Még jobban elhíznak az önmagukkal elégedetlen kamaszlányok

Ha az ember túlsúlyos kamaszlány, akkor viszonylag kicsi az esélye, hogy elégedett legyen a testével, különösen, amikor minden lehetséges médiafelületen a soványságot éltetik. Arra is gondolhatnánk, hogy a testtel való elégedetlenség kifejezetten előnyös, hiszen ha eléggé utálja magát a kövér tizenötéves lány, akkor nagyobb eséllyel fog lefogyni.

Egy tíz évet felölelő, követéses vizsgálat cáfolja ezt az előítéletet, sőt: arra hívja fel a figyelmet, hogy a testtel való elégedettség inkább összefügg a későbbi normalizálódó testsúllyal. Azaz minél elégedettebb a testével a túlsúlyos tizenötéves, annál nagyobb eséllyel lesz képes később fogyni.

Általában elégedetlenek

Persze nem tudjuk, létezik-e egyáltalán olyan túlsúlyos kamasz, aki elégedett a testével. A kutatások szerint ugyanis már a normál súlyú kamaszlányok jelentős többsége is elégedetlen, a túlsúlyos kamaszok között pedig fiúk és lányok egyaránt nagyon gyakran nagyon elégedetlenek. A testtel való elégedetlenség terén egyébként minden életkorban vezetnek a nők: felnőtteknél is kimutatható, hogy a nők mindig vékonyabban akarnak lenni és elégedetlenebbek, mint az ugyanabban a súlykategóriában lévő férfiak.

A testtel való elégedettség kamaszkorban pedig nem csak abból a szempontból fontos, hogy jól érzi-e magát az illető vagy sem: ugyanis minél elégedetlenebb, annál nagyobb eséllyel lesz depressziós és annál nagyobb eséllyel betegszik meg valamilyen evészavarban (a leggyakoribb az anorexia és a bulimia nervosa, de a túlevéses esetek száma is nő).

Azaz ha az ember tinédzser, akkor kifejezetten hátrányos, ha elégedetlen a testével. Ugyanakkor lehet egy aktuális előnye is: a testükkel elégedetlen túlsúlyos tinik ugyanis nagyobb eséllyel kezdenek fogyókúrázni, mint a testükkel többé-kevésbé elégedett túlsúlyos tinik. Vagyis adódik a feltevés, ha elégedett, akkor nem fogyózik és akkor kövér marad.

Ha elégedetlen, még tovább hízik

A kutatók ezért megvizsgáltak egy csapat túlsúlyos tinit, megmérték a testükkel való elégedettségüket meg a testtömegindexüket, és aztán megint megnézték őket 5 és 10 év elteltével. Összesen 2516 tinédzser vett részt a kutatásban, lányok és fiúk egyaránt. A túlsúlyos tinik a felmérés szerint elégedetlenebbek voltak a testükkel, mint normál testsúlyú társaik, amin nem lepődünk meg túlzottan. Ez a különbség fiúknál és lány

shutterstock 221309041
Shutterstock

oknál is megmutatkozott.

Nagyobb volt a meglepetés, amikor 5 és 10 év múlva ismét megnézték a résztvevőket: az derült ki, hogy akik istenigazából elégedetlenek voltak a testükkel, azok egy csomót híztak a tíz éves követés időszaka alatt. Ez az összefüggés csak a lányok esetében volt így, a fiúknál nem befolyásolta a saját testtel való elégedettség a későbbi testsúlyt egyik irányba sem.

Azaz nem csupán semmilyen hátrányos hatása nem volt annak, ha túlsúlyos lányként elégedett az ember a testével, hanem ez még kifejezetten jól is jött a későbbieket illetően – minél elégedettebb volt, annál kevésbé fenyegette a további hízás esélye.

Fiúk és lányok különböznek

A kutatás csak a lányoknál írta le ezt az összefüggést, fiúk esetében nem volt ilyen. A kamaszlányok és kamaszfiúk esetében egyébként is eltérő dolgoktól függ a testtel való elégedettség. Kamaszlányok esetén nagyon nagy mértékben a testsúlytól, az esetleges elhízástól függ, azaz minél vékonyabb, annál jobb. Fiúknál eggyel bonyolultabb a kérdés, mert a fiúk esetében a testsúly, illetve az elhízás mellett a test izomtömege is számít, azaz itt nem igaz, hogy minél vékonyabb, annál jobb, nem elég fogyókúrázni, hanem izmot is kell építeni.

A fiúk egyébként is valamivel nagyobb arányban sportolnak a kamaszok között, mint a lányok. A kutatók szerint ezek a különbségek vezethetnek oda, hogy míg a lányok a koplalástól várják, hogy szebbek és elégedettebbek legyenek, addig a fiúk inkább a sporttól, hiszen sima koplalástól nem lennének izmosak. A koplaláson alapuló diéták pedig a jól ismert jojó-effektus révén hosszú távon a testsúly növekedéséhez vezetnek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra