Milliókat keresett vámpíros e-ponyváival a minnesotai lány

Egy szegény vidéki lányból egy év alatt milliomos lett – Amanda Hocking mindezt vámpíros szerelmi történetek írásával és kiadásával érte el, mindenféle könyvkiadói segítség nélkül. A kritikusok hörögnek, ám ettől még a pocsék sztorikból lassan egymillió példány elkelt.

Rossz, de legalább olcsó

Egy év alatt több mint kilencszázezer eladott példányt, és kétmillió dolláros bevételt mondhat magáénak a minnesotai Amanda Hocking. A huszonhat éves lány a komoly sikert még az olvasók által is egyszerűnek, sőt, néhol gyengének tartott könyvekkel érte el, amik a mostanában eléggé felkapott vámpíros, trollos és egyéb fantasys szerelmi sztorikat mesélnek el. Amanda története, amiről a USA Today számolt be még februárban, viszonylag egyszerű:  saját kiadású könyveket árul az Amazonon elképesztően olcsón. A könyvekért 0,99 - 2,99 dollárt kért el, mondván abból indult ki, hogy ő mennyi pénzt áldozna szívesen egy ilyen e-könyvre. Úgy tűnik, jól mérte fel a vásárlói igényeket: tavaly 160 000 példányban keltek el regényei, és ami még meglepőbb, az idén januárban már egy hónap alatt közel fél milllió példányt adott el, és mostanra lassan átlépi az egymillió eladott példányt.

Kiadó nélkül nagyobb a nyereség

Az e-könyvek elterjedése új lehetőségeket nyitott meg az írók előtt: amit eddig csak könyvkiadók segítségével tudtak megtenni, azt most már saját erejükből is megy. Egy kimutatás szerint jelenleg húszmilió angol anyanyelvű olvas rendszeresen e-könyvet, ebből a közönségből eddig főként a független, kiadó nélküli írók tudtak profitálni, méghozzá nem is rosszul. A bevételeknek jóval nagyobb hányada marad náluk, Hocking esetében például a bevétel hetven százaléka a nyereség. A könyveket elképesztően olcsón tudja adni, de megfelelő kereslet esetén ez is szép pénzt hoz a házhoz, persze ehhez az kellett, hogy mind a tíz megjelent könyve a Kindle eladási lista élén foglaljon helyet.

A kritikusok szerint szégyellje magát

Persze a kritika és az írók sem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy a könyvek rosszak, a történetek sablonosak és gyengén vannak megírva; és egyébként is, ami ennyire mainstream, annak kutya kötelessége lenne szégyellnie magát, de pl. Eli James, a novelr könyves blog egyik szerzője arra mutat rá, hogy noha Hocking könyvei nem kiemelkedőek, a stílusuk és a törénetek elég jók ahhoz, hogy az emberek megvegyék őket. És az elég jó a nagy kereskedelmi sikerhez bőven elég.

A Jezebel – szokás szerint – gender problémát csinál az ügyből, és azon filózik, hogy ha Hocking nem egy fiatal vidéki nő lenne, akkor senki nem akarná megfejteni sikerének titkát, mert semmi különleges nem lenne benne. A megfejtést maga Hocking sem tudja - de szerinte senki sem: „Van olyan, aki hasonló pályán halad mint én, ugyanolyan olcsón árulja az e-könyveit, ugyanabban a műfajban ír, sőt, még jobb is nálam. Mégis többet adok el, mint ő. Az a lényeg, hogy senki sem tudja, mitől lesz valami bestseller. A kiadók és az ügynökök szeretnek úgy tenni, mintha tudnák, de ha tényleg így lenne, akkor nyilván csak bestsellereket adnának ki – de bárki láthatja, hogy nem ez a helyzet.” - mondta.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek