Lev Tolsztoj az orosz realista próza kiemelkedő mestere, egyben a világirodalom egyik legfontosabb szerzője – ebben aligha kételkedik bárki, aki olvasta a Háború és békét vagy az Anna Kareninát.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj 1828. szeptember 9-én (a régi orosz naptár szerint augusztus 28-án) született régi orosz arisztokrata család sarjaként, szülei birtokán, Jasznaja Poljanában. Egyik őse még Nagy Péter cártól kapott grófi címet. Apja, Nyikolaj Iljics Tolsztoj harcolt a Napóleon elleni háborúban – ez a családi emlék később hasznosnak bizonyult a Háború és béke megírásakor. Édesanyja, Marija Volkonszkaja hercegnő Tolsztoj kétéves korában meghalt – mivel nem maradt utána fénykép, az író felnőttként még felidézni sem tudta őt. Kilencéves korában a család Moszkvába költözött, hogy a gyerekek rendes iskolába járhassanak, nem sokkal később azonban az édesapa is elhunyt – valószínűleg gyilkosság áldozata lett. Lev és négy testvére (három bátyja és húga) nevelését Kazanyban élő nagynénjeik vették át.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A fiatal Tolsztojt nem lelkesítette különösebben a tanulás, de az egyik nagynéni unszolására 1844-ben beiratkozott a Kazanyi Egyetemre, ahol keleti nyelveket, később jogot hallgatott. Nehezen illeszkedett be a diáktársaságba, kevés barátja volt, a nők unalmasnak találták. Három évvel később, tanulmányait megszakítva visszaköltözött Jasznaja Poljanába – a birtokot akkor kapta meg családi örökségként. Itt sem maradt azonban sokáig: a vidéki életre ráunva Moszkvában, majd Szentpéterváron folytatta jogi tanulmányait. Rákapott az italra és a szerencsejátékra, a családi vagyont herdálva fedezte kiadásait (többek között erdői is áldozatául estek a hazárdjátéknak). Ekkoriban születtek első irodalmi zsengéi.
1850-ben már a hadsereg kötelékében találjuk: a Kaukázusban teljesített szolgálatot, majd a krími háború idején Szevasztopolban harcolt. Ekkoriban írta önéletrajzi trilógiáját (Gyermekkor, Serdülőkor, Ifjúság). Szevasztopol eleste után otthagyta a katonai szolgálatot, hazatért Jasznaja Poljanába. Ideje egy részét Péterváron töltötte, ahol megismerkedett a helyi irodalmi körökkel, összebarátkozott Goncsarovval, Turgenyevvel. Háborús élményei nyomán születtek a Szevasztopoli elbeszélések. Több nyugat-európai tanulmányúton is részt vett, hogy mezőgazdasági és pedagógiai ismereteit gyarapítsa.
Birtokán kísérleti iskolát alapított a parasztgyerekek számára, ahol egyes tantárgyakat ő maga, másokat egyetemisták oktattak. Az erőszak minden formáját elutasító Tolsztoj szabadiskolájában nem volt osztályzás, kötelező házi feladat, és még bejárni sem volt muszáj. A gyerekek mégis lelkesen mentek tanulni, sokszor alig lehetett hazazavarni őket. Később azonban a hatóságok – mivel titkos nyomdát gyanítottak nála – bezáratták az iskolát és betiltották a Tolsztoj által alapított pedagógiai folyóiratot. Időközben az író feleségül vette egy moszkvai orvos lányát, a tizennyolc éves Szofja Andrejevna Berszet. Az esküvő előtt ragaszkodott hozzá, hogy menyasszonya olvassa végig a naplóit: az úri neveltetésű lányt megdöbbentették az abban leírt szexuális kicsapongások. A házasság első időszaka ezzel együtt boldogan telt, az író-földbirtokos végre megnyugvásra talált. Habár társadalmi-filozófiai nézeteiben Tolsztoj az önmegtartóztatást, a szexuális absztinenciát hirdette, saját maga nem követte ezt az elvet: negyvennyolc év házasság alatt feleségétől tizenhárom gyermeke született.
1862-ben Oroszország-szerte a Napóleon felett aratott győzelem ötvenedik évfordulóját ünnepelték. Tolsztoj már régóta készült egy nagyszabású, a közelmúlt három fontos eseményét (az 1812-es borogyinói csatát, az 1825-ös dekabrista felkelést és a dekabristák 1856-os hazatérését Szibériából) bemutató történelmi munka megírására, melyben kifejthette történelemfilozófiai nézeteit. Úgy gondolta, a történelmet nem a nagy formátumú hősök, Napóleonok és Sándor cárok alakítják, hanem a népnek, a tömegnek jut benne kiemelkedő szerep. A tömegek akarata jut érvényre, melyet az isteni gondviselés irányít. Hosszú előkészületek után nekilátott eposzi terjedelmű történelmi regénye, a Háború és béke megírásának, mely 1865 és 1868 között folytatásokban jelent meg a Russzkij Vesztnyik folyóiratban. Jasznaja Poljanai magányában Tolsztoj megfeszítve dolgozott a grandiózus művön, aprólékos műgonddal javította, csiszolta, pontosította a regény részleteit.
A világtörténelem egyik legnagyobb irodalmi vállalkozásának tekintett, mintegy ezerötszáz oldalas Háború és béke történelmi tabló, mely Oroszország 1805 és 1820 közötti, konfliktusokkal, véres csatákkal terhes időszakát ábrázolja rendkívüli alapossággal. A 19. századi történelmi regény hagyományához hűen az előtérben emberi sorsok, négy nemesi család tagjainak élete jelenik meg, akiknek életét felbolygatják a történelmi események. A két barát, Pierre Bezuhov gróf és Andrej Bolkonszkij herceg ugyanabba a nőbe, Natasa Rosztovába szerelmes. A regényben két csatát, a katasztrofális austerlitzi és a Napóleon megfutamodásához vezető borogyinói ütközetet is részletesen leírja a szerző, összesen mintegy húsz csatajelenetet ábrázol. Hatszáz önálló karakter, ebből kétszáz fontosabb szereplő tölti meg élettel a regény oldalait. Homérosz óta nem volt szerző, aki ennyire pontos, ennyire kidolgozott világot alkotott volna. Tolsztoj gyakran kommentárral látja el az eseményeket, saját történelemszemléletét magyarázza az olvasónak. Aki olvasta, annak egész életére emlékezetes marad a Háború és béke.
Következő nagyregényében, az 1873 és 1877 között, szintén folytatásokban megjelent Anna Kareninában Tolsztoj nem történelmi, hanem aktuális, az akkori társadalom kérdéseit boncolgató témát dolgoz fel. A cselekmény, melyet valós esemény inspirált – Jasznaja Poljanától nem messze egy fiatal nő szerelmi bánatában vonat alá ugrott – a társadalom szemében bűnösnek tekintett szerelem tragédiáját meséli el. A boldogtalan házasságban élő főhősnő otthagyja férjét és családját, hogy egy arisztokrata gárdatiszttel, Vronszkij gróffal kezdjen viszonyt. A történet végén Anna meghasonlottságában, reménytelenségében a halált választja. A lázadó nő témájának egyik legszebb és legjelentősebb irodalmi megfogalmazása máig érvényes gondolatokat közvetít.
Tolsztoj továbbra sem adta fel társadalomjobbító álmait: a nyomornegyedeket járta, kiadót alapított a népművelés szolgálatára. Két nagyregénye világszerte híressé tette, egyik kortársa „az oroszok második cárjának” nevezte. Népszerűségét arra használta, hogy nyilvánosan bírálja hazája intézményrendszerét – az egyházat, a rendőrséget, a hadsereget –, a vagyoni egyenlőtlenséget, az igazságtalan társadalmi viszonyokat, később a magántulajdon létezését is. Kidolgozta a tolsztojanizmus eszmerendszerét. Azt vallotta, hogy az ember alapvetően jónak és ártatlannak születik, a szociális körülmények mérgezik meg, teszik rosszá. Pacifizmusában az erőszak minden formáját elítélte – beleértve a húsevést is. Továbbra is folyamatosan alkotott, több jelentős elbeszélést írt, ezek közül érdemes megemlíteni az Ivan Iljics halálát, a Kreutzer-szonátát, a Bál utánt és A hamis szelvényt.
Az istenkereső Tolsztoj 1878-ban, ötvenévesen vette fel a pravoszláv hitet, de mégsem tudott azonosulni az ortodox egyházzal. Újraértelmezte és újrafordította az Újszövetséget, a négy evangéliumból megalkotta saját, „észszerű változatát”. Kritizálta az állami egyház által hirdetett tanokat, és idővel követői is lettek. A pravoszláv egyház végül eretneknek kiáltotta ki és 1901-ben kiközösítette. Az író egyre inkább megszállottjává vált a néphez való közeledésnek: megvált előkelő ruháitól és nemesi címeitől, paraszti öltözetben járt, egy kis kunyhóba költözött a birtokán, maga is földműves munkát végzett. 1891-ben úgy döntött, lemond vagyonáról, birtokáról és a műveiből származó jogdíjakról. Földjeit a parasztoknak kívánta adományozni, ők azonban gyanakodva visszautasították nagylelkű ajánlatát. Más források szerint felesége és rokonai tiltakoztak a döntés ellen, ezért inkább a család tulajdonába került a birtok. A bulvársajtó persze szenzációra éhesen, „úri őrültségként”, az idősödő, sztárként kezelt író bogarasságaként tálalta Tolsztoj fura viselkedését. Jasznaja Poljanában sürögtek az újságírók, hogy újabb különcségeket, újabb sztorikat szállíthassanak az olvasóknak.
Tolsztoj felesége és családja nem díjazták túlzottan az író egyre jobban elhatalmasodó hóbortjait, ezért a későbbi években már folyamatosak voltak otthon konfliktusok. Tolsztoj saját magával is viaskodott: egyre jobban eluralkodott rajta a prófétai szerep, mely irodalmi munkásságát is meghatározta. Utolsó nagyregénye, az 1899-ben megjelent Feltámadás egy könnyelmű arisztokrata férfi vezeklésének története (a cselekményt ezúttal is valós esemény ihlette, melyet Tolsztoj ügyvéd ismerősétől hallott), akiben felébred a lelkiismeret, amikor esküdtként egy gyilkossági ügyben a vádlottak padján találja egykori kedvesét, akit ő kergetett a prostitúció fertőjébe. Nyehljudov herceg a szibériai munkatáborba is hajlandó követni az igazságtalanul elítélt nőt, utazása során – az olvasóval együtt – megismeri a korabeli Oroszországban uralkodó szörnyű viszonyokat. A szerző egyértelmű erkölcsi tanulságot közöl az olvasóval: a gonosszal szemben csak a lelki megtisztulás, az erkölcsi tökéletesedés révén lehet harcolni.
Tolsztoj 1902-ben levelet küldött a cárnak, melyben arra figyelmeztette: ha nem változtat radikálisan az országban uralkodó viszonyokon, népfelkelés fogja elsodorni a hatalomból. Az író még megérte az 1905-ös forradalmat, de a mindent elsöprő politikai változásokat már nem. 1910 novemberében, miután a feleségével folytatott veszekedések egyre kilátástalanabbakká váltak, a 82 esztendős író úgy döntött, megszökik otthonról és új életet kezd. Azt tervezte, Dél-Olaszországba utazik, és ott élő tolsztojánus híveihez csapódik. Titokban, az éj leple alatt hagyta el birtokát. A vonatúton azonban megbetegedett, ezért kénytelen volt leszállni Asztapovo faluban. Az állomásfőnök szerény szobájában fektették ágyba. Felesége azonnal odasietett, de nem engedték be a haldoklóhoz. A sajtó szenzációra éhes képviselői szintén hamar a helyszínen termettek és körülzsongták a bolondnak tartott írólegenda utolsó menedékét. Tolsztoj öt nappal Asztrapovóba érkezése után, november 20-án hunyt el.
Különcsége ellenére Tolsztoj már életében irodalmi nagyságnak számított, de az utókor szemében még jobban megnőtt az ázsiója. Pacifizmusa és istenhite dacára a bolsevikok eszmei elődjüknek kiáltották ki, Lenin, aki szívesen forgatta műveit, „az orosz forradalom tükrének” nyilvánította őket. Tolsztoj a szovjet irodalmi pantheon csúcsára került. Az SZKP Központi Bizottsága már két évvel halála ötvenedik évfordulója előtt nekilátott az ünnepségek megszervezésének és szobrának elkészítéséhez. A Tolsztoj-kultusz ma is él és virul Oroszországban: az író egykori birtokán napjainkban múzeum üzemel, melyet ükunokája, Vlagyimir Tolsztoj igazgat.
A Tolsztoj-művek többségét számtalanszor adaptálták filmvászonra, színpadra, sőt operák, musicalek, balettek is születtek belőlük. Most szorítkozzunk csak a legfontosabbakra. A Háború és béke 1956-ban nagyszabású hollywoodi produkcióban elevenedett meg, többek között Audrey Hepburn és Henry Fonda főszereplésével. A kritikusok szöveg- és eszmehűbb feldolgozásnak tartják Szergej Bondarcsuk kétrészes, hétórás, 1966–67-ben bemutatott filmváltozatát, mely – szovjet filmek közül elsőként – elnyerte a legjobb idegennyelvű film Oscar-díját. Legutóbb 2016-ban készült, a BBC produkciójában, hatrészes televíziós adaptáció a regényből. Az Anna Karenina már némafilmként öt feldolgozást ért meg (egyet Magyarországon, Garas Márton rendezésében). 1948-ban francia–angol (Vivien Leigh főszereplésével), 1967-ben szovjet változat készült. Az új generáció 2012-ben, Keira Knightley és Jude Law főszereplésével láthatta a mozikban a történetet. A legendás francia rendező, Robert Bresson utolsó filmje, A pénz (1983) A hamis szelvény modernizált, szabadon értelmezett feldolgozása, de Anthony Mann klasszikus westernje, A ’73-as winchester (1950) is ezt a novellát veszi alapul. Részben az Ivan Iljics halála inspirálta Kuroszava Akira 1952-es remekművét, az Élnit. Érdekességként említsük még meg Mihályfi Imre 1965-ös Ivan Iljics tévéfilmjét, melyben a tízéves Tarr Béla alakította a főhős (Básti Lajos) kisfiát. Tolsztoj utolsó napjairól szól az Aztán mindennek vége című 2009-es filmdráma, melyben Christopher Plummer alakítja az idős írót.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben a legendás tévés sci-fi, a Star Trek világát idéztük meg:
