fokozat ajánlott, míg a csupasz padlót porszívó körkefével porszívózzuk fel.

GettyImages-460201098
Nbc / Europress / Getty

12. Szabaduljon meg a felesleges kacatoktól

Minden olyan haszontalan tárgyat dobjon ki, amire nincsen szüksége, legyen az magazin, katalógus, sminktermék, kávésbögre vagy elnyűtt ruha. A felhalmozott tárgyakat nem feltétlenül kell szemétbe dobnia, elképzelhető, hogy másoknak még szüksége lehet rá, ezért tegye inkább le a szupermarketek előtt felállított hulladék fogadó helyeken, az értékesebb lomokat pedig nyugodtan próbálja meg eladni.

13. Tisztítsa ki a seprűt a takarítás előtt

Nemcsak a porszívót érdemes leporolni használat előtt, hanem a seprűt is. Meglátja, hogy mennyivel könnyebb lesz felszedni a porcicákat, ha nem akadnak bele semmibe sepregetés közben. A leporolt seprűfejet áztassa meleg szappanos vízbe vagy porszívózza ki belőle a port.

14. A legkényesebb területeket se hagyja ki

A vécécsésze és a mosdó környéke a takarítás egyik legutálatosabb része, ajánlott hozzá gumikesztyűt, sőt akár védőszemüveget viselni. A sósav és társai helyett azonban a csempe tisztításához nyugodtan használjon ecetet (ha ebben nem bízik eléggé, akkor citromsavat): egy kemény sörtéjű kefével súrolja fel az oldattal a területet, hagyja a felületen néhány percig, dörzsölje át majd öblítse le.

GettyImages-457660536
Nbc / Europress / Getty

15. Gumikesztyűvel a szöszöket és egyéb szőrök ellen

Szöszecsettel rémálom összeszedni a kisállatok kárpitra vagy padlóra elhullajtott szőrét, sokkal egyszerűbb, ha gumikesztyűt húz és erőteljes söprögető mozdulatokkal végighúzza kezét azokon a bútorokon vagy szőnyegeken, amikből kiporszívózással nem tudja eltávolítani a szőrt. A másik megoldás a ragasztószalag, ez szintén felszedi a szőröket, de valamivel kisebb hatásfokkal, és jóval pazarlóbb megoldás is.  

16. Nemcsak az ágyneműt kell kimosni

A párnákat, paplanokat két vagy három alkalommal ajánlott tisztítani évente, de azért mielőtt máris elindítaná a főzőmosást, érdemes elolvasni a gyártó oldalán vagy a termék címkéjén, hogy moshatóak-e egyáltalán. A tavaszi nagytakarítás remek alkalom arra is, hogy kipucolja a matracot és az alatta található szennyeződéseket. Miután átment a matracon a szükséges kárpittisztítóval, hagyja alaposan megszáradni (ha tudja, tegye ki a napra, ez fertőtlenítő hatással is bír), különben bepenészedhet.

17. A vágódeszkára is ráfér a fertőtlenítés

Első körben érdemes sóval vagy szódabikarbónával átdörzsölni a deszkákat majd egy félbevágott citrommal még egyszer jól átmenni rajtuk, hogy garantáltan eltűnjenek róla az élelmiszerfoltok és szagok.

GettyImages-493013992
Neilson Barnard / Europress / Getty

18. Mossuk ki a hűtőt

A hűtőszekrény belső polcait valószínűleg mindenki rendszeresen tisztán tartja, de ne feledkezzünk meg az ajtón található rekeszekről és polcokról sem. Könnyen megszabadulhatunk a kosztól ha meleg, szappanos vízzel áttöröljük a hűtőnket.

19. Az eldugott helyekről is szedjük ki a morzsákat

Egy kézi és morzsaporszívó, de akár egy hajszárító segítségével is nagyon egyszerűen kiszedhetjük a morzsákat és a lerakódott port az olyan helyekről, mint például a késtartó szett.

20. Hozza rendbe a szőnyeget

Az egyéb bútorok, asztal vagy szék okozta mélyedéseket a vasaló gőzölős technikájával érdemes kiszedni, de egyes háziasszony bloggerek szerint az is segít, ha a horpadások köré jégkockákat rakunk, mivel a víz hatására a szőnyeg szálaiban található rostok megduzzadnak és visszakapják eredeti formájukat. A kutya – és macskaszőr kiszedésére pedig a gumibetétes ablakmosó a legjobb.

GettyImages-111007435
Raphael GAILLARDE / Europress / Getty

21. A boltba járós táskákat is csekkoljuk le

Ha már ön is végleg búcsút intett a pazarló műanyag zacskóknak, akkor feltételezhetően van egy-kettő vászon zsákja a bevásárlásokhoz. Ezeket a szatyrokat érdemes rendszeresen mosni, mivel rengeteg baktérium kerülhet bele az élelmiszerek ki-be tétele közben. A szövet táskák esetében azonban legyünk óvatosak a szárító program beállításánál, mert könnyen összezsugorodhatnak.

22. Portalanítsa a legkisebb zugokat is

Még az olyan apróságokat is ajánlott tisztán tartani, mint a lámpaernyő vagy a díszpárnahuzatok. A drapériákat, függönyöket és párnahuzatokat elég 15 percre egy kímélő programra betenni a mosógépbe, majd a ráncok és redők elkerülése érdekében azonnal visszatenni azokat a helyükre. A lámpabúrákat pedig lemosható ruhatisztító hengerrel a legkönnyebb “leporolni”.

23. Tisztítsa meg a lefolyókat és a mosogatót

A dugulást megelőzheti, ha ½ csésze szódabikarbónát összekever ¼ csésze sóval és az így kapott elegyet a lefolyóba önti. Ezután öntsön még rá egy csésze felmelegített ecetet, amitől majd habzani fog és buborékok is keletkezhetnek. Hagyja így a csapot legalább 15 percig, majd engedjen rá meleg csapvizet legalább 15-30 másodpercig. Ez a kúra különösen jót tesz azoknak a vendégszobákhoz tartozó lefolyóknak, amiket ritkán használnak. A bebüdösödött mosogatók és kukák fertőtlenítésére és szagtalanítására is a citromlevet ajánljuk.

GettyImages-161116786
Cyrus McCrimmon / Europress / Getty

24. Mossa ki a fiókokat

Ne csak a gardróbot takarítsa ki, hanem az abban található szekrények fiókjaiból is pakolja ki a fehérneműt vagy a zoknit és alaposan mossa át. Ugyanezt a műveletet ajánlott elvégezni a konyhában található fiókos szekrényeknél is.

25. Fertőtlenítse ki a mosógépet

Mielőtt szokatlan szag kezdene el terjengeni a mosógépében vagy büdösek lennének a kimosott ruhák, fertőtlenítse a gépet 20 százalékos ecet és szódabikarbóna keverékével. A felültöltős gépek esetében 3-4 csésze ecet, fél csésze szódabikarbóna szükséges, az elöltöltős gépeknél pedig ¼ csésze ecethez kell 4 evőkanál szódabikarbónát keverni. A gépbe engedjünk meleg vizet és hagyjuk, hogy 30-60 percig álljon benne az oldat, majd indítsunk el egy üres programot, hagyjuk, hogy eltávozzon a mosógépből az ecetes lé, töröljük ki és hagyjuk megszáradni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra