Íjjaj, úgy élvezem én a strandot,
Ottan annyira szép és jó
Annyi vicceset látok hallok,
És még bambi is kapható
Lalalala, lalalala, lalalala, lalalala
(Pancsoló kislány...-dalszövegrészlet)
TARI ANNAMÁRIA
Ebben a kicsit szirupos, ámde évtizedekkel ezelőtt nagyon népszerű szövegben elég egyszerű összefüggések olvashatók. Nyáron meleg van, tehát akkor irány a strand.Valószínűleg felnőttként (nőknek és férfiaknak) már nem ennyire egyszerű a strandolás élménye, különösen, ha valaki azt érzi: az „annyi vicceset látok, hallok” sor tárgya tulajdonképpen Ő. Ha egy strandon körülnézünk, többféle viselkedési stratégiát láthatunk, mellyel valaki látványosan, vagy kevésbé, de megpróbálja magát jól érezni.
Az elismeréseket gyűjtőktől a láthatatlanokig
A centrálisan mozgó alakok sok esetben azért teszik közszemlére magukat, mert elégedettek, és jólesnek a megkapott szemvillanások. Ők szép egyenes testtel, nem rohamtempóban közlekednek, hiszen a mozgás érzelmi indokai között ott van az elismerések begyűjtése.
Van egy másik csoport, akik célirányosan inkább csak a vízhez mennek, ritkán kószálnak többféle büfé vagy árus között. Ők már nem mondhatók teljesen elégedettnek, de még azon a határon belül vannak, ahol a saját test elfogadható érzésekkel jár és élvezni lehet a strandolást.
Léteznek azok az emberek, akik ugyan jelen vannak, de inkább szeretnének láthatatlanná válni, ha lefeküdtek-leültek a pokróc, törülköző, napozóágy valamelyikébe. Vízbe csak ritkán mennek. Olykor látszik az arcukon, hogy ez nem a legkedvesebb időtöltésük, idegen számukra a fürdőruhás állapot, és diszkomfort érzésekkel kell küzdeniük, miközben maradnak. És vannak számosan, akik soha-de-soha nem viselik el ezt a terepet, vagyis nem mennek ilyen helyekre.
A strand tehát egy olyan helyszín (nyilván sok ilyen van még az életben), amivel kapcsolatban az érzelmek változatosak, de mindenképpen a „saját testélmény”-hez és a „belső testkép”-hez kapcsolódnak. Az, hogy milyen ez az attitűd (hozzáállás) valakiben, az egyfelől a saját személyiség érzelmi működésének a függvénye lesz, másrészt nyilván nem elhanyagolható módon, a fogyasztói társadalom „tökéletes test” utáni hajszája is belejátszik.
A vágy a tökéletességre sokakban benne van, és nem csak a belső tulajdonságokra, hanem a külsőre is vonatkozhat. Probléma akkor jelentkezik, ha a realitás és a fantázia eltérése túl nagy, vagyis az illető a lehetetlenre vágyik.
Pont ilyet akarok
Egy fogorvos mesélte egyszer, hogy valaki bement a rendelőjébe egy újságból kivágott fogkrém reklámmal, majd rámutatott a - Photoshop segítségével csempefehérségűvé varázsolt - fogsorra, és azt mondta: „pont ilyet szeretnék”. És hiába magyarázta a páciensnek, hogy ez lehetetlenség, az makacsul tartotta magát. Hasonló jelenetek játszódnak le sokszor a plasztikai sebészek környékén is.
A saját testtel való elégedettség hátterében nagyon sok tudattalan és tudatos érzelmi tényező van, melyek a korai életévek meghatározó kapcsolataiból és az utána megszerzett tapasztalatokból szerveződnek. Akinek alapvetően pozitív ez a háttér, küzdjön bármilyen testi problémával (elhízás, nem előnyös testalkat), ezt olyan harmóniával kezeli, ami aztán lehetővé teszi, hogy ne a kínlódás, az elkeseredettség és a csalódás legyen a rá jellemző érzelem.
