Szakítás kis testi hibával

szakitMegbeszéltetek mindent. Ti most éppen szakítotok. De akkor miért is szeretkeztek éppen a kanapé előtti szőnyegen?

Szakítós szex. A fogalmat mindenki ismeri. Ha nem testközelből, akkor egészen biztos, hogy valamelyik ismerősével történt már ilyesmi. Avagy az ismerőse ismer valakit, aki ismer valakit. Mert ez egy olyan téma, amiről sokszor nem szoktunk beszélni. Már akkor, ha igazi úrilányok vagyunk.

 

Rájöttem, én szeretem a szakítós szexet

„Gyakorlatilag egyetlen szakításom sem volt olyan, hogy a nagy megbeszélést ne követte volna némi lepedős kalandozás - gondolkodik el hosszan Éva, aki éppen megint talált egy egész életre szóló új szerelmet magának. Nem tudom, mi vezérel ilyenkor, talán az, hogy még érezzem, azért valami csak összekötött minket. Ismerős mozdulatok, tudod, hogy milyen lesz és tényleg olyan is. Mintha még nem vágtuk volna el a dolgot. Rájöttem, én szeretem a szakítós szexet és kész." Kérdés ugye, hogy eme taglalt műfaj mit nyit meg az emberben. És egyáltalán, megnyit-e valamit, a férfiember cipzárján kívül. Vagy minden ugyanolyan, mint lenni szokott, mintha elővette volna a két szereplő a leírást arra vonatkozólag, hogyan is történt minden az elmúlt együtt töltött időben.

Aztán egyszer csak megütött

Természetesen nem mindenkinek fűződnek jó emlékei a szakítós szexhez, Erika például eléggé pórul járt a válópere napján. „Kijöttünk a bíróságról és beültünk egy közeli presszóba meginni valamit. Nevettünk, ittunk, olyan furán feszült volt a szituáció, de mégis valahogy a miénk volt. Azt hiszem, én fogtam meg először a kezét. Aztán pillanatok múlva azt vettem észre, hogy eszeveszetten smárolunk a chardonnay felett. Nem volt túl nagy kérdés bennem, megtegyem-e. Miért ne, gondoltam. Nemsokára pedig már Tibor lakásán találtam magam és faltuk egymást. Illetve ő falt engem. Azt hiszem, olyan ösztönöket és bosszúvágyat szabadított fel benne a válásunk és ez az utolsó szeretkezés, amiről én nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik. Vagy csak sejtettem és magamnak sem mertem bevallani. Aztán egyszer csak megütött és ő ezt játéknak fogta fel. Nem tudtam kiszállni a dologból, de mire véget ért az egész, azt éreztem, soha többet. Ez a pasi szinte bosszút állt a testemen a válásunk miatt. Nem mondanám, hogy másnap kecsesen sétáltam az utcákon. Egészen konkrétan menni alig bírtam. Így köszönöm, én többet nem kérek a szakítós szexből. Nem szeretnék több kék-zöld foltot. Maximum a ruháimon."

Megváltoztatta az életemet

Természetesen lehet úgy is szakítani, hogy csendben kezet fogunk és a másik kimegy az ajtón. Majd becsukja maga után. Az is lehet, hogy az egyik menő kávézóban beszéljük meg a „most már külön utakon megyünk tovább" témakört. Szépen, kulturáltan, civilizált helyen. Nem csak negatív végeredménnyel zárulhat a szakítós szex. A huszonöt éves Vera például azt érzi, egészen konkrétan megütötte a főnyereményt.
„A kedvenc utcánkban ültünk be egy étterembe. Döcögve indult a társalgásunk, olyan volt, mintha valami hibalistát sorolnánk a másikról, hogy mi volt a baj, mi nem tetszett benne, stb. Aztán előkerült egy üveg vörösbor is. Szerencsére ez sok gátlást feloldott bennünk, őszintébbek tudtunk lenni egymással és nem a másik bántása volt a cél, hanem szépen elmondani, mire figyeljen majd a jövőben. Ez a nagy lelkizés és ellágyulás annyira sikerült, hogy nemsokára a lakásomon voltunk. Persze nem a konyhában. Nos, mit szépítsem a dolgot, én ezen az éjszakán először éltem át orgazmust vele úgy, hogy sem a kezét, sem a száját nem kellett ehhez 'bevetnie'. Talán azért, mert egyáltalán nem volt bennem görcs, hisz már túl voltunk azon, hogy az zavarjon, mit és hogyan gondol, vagy hogy jó vagyok-e az ágyban ... Köszönöm, szakítós szex ezt az élményt. Megváltoztatta az életemet, ahogy ezt a reklámokban szokták mondani."


A kérdés persze kérdés marad. Egymásnak essünk-e avagy ne az utolsó felvonásnál. De hát egyszer élünk, legalábbis ebben az életünkben, nem?!

 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek