Hűség – megcsalás vagy ámítás?
Ezeket szerettétek
Vélemény
Hamarosan új Polgári Törvénykönyv szabályozza majd életünket, amely a párkapcsolat tekintetében is tartalmaz néhány újdonságot. A mi érdeklődésünket első körben az keltette fel, hogy megváltozik a házassági eskü szövege. Nem is akárhogyan! Amíg az eddig hatályos családjogi törvény szerint „a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak és egymást támogatni kötelesek”, addig az új tervezet szerint „a házastársak kötelesek együttműködni és egymást támogatni”. Hová tűnt a hűség? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) gondolja végig, mit is fogadunk meg, és miért…
Tari Annamária
Eljuthatunk egy olyan világba, ahol a fogkrémmárkánkhoz hűségesebbek leszünk, mint a társunkhoz? Vagy már eljutottunk? Voltak olyan századok, ahol az eskü szövege egyértelmű társadalmi nyomással párosult, miközben a férfiak számára a bordélyházak látogatása erkölcsileg elfogadható cselekedetnek minősült. A mai fogalmaink szerint a hűség megítélése tehát eltérő volt nők és férfiak vonatkozásában. Egy dolog azonban valószínű, hogy a kísértés, a vonzás jelenléte ennyire nem volt kirakatban, mint a XXI. század fogyasztói társadalmában. A fiatalság hajszolása mára elérte azt a fokot, amikor már egy női partner státuszszimbólumként is funkcionál. Erősen vizualizált társadalom ez, ars poeticájában gyakran a „külső megjelenés mindenekfelett” elvével. Sok esetben ez azt is jelenti, hogy ha a partner nem elég szép/okos/vonzó/karcsú, esetleg az évek múltával öregszik, önmagában elegendő okot szolgáltat egy válásra. A hűség alapja a kötődés. Olyan érzelem ez, amiben fellelhető a valódi szeretet, elfogadás, kölcsönösség és tisztesség egymás iránt. De csak papíralapú elvárásra nem működik.
Sokszor a hűtlenség problémája úgy keletkezik, hogy a szerelem nem volt elég erős és a választás nem volt biztonságos, tehát viszonylag hamar kibillen az egyensúlyi állapotából. Mikor más emberek jelenléte kezdi halványítani partnerünk alakját, és rájövünk, hogy a tulajdonságai vagy a karaktere nem is annyira vonzó, akkor a rivális közelsége miatt nagyon gyorsan alakulhatnak át az eredeti érzések. Ez pszichológiailag folyamatos provokáció, aminek a következtében tehát állandóan szembesülni kell a vágyainkkal. Ez a tényező az, ami egyrészt felgyorsítja a folyamatot, másrészt növeli a fantáziák intenzitását.
A rosszul működő partnerkapcsolatban a „nem tehetem meg vele” érzés mellett a „most egész életemben legyek boldogtalan, mert őt nem választhatom” gondolat is jelen lehet, tehát minden esetben a saját érdekérvényesítés fog győzni abban, hogyan és merre dől a helyzet. Felnőtt korban is vannak olyan párkapcsolati helyzetek, aminél utólag már mindenki látja, hol voltak azok a pontok, ahol belenyúlhatott volna, de nem tette. A valódi kérdés mindig az, miért hagyjuk, hogy megtörténjenek velünk a dolgok, ahelyett, hogy kicsit tudatosabban irányítanánk.
Ilyenkor a nyílt kommunikáció azt is jelenti, hogy a krízist ketten kezelhetik és nem lesz bűnös és áldozat, csak két ember, aki megkavarodott az érzéseiben.
„A házastársak kötelesek együttműködni és egymást támogatni" szól a passzus. Ami benne foglaltatik, lényegében lefedi azt az érzelmi kölcsönösséget is, ami két ember együttes létét vezérli. Az erkölcs vagy a morális elvek személyiségfüggőek, bármilyen jogi szabály is fogalmazza meg. Van, aki szem előtt tartja, mert nem tudna másképp élni az életét, és vannak, akik azt mondják, „majd meglátom, hogyan lesz..”
A belső értékrend és elvek most is a legfontosabb tényezők az életben, mert olyan horgonypontok, amik segítenek állva maradni nehéz helyzetekben. A hűségesség, tisztesség valódi érzelmi késztetések és nem hivatalosan kiadott napiparancsok. Jó, ha állandóan működnek és nem csak akkor, ha másokat kell megítélnünk.
„Az apa veszekszik a gyerekével egy intő miatt, amit azért kapott, mert ellopta egy társa radírját.