Legtöbben talán attól félnek, hogy egy strandon olyannyira kitárulkoznak mások előtt, hogy figyelem, vagy nevetség tárgyává lesznek. Pedig ez a félelem indokolatlan, hiszen senkibe nem lehet belelátni. A szorongás tehát arról szól valójában, hogy idegenek számára hozzáférhetővé válik valamilyen belső tartalom. A túlsúlyos nők rendre attól tartanak, hogy „a valami nincs rendben vele” gondolat fogalmazódik meg a szembejövőben, miközben - valójában - ezt ő maga gondolja önmagáról, és csak kivetíti az idegenre. A félelmek és szorongások „saját gyártásúak” tehát, és egy strandon arról szólnak, milyen lesz a megmérettetés.
Ezenközben a realitás az, hogy az emberek általában elég kevés figyelmet szentelnek egymásra, futó pillantásaik lelki tartalmát felduzzasztani tehát igazán nem érdemes.
A saját testtel való kapcsolat egy fontos érzelmi kötelék önmagunkkal. Ha ez szakadozott, roncsolt vagy negatív, akkor nem a strand miatt kell kezdeni vele valamit, hanem azért, mert nincs az a sátorponyva, ami alatt ezek a szorongások valóban elnyugszanak...
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus. Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik. A facebookon is.
HORVÁTH GERGELY
El akarom kerülni azt a közhelyet, mely szerint a szépség belülről jön, ezért legyünk túl rajta az elején, mert bár így igaz, ám ha nem találunk magunkban semmi elfogadhatót, sehogy sem fogunk ragyogni. Tehát a szépség belülről jön, de ha ezt nem tudjuk, inkább azt érezzük, hogy nem jön belülről semmi.
A tökéletesség elérése programszerű
Kezdjük inkább ott, hogy a tökéletes test legfőbb ismertetőjegye, hogy tökéletlen. Nem úgy tökéletlen, hogy trendi, vagy „ezadivat”, hiszen a kultúránk arra van belőve, hogy egy adott, mértani kerekítést bálványozzon, ami csak egy idealizált, kimerevített pillanat, élő ember nem tudja produkálni, egyedül mesterséges beavatkozások által (Photoshop), mégis, arra törekszünk, hogy saját életünkben is hozzuk ezt a magazin-sztenderdet, folyton folyvást, ami ad egy masszív, értelmetlen célt az éveknek. Ez a tökéletesség jól körülírható, elérése programszerű, és viszi a pénzt, az időt, meg az életünk értelmét.
Teremtésileg úgy vagyunk megszerkesztve, mi, emberiség, hogy a képzeletünk abszolutizmusa túlnövi a valóságunk lehetőségeit. Ezért vágyakozunk az elérhetetlen iránt, és ezért vagyunk hajlamosak a tükör előtti alaktani megfontolásokra. A tökéletlenség viszont gyönyörködtet. Nagyobb részt azért, mert amióta páros lábbal rúgott ki bennünket az Úr az édenkertből, azóta az ember csakis tökéletlen állapotában tud létezni, vagyis elég szamár dolog, amit reflexszerűen csinálunk, hogy lépten-nyomon tökéletesnek akarunk látszani. Merthogy: úgysem fog sikerülni. Lehet viszont barátkoznunk saját tökéletlenségünkkel, ami nem más mint önmagunk adottságainak elfogadása.
A test marketingje
Szó se róla, vannak gyönyörű, szabályos külsővel megáldott emberek, akik nyilván nem szoronganak a strandon napozó dresszben még sem. Ugyanakkor nem mások (esetleg gyorsan változó) állagához kell mérnünk magunkat. Olyan ez, mint a jó marketing, amikor a vállalkozó kedvű szakemberek nem másra akarnak hasonlítani, hanem valami újat akarnak közölni, új módon, de a terméket pontosan kifejezően. Ha tetszik, a többi elkezdi másolni a módszert, ami üzletileg még lehet sikeres, de nem más, mint a folyamatos másikra nézés. A testünk is saját nevünk alatt fut. Hozzánk tartozik, velünk van. Csak a miénk. Soha ebben az életben nem fogjuk levetni. Érdemes tehát a békét keresni vele!
Van persze egy sor jogos fenntartásunk magunkkal szemben: túlsúly, bőrhibák, vagy amit annak gondolunk. Ezek, ha valósak (és a kérdés az, hogy tényleg valósak-e?), zömmel kezelhető problémák. És fontos az ápoltság is. De ne feledjük, hogy a test önmagában halott. A tekintettel együtt él. Mozgunk vele, gesztusaink vannak, viszonyunk a fizikai jelenlétünkhöz, mind-mind olyan dolog, amit a személyiségünk „lakik be” benne. Vagy maga a lélek.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
