Auguste Dupin esete egy majommal, avagy miért féljünk Poe-tól

„Poe Edgart se tanácsos ijedős embereknek, magános éjszakán olvasni" - írta Bíró Lajos a Nyugat lapjain 1908-ban. Azt hihetnénk, hogy az azóta eltelt több mint száz, de főleg az utóbbi húsz év során eléggé megedződtünk már ahhoz, hogy Poe ne borzongasson. De nem.
Nyomozás a krimi után, 2. rész

poe_mAz új korszak gyermekei, a mai kamaszok nehezen tudják elképzelni, milyen volt az, amikor a nyomozók királya még Derrick felügyelő volt (mást nem is nagyon ismerhettünk), az Ördögűzőn pedig csak az amerikás rokonok elbeszéléseit hallgatva borzonghattunk. Ennek ellenére az irodalomórákon a Poe-tananyag még mindig a legnépszerűbbek közé tartozik, Bíró Lajos szavait pedig még mindig érdemes megfogadni: éjjel, otthon, felügyelet nélkül inkább ne olvassunk Poe-t! Várjuk meg, míg felkel a nap.

Poe köpönyege

Az író életével kapcsolatban már többen leírták, hogy az önmagában egy Poe-történet lehetne. Igaz ez a halálára is; a legenda szerint részegen pocsolyába fulladt, de valójában sosem derült ki, hogyan halt meg pontosan. (2009 októberében egyébként a rajongók - sokan Poe-nak öltözve - megrendezték Poe második temetését Baltimore-ban. Koporsóval és bábuval, ahogy kell. Az érdeklődők nagy száma miatt egy nap kétszer is. ) Vándorszínész családba született 1809-ben, de alig két éves, s már mindkét szülőjét elveszíti. Anyja mindössze huszonnégy éves, amikor belehal az állandó munkába és nyomorba, az apa ekkor már nincs is a családdal. A három gyereket rokonok és ismerősök veszik magukhoz. Nem csoda, hogy könyvek, cikkek száza foglalkozik azzal, milyen hatással lehettek e korai élmények Poe életére, kötődéseire, a nőkhöz való viszonyára. Ami tény, hogy a legendásan nagyivó Poe már kamaszként gyakran a pohár fenekére néz; érdekes, hogy az ivás nem akadályozza abban, hogy pengeéles logikával vigye végig bűnügyi történeteiben a gondolatmenetet. Felesége mindössze tizenhárom éves, amikor feleségül veszi, s néhány év múlva el is veszíti. Poe állítólag az első író, aki kizárólag írásból próbált megélni. A költészet után a próza felé fordul, s számunkra itt most ez az érdekes. Őt tartják ugyanis minden bűnügyi történetek atyjának. Természetesen gyilkosságról és bűnesetről már az előző néhány száz évben is írtak, az újdonságot nem a téma jelentette. Poe August Dupinja azonban úgy fog hozzá egy bűnügy megoldásához, ahogy előtte senki: felmér, elemez, hipotéziseket állít fel, észrevesz olyan dolgokat, amelyek másnak nem szúrnak szemet - lát, nem csak néz. Sherlock Holmes, Poirot, Miss Marple és Colombo mind-mind Dupin (vagyis Poe) köpönyegéből bújnak elő.

De mi is volt az a titokzatos Morgue utcai eset?

A történetet a detektív Dupin barátjától halljuk. Dupin, egy elszegényedett nemesi család sarja mellesleg feltűnően hasonlít Poe-ra. Az olvasás és a gondolkodás a szenvedélye, barátjával az éjszakát járja, ekkor éli valódi életét. Melankóliára hajlamos, magányos alkat, kiváló analitikus. Egyik nap kettős gyilkosságról kap hírt: Madame L'Espanaye-t és lányát brutális kegyetlenséggel meggyilkolják a házukban. Az anya fejtől megszabadított holttestére a kertben, a lányéra a kéménylyukban találnak rá, ahová fejjel lefelé tuszkolták fel. (Brrr.) Elfognak valakit, de Dupin végig látja, hogy a rendőrség hibázott, s végül zseniális okfejtéssel (és egy apróhirdetés segítségével, melyben eladásra kínál egy orángutánt) bebizonyítja, hogy a bebörtönzött tettes ártatlan. Aki olvasta a történetet, emlékezhet a meghökkentő befejezésre; aki nem, az rögtön keresse elő Poe novelláját! (Nem hosszú! )

 

Rémségek kicsiny boltja

S akinek a tetszett a Morgue utcai történet, bizonyára kedvvel olvassa majd Poe rövidebb rémtörténeteit is: a nyugatosok szép fordításában több kiadásban is fellelhető a novellák gyűjteménye. Ami ezek „báját" adja, hogy Poe itt ugyanolyan pontos kötéltáncot végez, mint Dupin történetében: az olvasó, ha akar, elemezhet, ehhez ugyanis a narrátorok (akik sok esetben maguk a gyilkosok) nagy segítséget nyújtanak a rendkívül pontos beszámolóval. Valamiféle gonosz jelenléte végig érezhető, Poe azonban nem túlozza el az irreális elemeket, s rémnovellái már a mai pszichothrillerek elődjének tekinthetők. Hősei talán azért olyan félelmetesek, mert mielőtt még megnyugtatnánk magunkat azzal, hogy őrültek mindig is voltak és lesznek, ők maguk közlik, hogy nem őrültek. Ettől persze még lehetnek azok, de Poe mesterien ért ahhoz, hogy az olvasót rávegye, gondolja meg, vagy újra az őrültség fogalmát: lehet-e őrült, aki ilyen pontosan kitervel és végrehajt egy gyilkosságot? S ha igen, hogyan értelmezzük át a normalitás fogalmát? Az áruló szív című novella narrátora, akárcsak a Fekete macska címűé, biztosít minket arról, hogy érzékeik kiválóan működnek, gondolkodásuk ép. Az őrület, a gonosz tehát nem olyan könnyen felismerhető már, mint korábban, s mindenütt ott lappanghat. Poe az első, akinek nem kellenek különleges helyszínek ahhoz, hogy megjelenítse a gonoszt: nem rémes királydrámák vagy görög sorstragédiák nézői vagyunk már, hogy azt képzelhessük, mindez távol van tőlünk. Az őrület, az irrealitás ott lappang a mindennapokban. Például mi van, ha ránk esteledik, és meg kell szállnunk egy motelben? De bocsánat, kicsit előreszaladtam: ez már Hitchcock. Amit egyébként szintén nem néznék egyedül éjszaka...


Folytatjuk...

A képen részlet látható Michael Swerfager animációjából

 

cikk-tipus-linkek

Nyomozás a krimi után: Az Agatha Christie-olvasás hasznosságáról

Oszd meg másokkal is!
Mustra