Utcai késelés Párizsban: a roma gyanúsított beismerő vallomást tett

Victor Hugo A párizsi Notre-Dame-jában járunk, ahogy a fiatal cigány lányt, Esmeraldát Phoebus kapitány meggyilkolásával vádolják. Esmeralda a felé irányuló fenyegetések hatására végül beismeri a késelést, amelyet valójában nem ő, hanem Frollo követett el, és halálra ítélik. A regény első kiadása 1831-ben a mai napon jelent meg.

A 27 éves Victor Hugo 1829-ben, a Gosselin kiadó megbízásából kezdte el írni első nagyobb lélegzetvételű művét, a 15. század végén, XI. Lajos király uralkodásának idején játszódó A párizsi Notre-Dame-ot. A francia romantika egyik legismertebb irodalmi alkotásaként számon tartott regény ötlete a szerző más irányú érdeklődése folytán született. Hugo ugyanis fontosnak tartotta megóvni a francia főváros középkori építészei emlékeit, és több tanulmányt is szentelt annak, hogyan alakították át a katedrálisokat, köztük a Notre-Dame székesegyházat az idők során a különböző korstílusoknak megfelelően. Erről egyébként a regénybe beiktatva egy hosszabb kitérőben is elmélkedik, amelyben kifejti, hogy szerinte az építészet a könyvnyomtatás feltalálása miatt fokozatosan szorult háttérbe, és a jövőben el is fog tűnni. Hugo azt ígérte a kiadónak, hogy 1830 végére elkészül a kézirattal, a júliusi forradalmi események azonban megakasztották a munkát, így csak a következő év tavaszán jelenhetett meg a regény. A forradalom alatt szerzett élmények jót tettek a műnek, több ponton is gazdagították.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

A regény bevezetőjében egy másik – talán hiteles – keletkezéstörténet olvasható, miszerint a szerző-elbeszélőt (Hugo sok helyütt egybeolvasztja a kettőt) egy, a székesegyházban talált, falra vésett felirat („végzet”) inspirálta a történet megírására. A Notre-Dame történetét és főbb karaktereit mindenki ismeri. Utóbbiak mindegyike erősen sarkított alak, akik egy-egy tulajdonságot testesítenek meg. Quasimodo, a templom torz, púpos harangozója (a regényben még siket, de ezt a tulajdonságot a filmfeldolgozások többsége elhagyja) sokáig negatív színben jelenik meg, az olvasó számára csak a történet utolsó harmadában derül ki, hogy a szörnyűséges külső valójában esendő, érző lényt rejt. Quasimodo és nevelőapja, Claude Frollo főesperes vágyait egyaránt egy tizenhat éves, szépséges lány, Esmeralda tüzeli fel. Esmeraldát, aki a jóság, az ártatlanság és a szépség megtestesítője a regényben, kisgyerekkorában cigányok rabolták el édesanyjától, és azóta közöttük él, mutatványosként.

Az aszkéta életmódba beleőrült, okkult tudományokkal foglalkozó Frollo esperes beteges, megszállott vágyat érez a fiatal mutatványos lány iránt, aki viszont egy lovaskapitányba, Phoebusba szerelmes. Frollo ördögi tervet eszel ki, Esmeraldát emberölés és boszorkányság hamis vádjával letartóztattatja – sorsa a bitófa, hacsak nem adja oda magát az esperesnek.

Nem véletlen, hogy a regény mottója a „végzet”. A szereplők sorsát – a romantika hagyományainak megfelelően – sokszor a vak véletlenek irányítják, bukásuk fatális tévedések sorozatán alapul. Quasimodo tévedésből azt hiszi, Esmeralda elrablására érkezik a lányt kiszabadítani kívánó koldusok hada a Notre-Dame-hoz. A lányt kivégzik, a púpos harangozó pedig dühében ledobja nevelőapját a katedrális tornyából. Mintegy utószóként a szerző beszámol róla, hogy Quasimodo földi maradványait később Esmeralda csontvázával együtt, azt átkarolva találták meg a sírhalomban. 

Hugo a regényben nyíltan bírálja a középkori inkvizíció rendszerét, amely ebben az időben bárkit a vérpadra küldhetett, teljesen ártatlanul is. Szerinte ez is a művészet, ezen keresztül az egyházi és a világi hatalom átalakulásának folyamatát tükrözte. Amikor a könyvnyomtatásnak köszönhetően a papság egyre jobban elveszítette a tömegek feletti uralmat, ilyen elkeseredett lépésekre szánta el magát a hatalom megtartása érdekében. Mint említettük, a regény központi témája az ember és a sors, a végzet küzdelme, amiből az utóbbi kerül ki győztesként. Szintén a romantikára jellemző az állandó kanyargás, a történetszálak, epizódok és kitérők habzsolása, a regényesebbnél regényesebb események sora. A szerző számtalanszor vezeti félre az olvasót. A regény elején azt hisszük, az éhenkórász, bohém költő, Gringoire lesz a főhős, majd kiderül, hogy őt csupán a többi szereplő bemutatására használja az elbeszélés. A címszereplő Notre-Dame székesegyház legalább annyira főhőse a regénynek, mint az azt benépesítő szereplők. Hugo számtalanszor von párhuzamot Párizs építészete és figuráinak sorsa között, Quasimodo alakja szinte szimbiózisban él a neki otthont és menedéket adó katedrálissal, a harangokkal, melyeket csak ő képes hatalmas testi erejével megszólaltatni. Szintén fontos, hogy a szerző egyfajta tablót kíván nyújtani a korszak Párizsáról, annak minden teremtményéről. A regényben ugyanúgy felbukkan a király, mint a koldusok, az utca legalacsonyabb rangú népe.

A párizsi Notre-Dame olyan sikeres lett az olvasók körében, hogy még Hugo eredeti célkitűzését is sikerült vele elérni. A könyv ugyanis újra divatba hozta Franciaországban a gótikus építészetet, és a Notre-Dame felújításához, átépítéséhez vezetett. Az 1840-es években indult munka során az építészek fő célja az volt, hogy minél jobban visszaadják a katedrális középkori külsejét. Egészen a tavalyi tűzvészig az ekkor megálmodott külső fogadta a székesegyház látogatóit.

A párizsi Notre-Dame teljes pompájában, még a tűzvész előtt
A párizsi Notre-Dame teljes pompájában, még a tűzvész előttFotó: narvikk / Getty Images Hungary

A regény óriási sikere természetesen azonnal magával hozta a színpadi, majd később a filmes adaptációk megszületését. Már a némafilmkorszak hajnalán, 1905-ben készült Esmeralda címmel egy francia feldolgozás. Az 1923-as hollywoodi filmváltozatban a korszak nagy horrorsztárja, az ezerarcú emberként emlegetett Lon Chaney öltötte magára Quasimodo torz külsejét. Chaney testi fogyatékkal élőket interjúvolt meg a forgatás előtt, hogy jobban felkészülhessen a szerepre. 1939-ben, ezúttal már hangosfilmben, Charles Laughton bújt a púpos harangozó bőrébe. Ebben a változatban – a Hays-kódex, vagyis az erkölcscsősz cenzúra szellemében – Frollo jóságos figura, a gonosz szerepét léha unokaöccse, a regényben mellékalakként megjelenő Jehan kapta. 1956-ban a franciák is elkészítették saját Notre-Dame-szuperprodukciójukat, Esmeralda és Quasimodo szerepében két nemzetközi sztár, Gina Lollobrigida és Anthony Quinn közreműködésével.

A ’90-es évek gyermekei számára a történet valószínűleg a Disney-stúdió 1996-os rajzfilmes adaptációjából ismert leginkább. Ez a verzió természetesen igencsak letompítja Hugo művének sötét, kifejezetten kegyetlen tónusait, és egy happy enddel végződő, dalbetétekkel tarkított látványos mesefilmet kerekít a sztoriból. Ennek ellenére még így is az egyik legkomorabb Disney-produkcióként tartják számon, amely nem fél attól, hogy bemutassa Frollo Esmeraldával kapcsolatos megszállottságát és a cigányok iránt táplált fajgyűlöletét. Kevésbé látványos, ellenben jóval sötétebb és a szexualitásra nagyobb hangsúlyt fektető darab Peter Medak 1997-es, hazánkban forgatott tévéfilmje, melyben Salma Hayek játszotta Esmeraldát. A Mafilm fóti telepén a filmesek felépítették a Notre-Dame homlokzatának élethű mását papírmaséból, ami máig megtekinthető (ideális abban az esetben, ha a Notre-Dame előtt szeretnénk szelfizni, de nincs pénzünk vagy lehetőségünk Párizsba repülni).

A 2019 áprilisi tűz
A 2019 áprilisi tűzFotó: Aziz Ary Neto / Getty Images Hungary

A franciák az ezredfordulón egy modern korban játszódó kvázi paródiát is forgattak Quasimodo 2000 címmel, melyben a szegény púpos sorozatgyilkosság gyanújába keveredik, az élelmes Disney-stúdió pedig saját rajzfilmverzióját tovább adaptálta színpadi musical formájában. Ennek kapcsán pár éve kisebb botrányt okozott, hogy egy New York állambeli középiskolában le kellett fújni a darab bemutatóját, néhány diák tüntetést szervezett ugyanis, amiért Esmeralda szerepét egy fehér lány kapta (arról valószínűleg nem volt tudomásuk, hogy Esmeralda a regényben elcserélt gyerek, és valójában nem cigány származású). És ezzel még mindig nincs vége a sornak. A Disney mostani fő trendjének megfelelően élő szereplős adaptációt is készít hamarosan, Idris Elba pedig 2018-ban bejelentette, hogy a Netflix számára modernizált filmváltozat formájában szeretné új életre kelteni a történetet, melyet ő ír, rendez, és Quasimodo szerepét is magára osztotta.

Érdekelnek más kultbait-sztorik is? Itt elolvashatod a tegnapit:

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.