Erre nevellek én téged? Hát nincs meg mindened? Nem lehet lopni! Egy szavadba került volna és hozok haza Neked az irodából annyit, amennyit akarok!!!”
Horváth Gergely
Gyerekkorom fantáziáiban mindig Old Shatterhand akartam lenni. Az volt a kaland; jó sváda, Henry-karabély meg igazságosztás lépten-nyomon, ahol esik, ott durran. Ifjúkoromban aztán nem találtam a hozzám illő indián lányt, sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem találtam indián lányt, csaj nélkül meg hülye leszek hősködni, úgyhogy új kalandokat kellett kitalálni. Új nőkhöz. Aztán ahogy egyre több fejezettel gazdagodott Férfilétem Nagy Könyve, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a való világ érzelmi kalandjai sokkal nyersebbek és embert próbálóbbak, mint fantáziám tüzes játékai. A nagyvárosi szerelmi élet folyamatos kuszasága, ez a párkapcsolati eastern aztán arra tanított, hogy a játékszabályok csak addig engedik a másikkal való örömteli izgalmakat, amíg alapvetően idegenek maradunk egymásnak. Nem tudunk mit kezdeni a megismeréssel.
Gyakran hallom egy-egy sör mellett, hogy genetikai örökségünk arra predesztinál minket, férfiakat, hogy fajfenntartásunkat minél sűrűbb és változatosabb nemi élet által biztosítsuk. Van erre egy kedvenc válaszom, annyira bonyolult, hogy ha a 100 százalék figyelemből kivonjuk az adott ital százalékos alkoholtartalmát, még akkor is érthető (kivéve ha valaki tiszta szeszt iszik, mert akkor elbuktam). Szóval: az ember nem állat. Nem úgy nem állat, hogy nem biológiai lény és kívül áll bizonyos kódolt viselkedési törvényszerűségeken, mert mindez bennünk van. Hanem úgy nem állat, hogy választhatunk; szellemi döntést hozhatunk arról, hogyan éljünk. Szerintem az evolúció folyamata az ember számára is feltesz kérdéseket, és ezek a jelenre és a jövőre vonatkoznak, nem a múltra. Tehát mi lehet a férfiak párkapcsolati viselkedésének jövője? Mint ahogy az is érvényes kérdés lehet, hogy milyen életvitel mellett lehet egy férfi boldog? Fontos, hogy előbb-utóbb választ találjunk e kérdésekre, mert a magam részéről például nagyon nem szeretnék visszamászni a törzsfejlődés egy alsóbb ágára, a makik közé. A helyes válasz – szerintem – a monogámiára való törekvés.
Az ember nem állat, ami azt is jelenti, hogy létünknek szociális vetülete is van. És véleményem szerint egy férfi akkor teljesíti biológiai programját, ha nem csupán nemzi az utódát, hanem úgy neveli fel, hogy az teljes lelki, szellemi és pszichikai érettségben érjen saját önállósága küszöbére. Vagyis útmutatást és érzelmi biztonságot kell gyermeke számára nyújtania még jó ideig, amihez meggyőződésem szerint hozzátartozik a kiegyensúlyozott családi élet. Az pedig nehezen jön létre, ha testben vagy lélekben távol vagyunk.
De a monogámia lehetetlen küldetés. Lehetetlen akkor, ha nem is célozzuk meg. Ha nem tekintjük életünk legnagyobb kihívásának, ha nem hozunk döntést elköteleződésünkről, és akkor is, ha egész egyszerűen nem azzal élünk, akivel kölcsönös és alapos megismerés után is tisztelet és szeretet jellemzi kapcsolatunkat. Ezt az életre szóló döntést, és annak viharban is szilárd alapját nevezem hűségnek. Jóban, rosszban.
A új törvény, ami már nem említi a hűséget, azzal érvel, hogy az „együttműködés” kötelezettsége több, mint a szexuális hűség, hiszen az egymással való szolidaritást akarja kifejezésre juttatni (ha jól értem). A hűség azonban nem egy külső törvény általi kötelezettség, hanem, egy belső, önkéntes, és meggyőződésen alapuló vállalás, ami nem pusztán az ágyjelenetekre vonatkozik, hanem a teljes és osztatlan emberi együttlétre.
Nem vagyunk egyformák; sokan vagyunk és sokféle utakon járunk, sokféle okból. Van köztünk hősszerelmes és nős szerelemes is. És ez utóbbi az élet egyik mindent vivő kalandja. És Shatterhandnak üzenem: ebben az ügyben nem lehet magányosan hősködni…!
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus
Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író
1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.
Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
Oszd meg másokkal is!
