Készítsen házilag dezodort!

Az illatszerboltokban rengeteg, különböző illatú dezodorfajta található a polcokon, ám valóban bio nemigazán akad. Áruk széles skálán mozog, de egyik sem annyira olcsó és bőrbarát, mint amilyen a házilag elkészíthető. Külön előnye az otthon összeállított dezodornak, hogy ki-ki saját ízlése szerint illatosíthatja.

A tavasz beköszöntével az izzadás is gyakran előtérbe kerül, mert soha nem lehet kiszámítani, hogy aznap milyen idő lesz. Reggel még iszonyatosan hideg van, napközben meg leolvad az emberről a kabát. A nagy lóti-futiban akarva akaratlanul is leizzadunk, ami felettébb kellemetlen lehet, főleg, ha még büdöset is árasztunk magunkból. Ez persze természetes, de (szerencsére) minden nő próbál ellene tenni, és mindenféle praktikákkal meg izzadásgátlókkal kísérletezik. Az előző cikkünkből már kiderült, hogy a legtöbb biónak mondott dezodor elég messze áll a natúr kozmetikumoktól, ezért is döntöttünk úgy, hogy segítünk megalkotni teljesen organikus, házi biodezodorját. Előnye, hogy bármelyik tesztelt terméknél sokkal olcsóbb, fedi a kellemetlen szagokat, és teljesen természetes összetevőkből áll.

tk3s 260blu11606
Bilderlounge /

Gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek, minden alapanyaga természetes és olcsón beszerezhető, ráadásul olyan illatban készítheti el, amilyenben csak szeretné. A stifteseknek kellemesen krémes az állaga, viszont a meleg közeledtével nem árt hűtőben tárolni!

Folyékony dezodorok

A házilag készített folyékony dezodoroknak kétféleképpen ható változatuk van: híg szódabikarbóna-oldat, ami lúgos kémhatásával semlegesíti az illatot okozó anyagokat, vagy gyógynövények és illóolajok kivonatai, melyeknek antibakteriális vagy izzadásgátló tulajdonságaik vannak. Illóolajok forrása a zsálya, a benzoé, a koriander, a levendula és a rózsafa. A gyógynövények közül a nagy csersavtartalmú pórusösszehúzó növények például a diófa minden része, a zsálya és az eperlevél.

Tipp: Folyékony dezodorokhoz adagolhat alkoholt, melynek magának is erős pórusösszehúzó hatása van. Enyhébb készítményekhez használhat izopropil alkoholt, ami az érzékeny bőrt nem szárítja annyira!

Íme a receptek:

Izzadásgátló spray zsályakivonattal, 350-450 forint/adag

500 ml víz, 115 ml (bor)ecet vagy fehérbor, 30 ml alkohol, 5 csepp levendula-, 5 csepp zsálya-, 5 csepp citrom-, 5 csepp rozmaring-, 3 csepp menta- és 5 csepp grapefruitolaj.

Szagtalanító spray, 350-450 forint/adag

500 ml víz, 35 g szódabikarbóna, 30 ml alkohol, 1 csepp szegfűszeg-, 1 csepp levendula-, 2 csepp mandarin-, 2 csepp grapefruit-, 2 csepp lime-, 4 csepp citromolaj.

Az összetevőket csak össze kell keverni és egy műanyagflakonba önteni. Természetesen nem muszáj a receptben írt összes illóolajat felhasználnia, kísérletezhet saját kedve szerint! Talán olcsóbb megoldás, ha csak egy- vagy kétfajta illatot tesz bele.

Stiftes dezodor, 300-400 forint/adag

Íme tehát a csodarecept körülbelül két adag dezodor elkészítéséhez (persze ez attól is függ, hogy mekkora dobozban akarja tárolni):

Hozzávalók:

  1. 5-6 púpozott evőkanál 100%-os kókuszvaj (bioboltban kapható 250 gramm 500-2500 forint).
  2. 30 gramm szódabikarbóna (ha nincs a konyhaszekrényében, bármelyik élelmiszerboltban kapható; 50 gramm 60 forint), izzadásgátló hatása van.
  3. 30 gramm rizsliszt (500 gramm 300-390 forint) vagy kukoricaliszt (500 gramm 300-600 forint; a bio drágább) vagy a kettő keveréke fele-fele arányban elosztva, jól felszívják az izzadságot.
  4. Opcionális: az illatosításához bármilyen 100%-os illóolaj felhasználható (én 100%-os teafaolaj-koncentrátumból használtam nyolc-tíz cseppet; 5 ml 500 forint).
  5. üres deóstiftes tok.
stockfresh 1167042 after-shower sizeM


Elkészítése:
Egy nagyobb tálban összekeverem a szódabikarbónát és a rizslisztet (aki izzadós típus, rakhat több szódabikarbónát a keverékhez, mert nedvszívó és szagtalanító hatása van, illetve a liszt mennyisége is növelhető). Öt púpozott evőkanál kókuszvajat vízgőzön megolvasztok, és a rizses keverékhez öntöm. Az evőkanállal simára keverem, és közben hozzáadok pár csepp illóolajat (valóban pár csepp legyen, mert ha túl sok, bőrirritációt okozhat). Az üres stiftes doboz alját teljesen visszatekerem, és az evőkanállal beletöltöm a masszát, majd szépen eligazítom a tetejét. A lezárt dobozt használat előtt egy napra a hűtőbe teszem (vagy pár órára a mélyhűtőbe); később is célszerű frizsiderben tárolni. Tökéletes izzadásgátló, nincsen benne a szervezetre káros anyag, nem hagy foltot a ruhán, edzés vagy egy rohangálós nap után is csak egészen enyhén érezhető egy pici szag (igaz, ha izzadós, tartsa magánál), 100%-ban bio és körülbelül 300 forintból kihozható egy adag.

Aki nem kedveli a dezodorokat, és hintőport használ helyettük, arra is van receptünk!

Dezodoráló hintőpor

Ha megnézzük a boltban kapható babahintőport, többnyire az első (azaz a legnagyobb mennyiségű) összetevője a „talkum”. Ez egy szervetlen anyag: finomra őrölt magnézium-szilikát. Kiváló hintőpornak, de sajnos, nem oldódik semmiben! Nem lehet rendesen lemosni, és nagyon nehezen távolítható el. Használatát az érzékeny bőrre manapság már nem nagyon ajánlják.

Ezzel szemben a házi hintőpor teljesen természetes. Ezek a hintőporok úgy készülnek, hogy fontos adalékanyagként szódabikarbónát vagy kávéport adunk hozzájuk. A szódabikarbóna valódi nagyágyú: minden szagtól megszabadítja!

Hintőpor alaprecept, 250-350 forint/adag


80 g kukoricakeményítő, 40 g rizsliszt, 20 g cinkoxid és porrá tört virágszirmok: levendula, rózsa, kamilla, körömvirág (ízlés szerint).

Gyors és egyszerű: semmi mást nem kell tennie, mint összekeverni a porokat.

A hintőporok fontos alapanyaga még az illatanyag. Valódi hatóanyagokat tulajdonképpen ezzel juttatunk a bőrünkre. Gyulladásgátlót levendulával, teafaolajjal, bazsalikommal, bőrnyugtatót kamillával.

Persze, nem fontos az illatanyagokat illóolaj formájában a hintőporba adagolni. Lehet porított virágszirmokkal, és más illatos növények porával is dúsítani a porkeveréket – valóban allergiamentes bőrtápláló hintőporok készítéséhez…

tk3s 1228530
Northfoto

Működési mechanizmusa egyszerű: lúgos kémhatása miatt a szagokat okozó szerves savakat semlegesíti. Ez valódi kémiai reakciót jelent, és a testszag anyagai többé nem azok, amik eredetileg voltak: nem illékonyak és szagtalanokká válnak. Mindazonáltal, a szódabikarbóna alkalmazásának nagyon fontos mellékhatása, hogy lúgos kémhatása megbontja a bőr pH-egyensúlyát. Mivel vízben viszonylag jól oldódik, ez nem végzetes baj; a bőr „savköpenye” egészséges felnőtt embernél nagyon gyorsan regenerálódik, mégsem ajánlanám egy ilyen készítmény egész napos használatát. De persze, mindenki próbálja ki! Lehet, hogy semmi bajt nem tapasztal, de ha a bőre száradni kezdene, azonnal hagyja abba, vagy korlátozza a használatát!

A kávépor remek abszorbens. Ez azt jelenti, hogy szemcséi belsejében megköti az illatmolekulákat, és nem engedi őket eltávozni. Emiatt kiváló szagtalanító. Konyhai szappanokba is ajánlják a használatát, meg persze, dezodoráló hintőporokba is. Legnagyobb hátránya, hogy barna: szemünk a fehér hintőporokhoz szokott hozzá, de ettől még kiválóan használható.

Kávéporos dezodoráló hintőpor, 300-500 forint/adag


50 g kávépor, 50 g kukoricakeményítő, 50 g rizsliszt, 30 g cinkoxid

Keverje össze a porokat és már kész is. Illatot nem érdemes hozzá tenni, mert a kávé elnyeli!

A receptek összeállításában a creativiky.hu munkatársai voltak segítségünkre.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Mustra