Johnny Cash J. R. Cash néven látta meg a napvilágot az Arkansas állambeli Kingslandben, egy szegény gyapotültetvényes baptista család negyedik gyermekeként. Nagy hatással volt rá édesanyja, aki beléoltotta a zene, különösen a gospel szeretetét, de egy időben apja is zenélt egy countryzenekarban. Anyja és egyik iskolatársa tanította neki az első gitárakkordokat. Az ifjú Cash tizenkét évesen kapta az első saját gitárját. Ugyanebben az évben tragédia érte a családot: bátyja, Jack fafűrészelés közben halálos balesetet szenvedett. J. R. a szörnyű élmény hatására magába fordult, ekkor kezdett el verseket és dalokat írni. Énektanárhoz is eljárt, aki annyit tanácsolt neki, őrizze meg szép, természetes orgánumát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A középiskola befejezése után különböző munkákat vállalt, gyárakban takarított, majd jelentkezett a légierőhöz szolgálatra. Ekkor változtatta a nevét John R. Cashre, ugyanis a sorozási papírokon nem fogadták el a kétbetűs keresztnevét. Négy évig szolgált az NSZK-beli Landsberg Légibázison, itt alapította meg első zenekarát Landsberg Barbarians néven. Miután őrmesteri rangban leszerelt, megházasodott és Memphisbe költözött, ahol elektromos cikkek árusításával kezdett foglalkozni. Eközben új formációt alapított Luther Perkins gitárossal és Marshall Grant nagybőgőssel. A banda a helyi rádióban játszott ingyen. Álma az volt, hogy leszerződteti őt a híres Sun Records stúdió – mely később Elvis felfedezésével vált igazán ismertté. Az első meghallgatáson gospelszámokat játszottak, a stúdió legendás vezetője, Sam Phillips azonban hazaküldte őket azzal, hogy ez a fajta zene nem eladható.
Végül Cry, Cry, Cry című dalával sikerült elnyernie Phillips tetszését, a Sun Records szerződtette a zenekart, Cash pedig ekkor vette fel a Johnny művésznevet. Szerzeményei, mint a Folsom Prison Blues vagy az I Walk the Line – ami kétmillió példányban kelt el – egy csapásra ismertté tették a nevét, rajta keresztül pedig a countryzene betört a fősodorba. Ahogy egyre népszerűbb lett, úgy vált mindinkább az alkohol és az amfetaminok rabjává. Bár próbálta fenntartani a körülötte kialakult „törvényen kívüli” imázst, és számos börtönkoncertet is adott, sohasem ült huzamosabb ideig a rács mögött, bár hétszer tartóztatták le kisebb kihágásokért. Egy ízben például egy fél nemzeti parkot felgyújtott, mert kigyulladt a traktorja, máskor azért kapták el, mert drogokat próbált átcsempészni Mexikóból. A legbizarrabb eset viszont kétségkívül az volt, amikor azért tartóztatták le, mert belopózott egy kertbe virágot szedni. Ez utóbbi esetet Starkville City Jail című dalában örökített meg.
A ’60-as évek elején egymásba szerettek June Carter countryénekesnővel, de mivel mindketten házasok voltak abban az időben, románcukat titkolniuk kellett a nyilvánosság elől. June írta, és testvérével ő is énekelte először a Ring of Fire című dalt, mely később Cash legnagyobb slágerévé vált. A dalban a lány a Johnny iránti tiltott érzelmeit, a férje és a szeretője közötti tipródást örökítette meg, továbbá azt, hogyan próbálta kiszabadítani őt a drogok ördögi köréből. 1967-ben Cash majdnem belehalt az amfetamin-túladagolásba, de June – akit végül 1968-ban feleségül vett – gondoskodásának és orvosai segítségének köszönhetően a ’70-es évek elejére sikerült legyőznie szenvedélybetegségét, és megtisztulva új életet kezdenie. Karrierje is ekkoriban indult be újra, az At Folsom Prison és az At San Quentin című börtönkoncertalbumai vezették az eladási listákat.
Ekkoriban alakította ki azt a szokását, hogy kizárólag feketében lép fel, ami ellentéte volt a countrysztárok által preferált élénk színű ruházatnak. 1971-es The Man in Black című albumának címadó dalában kifejtette, hogy a szegények, éhezők és a(z akkoriban dúló vietnámi) háború áldozatai iránti szolidaritásból nem visel más színt, csak feketét. 1980-ban az addigi legfiatalabb élő előadóként, 48 évesen beválasztották a Countryzene Hírességek Csarnokába. Habár a következő évtizedben csökkent a népszerűsége, folyamatosan turnézott, 1983-ban a Budapest Sportcsarnokban is fellépett. Highwaymen néven country supergroupot hozott létre Kris Kristofferson, Waylon Jennings és Willie Nelson közreműködésével.
Miután a Columbia Records szerződést bontott vele, a ’90-es évektől Rick Rubin producer közreműködésével American Recordings néven készített négy albumot, melyeken zenekar kísérete nélkül, akusztikus gitárral adja elő saját dalait, illetve más, amerikai előadók szerzeményeit. Utolsó nagy sikerét a Nine Inch Nails Hurt című dalának megrendítő erejű feldolgozásával aratta, ami 2002-ben jelent meg az American IV albumon. A dalt minden idők egyik legjobb feldolgozásának tartja a szakma és a közönség. 1999-ben ritka idegrendszeri betegséget, multiszisztémás atrófiát diagnosztizáltak nála. Az utolsó években többször kórházba került, egészségi állapota miatt ritkán vállalt fellépést. Felesége 2003. májusi halála után végképp megtört, és alig négy hónappal később követte szerelmét a sírba.
Johnny Cash öt évtizedes karrierje alatt több mint 90 millió lemezt adott el világszerte, és 18 Grammy-díjat nyert. Zenei munkássága mellett a színészkedéssel és a televíziózással is megpróbálkozott, sőt, még íróként is kipróbálta magát. Az ABC tévéhálózat 1969-től sugározta műsorát The Johnny Cash Show címmel, melyben feleségével közösen olyan illusztris zenészeket láttak vendégül, mint Joni Mitchell, Ray Charles, Roy Orbison, Dusty Springfield vagy a Creedence Clearwater Revival. Habár a műsor sikeres volt, két évad után elkaszálták, Cash és a csatorna között ugyanis folyamatosak voltak a konfliktusok – a műsorvezető például nem engedte, hogy cenzúrázzanak bizonyos dalokat, és nyíltan szót emelt a vietnámi háború ellen. Másrészt az ABC akkoriban inkább a városi közönség felé próbált nyitni, ezért a vezetőség nem lelkesedett egy „vidékies” zenei műsor iránt.
Ritkás, de évtizedeket átívelő színészi pályája során Cash főleg bűnügyi filmekben és westernekben játszott. Legnagyobb sikerét Kirk Douglas oldalán aratta az 1971-es A pisztolypárbaj című alkotásban. Szintén emlékezetes – és idehaza is közkedvelt – alakítása volt a Columbo Hattyúdal című epizódja, melyben egy börtönviselt gospelénekes, Tommy Brown bőrébe bújt, aki repülőbalesetnek álcázva meggyilkolja zsaroló feleségét és annak fiatal szeretőjét. A készítők eredetileg azt szerették volna, ha June Carter Cash alakítja a filmbéli feleség karakterét, Cash azonban tiltakozott, mondván, ő még játékból sem lenne képes bántani élete szerelmét. Kedvenc ballonkabátos hadnagyunk a történet végén megjegyzi, szerinte „aki így tud énekelni, az nem lehet rossz ember”. Az 1985-ös Észak és dél című polgárháborús sorozatban a rabszolgatartás eltörléséért küzdő John Brown bőrébe bújt.
Cash gyerekkorától kezdve szívesen írt verseket és prózai műveket egyaránt, első írása a légierőnél töltött évek alatt, egy katonai lapnál jelent meg. Szintén ebben az időben írt egy sci-fi történetet, melyben Amerikát leigázza a Szovjetunió. 1986-ban jelent meg egyetlen regénye, A férfi fehérben (The Man in White), mely Pál apostol megtérését és életútját örökíti meg. Cash, akinek életében a drogoktól való szabadulását követően egyre fontosabb szerepet töltött be a vallás, nagyon büszke volt a könyvre, mely jó kritikákat kapott, különösen a keresztény orgánumoktól. Kétszer is írt önéletrajzot, először 1975-ben, majd 1997-ben. Nemcsak a könyv-, de a levélírásban is tehetséges volt, legalábbis ezt bizonyítja, hogy egy szavazáson a feleségének 65. születésnapjára írt levelét választották meg minden idők legszebb szerelmeslevelének.
Cash halála után két évvel, 2005-ben készült el az életét feldolgozó, James Mangold rendezte A nyughatatlan című film, melynek előkészületei még az ő és felesége közreműködésével kezdődtek meg. Cash már a ’90-es évek eleje óta szerette volna, ha életét megörökítik a vásznon, és segített is forgatókönyvvé átdolgozni két önéletrajzát. Miután látta Joaquin Phoenix alakítását a Gladiátorban, úgy gondolta, a színész tökéletes választás lenne a főszerepre, és meghívta őt a házába vacsorára. Fél évvel később Phoenix – habár úgy érezte, tíz jobb színész is lenne a feladatra – megkapta és elfogadta a szerepet. A filmben nemcsak a drámai részekben öltötte magára Cash fekete kosztümjét és gitárját, de az elhangzó dalokban is ő énekelt. A filmet a kritika és a közönség egyaránt lelkesen fogadta, a June Cartert játszó Reese Whiterspoon (aki szintén maga adta elő a karaktere által énekelt számokat) Oscar-díjat nyert alakításáért. Phoenix elnyerte a legjobb férfi főszereplő Golden Globe-díját, az Oscarra azonban még tizennégy évet várnia kellett. A nyughatatlan új életet lehelt az életrajzi film műfajába, és számos követőre talált – sajnos ezek némelyike inkább csak szolgai módon másolta az „alapmű” sablonjait.
Ha érdekesnek találtad ezt a kultbait-sztorit, olvasd el a tegnapit is!
