A jó kondiban lévő gyerek matekból is jobb

A mozgás nem csak a testnek, de a szellemnek is jót tesz, és ez különösen igaz gyermekkorban. Itt, a Kölyök/Poronty rovatban is sokszor vitatkoznak azon kommentben, hogy a focizás és a fáramászás, vagy a számítógépezés szolgálja-e jobban a gyerek fejlődését, melyiktől válik sikeresebb felnőtté. Nos, ez a vita eldőlni látszik: azoknak a gyerekeknek, akik testileg fittek, jó kondícióban vannak, másképp strukturálódik az agyuk, és ettől jobban teljesítenek például matematikából – írja a CNN egy új tanulmányra hivatkozva.

Kutatók a kísérlet során 9-10 éves gyerekeket vizsgáltak, a kiskamaszoknak matek és olvasási feladatokat kellett megoldaniuk, emellett az állóképességüket mérték futópadon, az agyukat pedig MRI-vel vizsgálták. Azt találták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb ideig bírták a futást, (leegyszerűsítve) érettebb az agyuk, mint a gyengébb fizikai állóképességgel rendelkező társaiknak. Ezek a gyerekek pedig matekból köröket vertek a kevésbé jó kondiban lévő kortársaikra. 

Természetes folyamat, hogy a gyerek növekedése, érése során az agy kevésbé fontos részei, kapcsolatai visszafejlődnek. A fitt gyerekek ebben a folyamatban előrébb járnak, mint a kevésbé edzettek – magyarázta a kutatást vezető Charles H. Hillman professzor.

Az agynak ez a része, mármint a homloklebeny egyébként a gondolkodásunk működésének a kulcsa, itt oldjuk meg például a matematikai problémákat, de itt fészkel a rugalmas gondolkodás, vagy a zavaró tényezők kikapcsolásának a képessége is. Valószínű azonban, hogy más agyi területek és az ezek között meglévő kapcsolat is fontos szerepet játszik az iskolai teljesítményben. Lényeg, hogy minden agyi terület fejlettsége összefügg a testi kondícióval.

Habár a szóban forgó kutatás csak a fittség és a matematikai képesség között talált összefüggést, Hillman és kollégái más kutatásai afelé mutatnak, hogy az értő olvasásra és más szellemi képességre ugyanilyen jó hatással van a jó fizikum.

Egy 2013-as jelentés, amely az amerikai gyerekek testmozgásáról szól, azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy minden iskolás legalább napi egy órát mozogjon irányítottan, vagyis tanóra vagy edzés keretében. Ennek tükrében már egészen másképp néz ki a magyar iskolákban bevezetett mindennapos testnevelésóra, hiszen most már tudjuk, hogy ezzel nem csak a gyerekek testét, de az agyi képességeit is edzik. Főleg, ha meg is lehetne valósítani, mert a szükséges feltételek is adottak lennének, mint például a tornaterem. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek