- Nagy bringás vagy?
A biciklizés viszonylag későn talált rám, körülbelül hét éve. Sajnos gyerekkoromban nem sportoltam, mert a szüleim azt gondolták, hogy egy kislány inkább zongorázzon, és járjon rajszakkörbe, ezért én késő kamasz fejjel kezdtem el mozogni. Azóta rendszeresen futok, próbálom tartani a heti három alkalmat.
A biciklizést a kényszer szülte. A Katona József Színházban dolgozom, ami a belváros közepén van, és egyszer csak rájöttem arra, hogy lehetetlenség a próbára időben beérni, ha az ember autóval teszi ezt, vagy tömegközlekedéssel, sajnos, nem beszélve a parkolási költségekről. Láttam, hogy többen biciklivel járnak, aztán egyszer csak kipróbáltam. Első utammal sikerült rögtön tanyáznom egyet a villamossín kellős közepén, de aztán belejöttem, és megúsztam ezt a kerékpározást egy balesettel, és ez nem rossz átlag.
- Azért szeretsz vezetni is?
Városban még úgy ahogy, de autópályán utálok. Sajnos nagyon hamar képes vagyok elképesztő sebességeket produkálni. A sietség hajt engem, hogy már legyek ott a kitűzött célnál.
- Nemsokára kezdődik a színházi évad. Milyen szerepeket kaptál?
Az évadnak még csak az első felét írták ki, erről tudok beszélni. Zsámbéki Gábor rendezi Moliére: A Mizantrópját, amelynek a női főszerepét fogom játszani. Nagyon érdekel, nagyon izgat, hiszen Zsámbékivel már elég régen dolgoztunk együtt, és Moliére-t pedig még soha nem játszottam.
- 12 éve dolgozol a Katonában, ez iszonyú hosszú idő. Sosem gondoltál arra, hogy váltanál?
Szerződésben tizenkét éve vagyok ott, de gyakorlattal együtt tizennégy éve. Két konkrét hívásom volt. Az egyikre határozott nemet mondtam, a másikon hezitáltam, úgy éreztem, hogy elfogyott körülöttem a levegő a Katonában, és nem azok a szerepek találnak meg, amikre vágyom. Aztán mind a kétszer beszélgettem az igazgatómmal, és ő elég hamar megmagyarázta, hogy miért jó nekem a Katonában. (nevet) Nem tudok most a Katonánál megfelelőbb helyet kitalálni, nagyon komoly műhely.
- Nézőként milyen gyakran ülsz be egy-egy darabra?
Mióta gyerekem van, próbálom az összes szabadidőmet otthon tölteni, de azért ami igazán érdekel, azt igyekszem megnézni. De megválogatom, hogy mire megyek el.
- Van kedvenc darabod az elmúlt évadból, amit másnak is ajánlanál?
A Katonában említeném a Kétfejű fenevadat, ami Weöres Sándornak egy eddig nagyon kevésszer játszott darabja, és azt hiszem, hogy egy nagyon izgalmas, jó előadás. A társulat is nagyon szereti, és a közönség is. Szintén a Katonából ajánlanám az Ivanovot, amelyben a kezdetekben én is játszottam, aztán a szülés miatt átvette tőlem a szerepet Tóth Ildikó.
- Tavaly két filmet is forgattál, ezek mikor kerülnek moziba?
A Filmszemle lesz a következő állomás, mert ott végre bemutatjuk Dyga Zsombor Utolér című filmjét, és Deák Krisztina Aglaja című nagy artistás sztoriját. Az Aglaja életem eddigi legnehezebb szerepe minden tekintetben. Fizikailag olyan attrakciókat kellett csinálnom benne, amire nem hittem, hogy képes leszek. Nem gondoltam volna, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban vaskarikán tizenöt méter magasban elképesztő kilengésben fogok artistamutatványt csinálni.
Azt mondtam, hogy ez nem létezik, hogy én majd maximum közelikre odaadom az arcomat nagy kegyesen. (nevet) Ehhez képest eltelt két hónap, és sok izzadás, véres veríték és bőrkeményedés után ott álltam, és a dublőr helyett is csináltam a számot. De nem ezért vállaltam, hanem mert olyan nagy utat kellett a szerepben bejárnom, ami fantasztikus, és ritkán adatik meg egy színésznőnek.
- És a Dyga Zsombor film?
Az Utolér egy nagyon izgalmas thriller. Olyan jó volt a forgatókönyv, hogy nem tudtam letenni, vártam, mint egy jó könyvnél, hogy ki lesz a gyilkos. A film angolul forgott, Miskolcon. Gyakorlatilag a két filmet egymás után forgattam, zsinórban 55 nap alatt. Ilyen még nem volt az életemben. Ezért az Utolért úgy vállaltam el, hogy minden áldott nap ingáztam Budapest és Miskolc között. Reggel fél négykor keltem, de délután hatkor már otthon voltam a családnál. Nagy kihívásnak fogtam fel. Nyolc nap után átálltunk éjszakára, bejöttek a mínuszok, álltunk a hidegben egy szál bőrkabátban, így nem kellett a remegést meg a parát tettetni.
- Te melyik filmnek adnád az év filmje díjat?
Nem kérdés, az Avatarnak. Azt hiszem, innentől kezdve egészen más dimenzióba került a filmgyártás!
- Hogyan kapcsolsz ki a munkából?
Sokat olvasok, most épp a Varázshegyet Thomas Manntól. Szeretek nagy regényeket, nagy sztorikat olvasni, amelyekben el lehet merülni. Ezen kívül zenét hallgatok, nagy felfedezés számomra mostanság a jazz. Újabban sokat wellnesselünk a családdal, csak áztatjuk magunkat, és pihenünk. A párommal még a gyerek születése előtt elhatároztuk, hogy próbálunk időt szakítani magunkra is, de ez kevésszer jön össze. Idén most voltunk Madridban egy baráti társasággal, egy hosszú hétvégét töltöttünk ott. Utazni nagyon szeretek, csak a repüléstől félek.
- Félsz a repülőn?
Igen. Ugyanolyan para nálam, mint az autó és a sebesség. Befészkelt egy gondolat a fejembe, hogy a repülőn az első fél perc és az utolsó fél perc közötti időben nekem nincs esélyem semmi fajta túlélésre. Ezért valahogy klausztrofób szorongás tör rám a repülőn.
- Egy jó Hollywood-i filmszerepért azért csak átrepülnéd az óceánt!
Talán lenne az a mennyiségű bor, vagy unicum, ami elfeledtetné velem a szorongást (nevet). De nem gondolnám, hogy bármifajta babér teremne nekem ott. Ha egy rendező véletlenül bennem látná az ukrán menekült nő szerepét – mert kábé erre vagyunk mi, kelet-európai színésznők hivatottak – akkor biztos kipróbálnám magam. Amerikát amúgy is imádom minden szempontból, de hát semmifajta komoly reményt nem táplálok ez iránt.
- A jazz mellett más zene is érdekel? Jársz koncertekre?
Két nagy koncertre vetődtem el, az egyik a Rolling Stones, a másik pedig a George Michael koncert volt, noha egyiknek sem vagyok nagy rajongója. Furcsa mód George Michael jobban bejött, mint show, mint műsor, és mint zenei teljesítmény is. Ja, és voltam David Byrne koncerten is. Az szuper volt. Sajnálom, hogy nincsenek olyan fesztiválok Magyarországon, mint mondjuk a Montreaux -i Jazz Fesztivál. Arra biztosan elmennék. Lehet, hogy ez az öregedés jele, de nekem már szimpatikus az, ha az ember ül egy széken vagy a földön, és csak egy zene szól.
- Nagyon megváltoztatott az anyaság?
Persze, abszolút, nagyon komoly felnőtté válást jelentett az anyaság. Eddig én voltam a saját filmem főszereplője. Ebbe bejött egy másik lény, aki folyamatosan alázatra, és türelemre és szolgálatra int engem, és ez mindenféleképpen kimozdít ebből a szerepből. Most egy mellékszereplő vagyok a saját filmemben, és a főszerepet odaadtam Zsigmondnak, ami mindenképpen okozott valami furcsa tudatállapot változást. Felelősséggel tartozom egy másik lény iránt, akinek én vagyok az első számú idol, holott magamnak is rengeteg kételyem van magammal szemben.
- Amikor olvasol a fiadnak, színésznő is maradsz, vagy csak anyuka?
Nem szoktam túllihegni, de például most kezdtük el olvasni a Benedek Elek népmeséket, és azért abban jó figurák vannak. Azokat én is élvezem olvasgatni, a különböző banyákat, ördögfattyakat és egyéb állatságokat kifejezetten szeretem. Énekelni is szoktunk a fiunknak, és zenét hallgattatunk vele. Nem engedem tévét nézni, de dvd-t nézhet, de csak olyat, amit mi adunk neki oda.
- Azt mondtad, hogy te rendszeresen sportolsz. A fiadat is erre neveled?
Zsigmond most négy és fél éves, és épp azon gondolkodunk, hogy milyen sportba kezdjünk bele vele. Első körben úgy néz ki, hogy az úszás fog nyerni, mert azt fontosnak tartom, hogy a vízben ne süllyedjen el, meg az amúgy sem árt egy pasinak.
Fotó: Kováts Dániel
