Egyetlen átszállással elmetrózhat Budapesttől Szöulba

A CoolHunting oldalán futottunk bele abba a tervbe, amit Constant Nieuwenhuys Új Babilonja ihletett, és ami 214 város összesen közel nyolcszáz metróvonalát olvasztaná egybe. Természetesen nem a valóságban (de jó lenne!), csupán egy plakát erejéig - a gyártáshoz szükséges pénzt pedig úgy kalapoznák össze.

A New Yorkban tevékenykedő ArtCodeData ötletére 6000 dollárt, azaz kicsivel több mint másfél millió forintot gyűjtene össze a kampány mögött álló Open Accessibility, akiknek céljuk, hogy segítsék utazásukban a mozgáskorlátozott személyeket - mégpedig azzal, hogy közzéteszik, hogy az egyes városokban milyen akadálymentes opciók vannak. Erre amúgy minden esélyük megvan, ugyanis 28 nappal a vége előtt már összejött az összeg kétharmada. A grafikára egyébként 11.924 megálló került fel - köztük vannak egyébként a budapestiek is. A térkép két méretben kapható: (40x30 és 60x45 centiméteres verziókban), és lehet kérni simán papírra nyomtatva, illetve akril bevonattal is.

Itt lent megnézhet róla egy pofás kis videót, ha pedig a képekre kíváncsi vagy adakozna (és ezzel magáénak tudna egy példányt a kampány lefutása után), akkor ide kattintson

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek