Így ne menjen csődbe az esküvője miatt

Az esküvő mindenki életének nagy napja, így természetes, hogy tökéletesnek képzelik el. Ezeknek az álmoknak többnyire igen hamar határt szabnak az anyagiak, így ha nincsenek millióink e célra, kénytelenek leszünk kreatívak lenni. Szerencsére az Esküvő kiállításon látottakon kívül is van élet, pár alternatív megoldással is csodálatos lagzit lehet összehozni. Hogy miken tudnánk spórolni?

Legfontosabb, hogy kiszámoljuk, mennyi az a felső összeghatár, amit még hajlandóak/képesek vagyunk kifizetni. Mert bár igaz, hogy esküvője – jobb esetben – csak egyszer van az embernek, de mivel utána valahogy meg is kell élniük az ifjú házasoknak, így nem szerencsés az összes pénzüket erre áldozni. Tehát a legfontosabb (és legnehezebb) feladat, hogy próbáljuk meg tartani azt az összeget, amit eredetileg elterveztünk, és ahhoz igazítsuk, hogy mit is szeretnénk.

Ruha

Örök kérdés, hogy vegyük, kölcsönözzük, vagy inkább varrassuk-e meg a ruhát, amit egyetlen napig hordhatunk, ellenben drága? Ha készen, a boltban akarjuk megvásárolni – főleg, ha egy nevesebb tervező munkája –, akkor horrorisztikus összegeket is elkérhetnek érte, tehát ha spórolni akarunk, ez a lehetőség kihúzva a listáról.

Jó alternatíva viszont – és Harkai Anikó esküvőszervező szerint egyre inkább elterjed – a varratás, ami attól függően, hogy kivel dolgoztatunk, lehet még olcsóbb is, mint az eredeti. A számunkra, egyedileg varrott ruha egyediségét és a tulajdonjogot tekintve lesz olcsóbb, ráadásul pont olyan lesz, amit mi kérünk, olyan színű anyagból amiből mi szeretnénk, és persze meg is tarthatjuk. Illetve, nem utolsó sorban utána még értékesíthető is, sőt, átszabatás után akár egyéb alkalmakra használhatóvá is tehetjük.

Megválogatott vendégsereg

A vendégeket a lagzi legdrágább luxusa, őket ugyanis etetni-itatni, illetve – ha messzi helyszínen van a lagzi –, még szállásolni is kell. Tehát bármennyire is örülne pár távoli rokon, ha ott lennének életünk nagy napján, sajnos meg kell velük értetni, hogy sok vendég nem fér bele a keretbe. Ha azonban családi viszály lenne belőle, hogy Manci néni vagy Gézu bácsi kimarad, akkor lehetséges variáció még, hogy a szertartás után, de még a lagzi előtt rendezünk egy kisebb állófogadást, ahol ők is részt vehetnek. Ez azért is jó, mert akkor a költségesebb főétkezésnél már valóban csak a közeli hozzátartozókra és barátokra kell költenünk.

Helyszín

A helyszín tekintetében a kevésbé rendhagyó, szabadtéri helyek azok, amik a legkevesebb pénzünket viszik el. „A külső helyszíneket a párok különösen akkor szokták igénybe venni, ha ott szeretnék az esketési ceremóniát tartani, ahol maga a vacsora is zajlik majd. Kertben, kastélyoknál, itt-ott a pusztában azért sokszor ennek is van bérleti díja” – mondja az esküvőszervező, bár még ez is olcsóbb, mintha termet bérelnénk valahol. Azt azonban nem árt tudni, hogy a kiszállásért az anyakönyvvezetők külön díjat is kérhet a külső helyszíneknél.

Amennyiben még bérleti díjat sem szeretnénk fizetni, és meg tudjuk oldani, akkor nagyszerű megoldás lehet, ha a saját kertünkben, vagy egy ismerősünknél tartjuk a lagzit. Ez azért is lehet jó, mert ha tavaszi/nyári ceremóniát tartunk, akkor a virágdekoráció is helyben meg van oldva.

Zene

Egy zenekart vagy DJ-t fizetni nem olcsó mulatság,  egy jó esküvőhöz azonban tényleg elengedhetetlen a zene. Ha ezt nem engedhetjük meg magunknak, érdemes kiírnunk egy rakás számot, és akár egész estés playlistet készíteni.

Étel, ital

Az esküvői kiadások egyik legnagyobb tétele a polgári szertartás utáni vacsora. Értelemszerűen minél kevesebb a vendég, annál kevesebb lesz ennek a költsége, azonban ezen kívül is van pár módja annak, hogy lefaragjunk a büdzséből. Egyre többen csinálják például, hogy maguk készítik el a menüt, illetve a vendégek is hoznak házi készítésű ételeket, süteményeket. Amennyiben a kertben tartjuk a lagzit, akkor egy kinti grillezés, sütés még hangulatosabbá teheti az ünneplést.

Ha szeretnénk, akkor az esküvői tortán is spórolhatunk, márpedig úgy, hogy rendelünk egy különlegesebb tortát, majd a díszítést mi magunk fejezzük be rajta. - persze, csak ha érzünk magunkban elég kreativitást hozzá.

+1 tipp az esküvőszervezőtől

„Előszeretettel szoktam ajánlani, hogy mivel már nem túl nagy százalékban divat az, hogy a szülők állják a  ceremóniát – hisz nagyon sok esetben maga a pár gyűjtöget rá –, nászajándékként lehet kérni, hogy a családtagok állják a fotóst, a tortát, bérleti díjat stb. Így némiképp könnyebb összeállítani egy lagzit. A menyasszonytánc pénzéből pedig még mindig tud a pár magának ajándékokat választani” – javasolja az esküvőszervező.

Így spórolhat még az esküvőn

- készítsük el mi magunk a meghívókat, és akár a dekorációt is

- inkább kérjünk kevesebb, de jobb minőségű fotót, mint többet, de rosszabbat

- ne főszezonban tartsuk az esküvőt

- és ne szombaton, mert sok helyen hétvégi napokon magasabb a bérleti díj

Oszd meg másokkal is!
Mustra