A tavi növények egy része simán átteleltethető a tóban. És van, ami nem.

Akik szeretik a tavakat, és a kertjükben is telepítettek egyet, azoknak a tél mindig plusz kihívást jelent. Ez nem is csoda, hiszen ilyenkor nem csak a víz az, ami télen másképpen viselkedik, de a benne élő lényekről is gondoskodni kell. Jó hír: a növények, és akár az állatok is áttelelhetnek a tóban, de ehhez bizonyos feltételeknek teljesülniük kell.

Méretek

Természetesen a kerti tó csak akkor tartja életben a benne lévő halakat és növényeket, ha van akkora, hogy ne fagyjon be, de legalábbis a víz  nagyobb része nem fagy meg. Vagyis az egészen kicsi kerti tavacskák esetében ez a lehetőség nem jöhet szóba: ezeket mindenképpen ki kell takarítani, kiszedni belőlük minden növényt (és ha vannak, akkor a halakat és egyéb állatokat), és ezeket külön vizes környezetben kell átteleltetni.

Amennyiben elég vastag a vízréteg, akkor áttelelhetnek benne az élőlények, ehhez azonban biztosítani kell nekik a tápanyagot, és persze az oxigént. Ez utóbbit lékeléssel érheti el, vagyis ne hagyja a víz felszínét teljesen befagyni. A táplálás esetében a növényekkel nem lesz problémája, hiszen a 10°C vagy az alatti vízhőmérsékleten már nem hasznosítják a kijuttatott anyagokat, vagyis befejezheti az adagolást (bár a tavi növényeket egyébként is csak nagyon ritka esetekben kell tápozni). Ugyanez igaz a halakra is, mivel ezen a hőmérsékleten az élettevékenységük lelassul. Ha azonban sok a meleg nap télen, azaz a víz 10°C fölé melegszik, heti egyszer, ha pedig 15°C köré kúszik, akkor 3-4 naponta etetni kell.

Vízi növények gondozása

Fontos, hogy a téliesítés részeként az elhalt, lehullott növényi részeket távolítsa el a vízből. Erre az év minden szakában szükség van, hogy elkerülje a tó algásodását. Egy, a tó vízmennyiségének megfelelő kapacitású víztisztító berendezés sokat segít ebben. A levelek, fű, vagy a vízi növények halott részei ugyanis oxigént vonnak el a vízből, ráadásul a bomlás során méreganyagok is kioldódhatnak belőlük.

„A víz felszínén úszó életmódot folytató növények közül a vízi jácint és vízi tutaj trópusi származású, ezért a fagyok elpusztítják őket. Mindkettő meleg- és fényigényes növény, legfeljebb megvilágított akváriumok vízfelszínén teleltethetők át, nehezen. Többnyire újra vásároljuk őket tavasszal. A rucaöröm egy egyéves haraszt, amely a spóráival telel át és így minden évben újra fejlődnek a növények a tavacskában. A sulyom és a kolokán mélyebb tavakban a vízfelszín alatt telel át. Kisebb tavakból télire fagymentes helyen, vízben tartva lehet őket átteleltetni.

A legmélyebb pontjukon legalább egy méter mély, és legalább néhány m3-es űrtartalmú tavakban a legtöbb vízinövény, legyenek azok vízpartiak vagy mélyebben gyökerezőek, könnyen, különösebb gondoskodás nélkül áttelelnek. A természetben is így telelnek, hasonló körülmények között. Fontos dolog, hogy csak tavasszal vágja vissza a vízfelszín feletti, elpusztult részeket. Ezeken a szárakon keresztül levegőznek ugyanis természetes módon a növények, és maga a víz is télen.

A tündérrózsák a tavak királynői, szinte minden mesterséges tóba telepítünk belőlük. A tavacska mély, legalább 80-100 cm vízmélységű részébe süllyessze le a növény tövét. Különösebb gondoskodást nem igényel. Nagyon szapora növény, pár évente a túl nagy töveket osztani kell, hogy ne lepje el egy kisebb tó egész vízfelszínét egy tündérrózsa. Nagyon sok fajtájuk van, kisebb tavakba (a kifejlett állapotában) kisebb kiterjedésű fajták közül válasszon!" – mondja Kálmán Kata, a Kertelünk Kft. ügyvezetője.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek