Hogyan került az X-men film közelébe?
Abszolút a huszonnegyedik órában jött a megkeresés. Felhívtak, és annyit mondtak, hogy üljek kocsiba, és menjek a Foxhoz elolvasni a forgatókönyvet. Nagyon őrizték a szkriptet, nem akarták kiadni a kezükből, ami érthető. Amikor odamentem, csak annyit mondtak, hogy “ha akarod a szerepet, a tied.” Én meg elolvastam a forgatókönyvet, és csak annyit mondtam: "Okés." Hát így.
Ennyire tetszett a forgatókönyv?
Szerintem nagyon fasza volt, igen. Nagyon jó az alapötlet, és nagyon jól közelíti meg a témát. Amúgy meg szeretem az X-men franchise-t. Az alapkoncepciója tök jó a társadalomban élő mutánsokról, és arról, ahogyan ezek kétféleképpen állnak az emberiséghez: az egyik szeretne együtt élni velük, a másik teljesen elhatárolná magát tőlük. Nagyon messzire vezető témák ezek, a mutánsok és az emberek viszonyában benne van egy csomó olyan fajsúlyos kérdés, ami akár a rasszizmusig is elvezet.
Shaw karaktere nagyon más, mint amit a képregényekből megszokhattunk...
Igen, de csak kinézetében. Ami érthető, hiszen én egyáltalán nem olyan vagyok, mint a figura.
Ez a különbség akkor nem egy tudatos koncepció része?
Nem. Ahogyan Shaw kinéz, az a képregényben működik, de nagyon sok magyarázatra szorult volna a filmben, amire nem volt idő. És ha nincs elmagyarázva, akkor egyáltalán nem lenne érthető, hogy miért öltözik úgy, ahogy. Amikor megtudtam, hogy Matthew (Vaughn, a film rendezője - a szerk.) nem erőlteti azt a kinézetet, nagyon örültem.
Például a barkó sem olyan hosszú, mint az eredetiben...
Kipróbáltunk nagyon sok barkót, és végül ezt ítéltük a legjobbnak. De ezek a különbségek csak a külsőben léteznek, belül ugyanaz a két karakter, ugyanazt az igazi self made man-t játszom, mint akit a képregényből ismer a közönség. Ebből a szempontból nagyon amerikai figura. Korán meghalt az apja, gyerekkorában sokat bántották, és nagyon erős volt benne a vágy, hogy bosszút álljon. Harminc éves korára megcsinálja az első millióját, negyvenéves korára az első milliárdját. És óriási befolyása van az emberek fölött. Ezt már mi tettük hozzá, a képregényben nem volt benne. Azt akartam, hogy nagyon jól tudja befolyásolni az embereket, mindenkivel tudja, hogyan kell beszélni. Óriási manipulátor, és mindenkit rá tud venni arra, hogy megcsinálja, amit akar.
Kevin Bacon
Elképesztően sokoldalú színházi és filmszínész, aki a The Guardian szerint a legjobb színészek között van, akik még sosem kaptak Oscart. Bacon az elmúlt harminc évben a legkülönfélébb szerepekben mutatta meg tehetségét, bár ez lehet, hogy nem annyira feltűnő, mivel a legtöbbször egyenruhában mutatkozik: ha az amerikai hadsereg valamelyik felsővezetőjét kell eljátszani, akkor szinte biztos, hogy az első név, ami beugrik, Kevin Baconé lesz. Az áttörést a nyolcvanas évek elején hozta meg neki az Étkezde és a Footloose - Gumiláb, ami után keresett sztár lett belőle. A kilencvenes években kicsit visszavett, hogy elkerülje a beskatulyázást, és főleg kisebb karakterszerepekre koncentrált. Az utóbbi években főleg kisebb, független filmekben volt látható, az X-men hosszú idő óta a legnagyobb projektje.
Emlékezetes alakításai: Sean Devine (Mystic River), Jack Brennan (Frost/Nixon), Sean Nokes (Sleepers - Pokoli lecke), David Labraccio (Egyenesen át), Jack Ross kapitány (Egy becsületbeli ügy)
Shaw Erik Lensherr, a későbbi Magneto múltjához kötődik?
Igen, méghozzá a nem túl kellemes múltjához. Szerintem óriási ötlet volt a forgatókönyvírók és a rendező részéről, hogy fogták az első rész nyitójelenetét (a koncentrációs táboros jelenet, Erik Lensherrt elszakítják az anyjától – a szerk.) vitték tovább, amikor a fiú elkezdi meghajlítani a fémkaput. Segített abban is, hogy Shaw-t összekössék Magnetóval, hiszen náci katonaként ő az, aki meglátja Erikben a korlátlan lehetőségeket, illetve, hogy a mutációval mi mindent lehetne kezdeni. Jól rétegzett, árnyalt viszonyt lehetett ebből kihozni, mert amellett, hogy a férfi tönkreteszi a gyerek életét, létrejön köztök egy nagyon furcsa és izgalmas másik viszony is, Shaw egyértelműen apaként tekint a gyerekre.
És ebbe a komplikált konfliktusba hogyan illik bele Charles Xavier?
Charles és Erik között a fundamentális különbség, hogy előbbi mélyen hiszi, hogy a mutánsok és az emberek képesek a békés együttélésre, és hogy bármi is a tervem, az veszélyes és káros, úgyhogy meg kell engem állítani. Így kerül a CIA-hez, és ott meglehetősen kellemetlen ellenfelévé válik Shaw-nak, aki miatta egy addig ismeretlen érzéssel kénytelen szembesülni:milyen az, amikor a mesteri tervednek folyton keresztbe tesz valaki.
Shaw elég keveset használja az erejét a filmben...
Persze, takarékoskodnia kell (nevet). Csak akkor használja a képességeit, ha elkerülhetetlen. Rutinos vén róka ő, semmi szüksége arra, hogy a képességeivel hencegjen. Elég türelmes ahhoz, hogy hátradőlve várja ki, hogyan alakulnak az események.
Elég régóta nem szerepelt ilyen nagy produkcióban, hogyhogy most mégis elvállalta?
Mindig is szerettem ide-oda utazgatni a műfajok között, szerettem váltogatni a nagy és kisebb költségvetésű filmeket, azt, hogy mekkora szerepet kell eljátszanom egy adott filmben. Nem szeretném korlátozni magam, mint sokan mások teszik, hogy csak független filmben vagyok hajlandó játszani vagy csak főszerepet, vagy csak akciót. Minden érdekel, és ami jön, azt elfogadom. Ha egy szereppel, rendezővel vagy sztorival kapcsolatban jók a megérzéseim, akkor azt elvállalom. Itt nemcsak a forgatókönyv tetszett. De mivel a Torta és a Ha/ver a két kedvenc filmem mostanában, Matthew Vaughnnak hülye lettem volna nemet mondani.
Olyan volt, mint várta, vagy csalódnia kellett?
Nagyon aprólékosan tervez mindent. A jelmezek, frizura, smink, világítás, beállások, jelenetek mind-mind az ő keze munkáját dicsérik, mindent kézben tart. Érdekes módon, ennek ellentmondani látszik, hogy egyáltalán nem az a típusú rendező, aki minden jelenetet újra és újra felvetet, nehogy lemaradjon egy még jobbról. Pontosan tudja, hogy mit akar, és ha az elsőre megvan, akkor mehetünk tovább, nem kell variálni. Ez nem megszokott ezeknél a filmeknél, viszont szerintem szuper dolog.
A figura elég sok nyelven szólal meg a filmben – angolul, németül, spanyolul, oroszul...
Ebből a német volt a legnehezebb, mondjuk az is volt a leghosszabb. Mindenesetre a forgatás napján már nagyszerűen ment, ami nyilván annak is köszönhető, hogy irgalmatlan energiát fektettem a megtanulásába. Addig nyomtam, erőltettem, amíg tökéletes nem lett. Az a jelenet egyébként kiemelkedett az egész filmből, már ami a forgatást illeti, mert tényleg fantasztikus volt. A fiú, aki a kis Magnetót játszotta, és a nő, aki az anyját, egyaránt nagyszerű volt. A díszlet lenyűgözően szép volt, az effektek szintén - előállt az a pillanat, amit én szeretek NARnak nevezni (No Acting Necessary, azaz minden színészkedés szükségtelen - a szerk.), és az óriási volt. A dolgok elkezdtek röpködni, egy szekrényt összezúztak (máig nem értem, hogy csinálták), és majd mindenki, aki látja, azt fogja hinni, hogy az számítógép volt, pedig nem, azt ott élőben hozták össze a technikusok. Fantasztikus volt.
Az interjúért köszönet az InterComnak.
