A hazájában a nemzet atyjaként, India felszabadítójaként tisztelt Gandhi 1869. október 2-án született a nyugat-indiai Porbanbarban. Jómódú családja a kereskedők egyik kasztjába tartozott, édesapja főminiszterként tevékenykedett szülővárosának kis hercegségében. Vallásos hindu neveltetésben részesült, de hatottak rá a dzsainizmus tanai is – ez az ősi indiai vallás egyesíti a hindu tanokat és a buddhista bölcsességet, toleranciát és erőszakmentességet hirdet. Gyerekként Gandhi visszahúzódó volt, az elbeszélések szerint inkább hazarohant az iskolából, mintsem tanítás után beszélgetnie kelljen osztálytársaival. A fiút a hagyományoknak megfelelően korán, 13 évesen megházasították: a frigy hatvankét évig tartott, és öt fiúgyermek született belőle.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Érettségi után a jogászi pályát választotta, bár eredetileg az orvosi hivatáson gondolkodott, de dzsaina hite miatt végül lemondott róla, az ugyanis nem tartja erkölcsösnek a holttestekkel való foglalatoskodást. Így három évig Londonban tanult jogot. Ezalatt hű maradt anyjának tett ígéretéhez, és megtartotta hindu vallását, bár többször is elbizonytalanodott, kereste az útját az angol szokások és az otthoni hagyományok között, kipróbálta a dohányzást és a húsevést is. 1891-ben hazatért, de az ügyvédi praxisról hamar lemondott (nehezére esett a tanúk kihallgatása), és inkább kérvények írására szakosodott.
1893-ban egy indiai kereskedőcég jogi megbízottjaként Dél-Afrikába települt át. Hamar megtapasztalta az ott élő indiai bevándorlókkal szembeni faji megkülönböztetést, melynek ő maga is többször áldozatául esett. Az indiai közösség szószólója lett, és kidolgozta az erőszakmentes ellenállás (szatjágraha) filozófiáját. 1906-ban a brit hatóság megalázó rendeletet adott ki, és erre tiltakozásként a Gandhi alapította Passzív Ellenállás Egyesülete bojkottot hirdetett a kormány ellen. A megmozdulást siker koronázta: 1914-ben visszavonták a rendeletet.
Gandhi a következő évben hazatért Indiába, ahol kezdetben szintén ügyvédként dolgozott, később azonban otthagyta a jogi pályát, mert úgy találta, hogy a törvénykezés erőszak alkalmazásával próbál igazságot tenni. 1919-ben a brit hadsereg fegyvertelen tüntetők közé lövetett, és több száz embert meggyilkolt Amrtiszárban – ennek hatására Gandhi újra a politika felé fordult. A függetlenségi mozgalom és a Kongresszusi Párt vezetője lett, fegyvertelen ellenállást hirdetett a brit uralommal szemben. Hívei sztrájkokat szerveztek, bojkottálták a brit árukat, visszautasították az adófizetést. Megtagadták a kormányzattal való együttműködést, és teljes önkormányzatiságot követeltek. 1922-ben felbujtásért börtönre ítélték – a hatéves büntetésből végül két évet ült le, vakbélgyulladása miatt engedték szabadon.
Ezt követően a mozgalom még jobban megerősödött. Gandhi többször éhségsztrájkolt, többek közt az erőszak és az érinthetetlenek – a kasztrendszerből kirekesztett dalitok csoportja – diszkriminációja ellen tiltakozva. 1930. január 26-án először ünnepelték meg Indiában a függetlenség napját, mely azóta is nemzeti ünnep. Felolvasták Gandhi függetlenségi nyilatkozatát, négy nappal később pedig a Young India hasábjain tették közzé 11 pontban megfogalmazott követeléseit. Ugyanebben az évben a sóadó elleni megmozdulásként 400 kilométert gyalogolt híveivel a tengerhez, ahol sólepárlókat telepítettek, hogy csökkentsék a brit sómonopóliumot és a gyarmatosítók bevételeit. A megmozdulások következményeként 60 ezer embert ítéltek börtönre.
Gandhi a ’30-as években már kevésbé volt aktív a politikában, és pártjával is konfliktusba került. 1934-ben lemondott tisztségéről, mert úgy gondolta, társai az erőszakmentességet csak eszközként használják.
1947-ben a britek végül kivonultak Indiából, ami így elnyerte függetlenségét, Nehru pedig az ország első miniszterelnökeként tizenhét évig szolgálta hazáját. A kivonulás azonban fájó eredménnyel járt: a britek a hindu–muszlim ellentét mentén két részre – Indiára és Pakisztánra – osztották fel a gyarmatukat. Az ország kettészakadt, és a két közösség között véres összecsapások történtek, 15 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Gandhi, aki tragédiaként élte meg az egység elvesztését, gyalogosan járta a falvakat, és próbált segíteni a menekülőkön. Ezért mindkét fél részrehajlással vádolta. Az idős politikus tiltakozása jeléül újra éhezésbe kezdett, így sikerült leállítania a zavargásokat.
Alig egy évvel később, 1948. január 30-án egy hindu fanatikus, Náthúrám Godsze oltotta ki a 78 éves Gandhi életét, amikor az egy imádságra tartott. A megbánást nem tanúsító merénylőt és társát elfogták és kivégezték. Gandhit a hagyománynak megfelelően elhamvasztották, hamvait több urnába tették, és az ország különböző pontjain állították ki. A család kérésére, halálának hatvanadik évfordulóján a hamvakat szétszórták a tenger fölött. Gandhi máig a legnagyobb tiszteletnek örvendő személy hazájában. Emlékhelyét zarándokok tömege keresi fel évente, személye bírálhatatlannak számít.
Ötször szerepelt a neve a Nobel-békedíjra esélyesek listáján, de egyszer sem kapta meg az elismerést. Halála évében a Nobel-bizottság nem adta át a díjat, mint indokolták, „az élők között nincs olyan személy, aki méltó lehetne rá”. A történészek úgy gondolják, Gandhi két célja közül csak az elsőt, országa függetlenné válását sikerült elérnie. A második célja, egy archaikus, egalitárius társadalom létrejötte, melyben nincsen szegénység, se kapitalista nagyipar, és mindenki részesül a javakból, csak álom maradt. Egyesek felróják neki, hogy – habár felemelte a szavát az érinthetetlenek megbélyegzése ellen – nem ellenezte a kasztrendszert, és fenntartotta annak ideológiáját.
Gandhi – akinek Rabindranáth Tagorétól, a híres írótól, polihisztortól kapott tiszteletbeli neve, a Mahátma szanszkrit nyelven azt jelenti Nagy Lélek – egész életében az egyszerűséget hirdette, és például, bár lehetősége lett volna rá, sohasem utazott repülővel. Önmegtartóztatását a szexuális életben is gyakorolta: harmincas éveiben, ötödik gyermeke születése után, felesége belegyezésével letetette a brahmacsarja esküt, és szigorú cölibátust fogadott. Korai, angliai „kicsapongásait” kivéve egész életében vegetáriánus maradt – származása és erkölcsisége miatt úgy vélte, az embernek könyörületet kell gyakorolnia más teremtmények iránt. Filozófiájára ugyanúgy kihatottak a hindu szent írások, mint a Biblia, illetve nyugati szerzők, filozófusok (Tolsztoj – akivel két éven át levelezett is –, Thoreau, Emerson, Ruskin) írásai. Saját magát nem tartotta sem hindunak, sem kereszténynek, de úgy hirdette, hogy a keresztény, muszlim, zsidó és hindu tanok ugyanúgy érvényesek, és isteni sugallatra születtek.
Gandhi életének legismertebb feldolgozása Richard Attenborough 1982-es, nyolc Oscar-díjjal jutalmazott filmje, melynek címszerepét Ben Kingsley alakítja zseniálisan. Egy anekdota szerint a színész annyira hasonlított az általa megformált történelmi személyre, hogy amikor az indiai forgatáson jelmezben sétált, többen azt hitték, a Mahátma feltámadt és visszatért népéhez. Korábban már többen is próbálkoztak Gandhi életének filmre vitelével: 1952-ben például Gabriel Pascal (alias Lehel Gábor) erdélyi magyar származású hollywoodi színész-rendező-producer még Nehru miniszterelnök áldását is megkapta a projektre, azonban elhunyt, mielőtt nekiláthatott volna a munkálatoknak. India függetlenné válásának története központi részét képezi Salman Rushdie 1981-es világhírű regénye, az Éjfél gyermekei cselekményének. A könyv főhőse, a függetlenség kikiáltásának pillanatában született Szalím Szinai (természetesen fiktív) beszámolója szerint nagybátyja filmjének, a Kasmíri szerelmeseknek díszbemutatója egybeesett Gandhi meggyilkolásának időpontjával, ezért a tragikus hír következtében megszakították az előadást.
Érdekelnek más Kultbait-cikkeink is? Itt elolvashatod a tegnapit:
