Szerelmes vagyok a legjobb barátomba!

„Tegnap összejött egy nővel. Moziban voltak, majd vacsorázni vitte. Éjfélkor meg engem hív, hogy beszámoljon arról, mekkora főnyeremény a csaj. Tökéletes alak, tökéletes segg, tökéletes agy, tökéletes fogsor. Alig bírtam hallgatni, legszívesebben rácsaptam volna a telefont!."

 

legjobbKolléganőm sorai ezek, aki két irodán túlról, chat formátumban küldi bánatos kis üzeneteit, amelyek mindig ugyanarról szólnak: egy férfiról, kinek életében csak a legjobb barát szerepét osztották rá.
Vannak azok a nők, akiket randizni hívnak, és vannak olyanok is, akiket nem, néhányukat például azért nem, mert sokkal jobban beválnak barátnak, semmint kedvesnek, szeretőnek, netán társnak. Legjobb barátnak lenni nagyon hálátlan szereposztás akkor, ha a nő többre vágyik. Ilyenkor a napi e-mailváltás, a rendszeres telefon, a közös programok, a 0-24órás chatkészenlét, az átbeszélgetett éjszakák, a lelki nagytakarítás, a mozi, az uszoda, a közös utazás amennyire örömteli, annyira lélekölő is egyben. Egyszerűen kilátástalan.


A remény és a frusztráció keveréke ez, ami az egyik percben arra bíztat, hogy „ne add fel, rá fog jönni, ő is érzi, muszáj, hogy érezze", a másikban meg jól pedig fejbe vág, és az ember kihasználtnak, szerencsétlennek és reményvesztettnek érzi magát - és mindez úgy ismétli magát, mint a sinus-görbe. Elég egy kedves pillantás, egy gyengéd gesztus, amitől a remény újra megizmosodik, majd jöhet egy újabb arculcsapás, például egy részletes randi-beszámoló formájában.


„Csak akkor érzed, mekkora sz...ban vagy, amikor már nyakig benne ülsz" - mondja D., a kolléganő. Észrevétlenül csöppent bele az állapotba. Előbb csak csoporttársak voltak, majd haverok; idővel egyre jobban megértették egymást, a bulik, a közös programok mind gyakoribbak lettek, a kötődés pedig egyre erősebb. Egy ideig minden tökéletesen működött, nem jelentett problémát a másik előtt melltartóban lenni, 5 kilót hízni, smink nélkül, kócosan várni rá. Gondtalanul szerették egymást, D. rátalált a maga kis betegére, akinek a lelkét ápolhatta, szerette, hogy szükség van rá. Legelőször akkor merült fel benne, hogy baj van, amikor egy kiállítás alkalmával összetalálkozott a férfival, aki egy másik nő társaságában érkezett.


D-t a sírógörcs környékezte, dühös lett, és egy háromperces haláltusa után jobbnak látta, ha elviharzik a színhelyről. Akkor este döbbent rá, itt valami nagyon nem stimmel. Mindennek öt éve már. A legjobb barátnő szerepkörben azóta süllyed egyre mélyebbre és mélyebbre. A megoldást nem találja, a férfiról és a legjobb barátnő szerepből adódó „kiváltságokról" lemondani képtelen, és míg az egyik percben keményen bünteti a másikat annak vakságáért, a másikban őszinte és erős támaszként van jelen a férfi életében. Reménytelen harcot vív, ezt ő is tudja.


Ezerszer próbálta elmondani, leírni, mit érez, de a félelem a visszautasítástól, a másik elvesztésétől mindig erősebb. Eszével világosan látja helyzetét: ha eddig nem kellett a másiknak, eztán mitől változna meg a helyzet; és néha még azt is beismeri magának: minden egyszerűbb lenne, ha megmondaná, ha ezzel elveszíti, legalább véget érnek majd a szenvedések. A döntést még nem hozta meg.

Oszd meg másokkal is!
Mustra