Így költsön kevesebbet 2013-ban

Néhány pénztárcakímélő ötlettel akár havi tízezer forintot is megtakaríthat. Semmi ördöngösség nincs a dologban, csak oda kell figyelni, hogy mire ad ki pénzt. Az sem árt, ha listát készít a havi kiadásairól, így könnyebben áttekintheti, hogy ténylegesen mennyit  és mire költ. Sokszor írtunk már arról, hogyan tudja a rezsit csökkenteni, most más jellegű kiadásokról beszélünk.

Itt a január, és ilyenkor emelkedik a rezsi – nem csak az új évi áremelések miatt, hanem mert a hideg miatt emelkedő fűtésszámla is megnöveli az amúgy is húzós költségeket. Sajnos... De sopánkodás helyett inkább figyeljen oda arra, hogy mire költ. Tapasztalatból tudom, milyen könnyű olyasmiket is hozzácsapni a bevásárláshoz, amikre egyáltalán nincs szükség. Például azt a három-négy doboz joghurtot, ami ugye, mindig jól jön, és amiről persze már csak otthon, a hűtőt kinyitva jövök rá, hogy pár napja ugyanezen megfontolásból már bespájzoltam belőle ugyanennyit. Minthogy végül nem tudtam elfogyasztani az összeset, egy részük a kukában végezte, ami persze egyáltalán nem jó. Meg az se, hogy ez nem csak a joghurttal fordul elő... De nem csak az élelmiszeren lehet spórolni: nézzük is a listát!

Vásárlás előtt készítsen listát

Ez nem csak azért jó, mert nem vesz olyat, ami már van otthon, hanem azért is, mert a boltban szigorúan a listára szegezett tekintettel gyorsan végig tud szántani a sorok között anélkül, hogy nézelődés közben elcsábulna még egy kis erre-még egy kis arra. Ha betartja a szabályt, hogy csak a listán szereplő árukat vegye meg, heti szinten minimum ezer-kétezer forintot tud megtakarítani. Ha nem bízik magában, az is működhet, hogy a férjét, gyerekét küldi el bevásárolni a listával, így tényleg még az esélyét is elkerülheti, hogy a tervezetten felül költsön. Ráadásul, amíg a többiek a bevásárlást végzik, addig ön össze tudja dobni az ebédet/vacsit, kitakaríthat – vagy esetleg csak szimplán leül szusszanni egy kicsit... A lista mellett amúgy más dolgokkal is meg lehet még nyomni a bevásárláson spórolást, de ezt egyszer már részleteztük.

Készítsen mosószert, öblítőt

Mivel éppen kifogytam a saját készítésű mosószerből, sebaj, gondoltam, most veszek egy „rendeset” a hiperben – és megdöbbenve láttam, mennyibe kerülnek a jó mosószerek. A "jó" alatt a márkás és agyonreklámozott szerekre gondolok, de az áraikat látva (na meg a környezettudatosság miatt) végül ismét a saját mellett döntöttem. Mivel eszem ágában sem volt több ezer forintot kiadni három liter gélért, a ruhák viszont már hegyekben álltak a szennyestartóban, a legegyszerűbb alternatívaként mosószódát vettem. Egy kiló körülbelül 700 forint, és ez is tökéletesen megteszi, de tegyük hozzá, nem árt öblítőt használni a szódás mosás után: nem csak az illat miatt, hanem mert az apró kis porrögök is biztosan kijönnek így a textilből. Apropó, öblítő! Azt is simán elkészítheti így.

Ne vegyen drága hajbalzsamokat

A kókuszzsír tökéletesen regenerálja a hajat, és nem, a neve ellenére sem zsírosítja be. Persze csak akkor, ha kellő mennyiséget használ: hosszú hajra is elég, ha csak egy mogyorónyit tesz belőle. A kókuszzsír mellett azért elő lehet állítani egy átlagos háztartás kamrájából-hűtőjéből is klassz hajpakolásokat, olvassa el házi receptjeinket!

stockfresh 137780 shopping-cosmetics--smiling-woman-holding-sham
J.m. Guyon - Copyright 2010

Kávé helyett teázzon

A tea nem csak egészségesebb, de olcsóbb is a kávénál. A nagy fekete tea-tesztből azt is megtudhatja, melyiket érdemes megvenni.

Ne vegyen kekszet, inkább készítse el

Az Alapkonyhában rengeteg szuper cikket talál egyszerű, olcsó és finom ételekről. Az egyik kedvencünk a zabpelyhes keksz: egészséges, és tényleg könnyű elkészíteni.

Vásároljon leárazáson

Vegyen akciós tőkehúst! Figyelje a lejárati dátumot, és ha a címke szerint aznap vagy másnap jár le a szavatossága, még nyugodtan megveheti, merthogy a lejárati időtartamot általában elég kiadós ráhagyással állapítják meg. Az se baj, ha nem készíti el aznap, semmi baja nem lesz, ha gyorsan beteszi a mélyhűtőbe. Így akár 20-30 százalékkal olcsóbban is hozzájuthat finom és nagy mennyiségű húshoz, és mivel ezek ára eléggé felment, nem mindegy, hogy 1500 vagy 1000 forint egy kiló csirkemell. Az is jó megoldás, ha kiporciózva fagyasztja le, így könnyebb pontosan tervezve elkészíteni.

Készítsen pattogatott kukoricát

Azt már tudjuk, hogy az auchanos pop corn nem csak olcsó de finom is, viszont van még nála is olcsóbb és jobb: a nem zacskós, pattogatni való kukorica. Ez sokkal olcsóbb, nincs agyonsózva és aromákkal kezelve sem, nem csöpög a margarintól, és nincs mellékíze a sajttól. A natúr kukoricaszemeket egyszerű kipattogtatni, és mindenki kénye-kedvére eldöntheti, mennyi sóval, vajjal, esetleg más fűszerekkel turbózza fel.

Sampon, tusfürdő, folyékony szappan: hígítsa

Elképzelhető, hogy furcsán hangzik, és ódzkodni fog ettől a megoldástól, de tényleg rendkívül megéri. Ezzel a kis praktikával dupla annyi ideig tudja használni ezeket a tisztálkodási szereket, mint előtte. Viszont nem árt, ha tudja: ha úgy próbál spórolni, hogya minőségi helyett gagyi terméket vesz, nem biztos, hogy beválik. A drága samponok, tusfürdők, mosakodók jó sűrűek is, ezeket nyugodtan fel lehet vizezni. Kicsivel nehezebb ugyan használni így a tusfürdőt, de ezen könnyedén segíthet egy fürdőszivaccsal vagy fürdőrózsával.

Felejtse el a bolti kenyeret

A pékáru elképesztően drága, főleg akkor, ha nem a „gazdaságos” puffasztott kiflire és zsömlére van kiéhezve. Az otthon készített pékárut fogyaszthatja frissen, ropogósan, a lakásban is isteni illat lesz tőle, és tároláskor sokkal tovább friss, mint a hiperes.  Íme az egyik legfinomabb és legegyszerűbb kenyérrecept, amit megcsináltam: 1 kg félfogós búzaliszt, 50 g élesztő, cukor, só, víz. A kedvenc részem ez az eleje, mert szerencsére nem kell az élesztőt tejben felfuttatni, és hát ez szokott lenni az egyik gyenge pont, ugye. Szóval, itt csak annyi a dolga, hogy 1,5 dl langyos vízbe tesz egy púpozott evőkanál lisztet, egy kiskanál kristálycukrot és az élesztőt belemorzsolva. Várja meg, amíg az élesztő felfut (ezt onnan tudja, hogy a víz tetején barnás hab lesz), majd vegyen elő egy mély tálat, öntse bele a lisztet, két kis kanál sót és az élesztős masszát. Gyúrja össze a hozzávalókat, és ha úgy érzi, hogy még ragad a tészta (hozzátapad a kezéhez), adjon még egy kis lisztet hozzá. Ha meg épp fordítva, nem áll össze, adagoljon hozzá egy kevés vizet. Ha ezzel megvan, takarja le egy konyharuhával a tálat, és tegye a fűtőtestre. Hagyja megkelni a tésztát. Miután megkelt (ez lehet 40 perc de akár egy óra is), tegye ki lisztezett deszkára, lisztezze be a kezét is, és formázzon ízlésére cipókat, kifliket, zsömléket. A kész tészta tetejét vagdossa be hosszában, így nem reped szét a sütéstől. A sütőt melegítse elő, és sütőpapírral bélelt tepsiben 200 fokon süsse meg a cipókat. Az egészre nem kell többet költeni mint 250 forint, persze ebben az összegben a sütő által elhasznált energia ebben nincsen benne. Egyébként nagyobb adagot is készíthet, a mélyhűtőben bármeddig eláll a kenyér és felolvasztás után ha beteszi pár percre a forró sütőbe, finom ropogós lesz. Ha nem szereti a fehér kenyeret, nyugodtan használjon teljes kiőrlésű lisztet vagy tönkölylisztet, illetve felturbózhatja dióval, mogyoróval és más finomsággal is a kenyeret.

Kerülje a gyorskajáldákat és a közelben lévő kantint

Hiába kecsegtető, hogy készétellel várja az étterem, nagyon lesoványíthatja a pénztárcáját. Térjen át az otthoni főzésre, és csomagoljon magával ételt a munkahelyére. Az Alapkonyhában rengeteg receptet talál, amik fotóval illusztrálva, lépésről lépésre mutatják be az ételek elkészítését. Persze havonta egyszer-kétszer ehet más kosztot, ha egyáltalán még kívánja a finom házi ízek után…

Ön hogyan fogja vissza a kiadásait idén? Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra