A leszbikus püspök nem hisz a szeplőtlenben

luteranus-templomNe tegyetek különbséget az emberek között – e bibliai idézet a jelmondata Eva Brunne lelkésznőnek, aki a Svéd Egyház első nyíltan leszbikus püspöke, és úgy tartja: ha a szeplőtlen fogantatásban hiszünk, Mária "nőiségét" értékeljük alul.

cikk-tipus-altalanos


Még novemberben, a svéd fővárostól északra lévő Uppsala székesegyházában, a svéd királyi pár jelenlétében avatták a stockholmi egyházkerület püspökévé az 55 éves Eva Brunnét – tudhattuk meg elsőként a hírt a Svéd Egyház közleményéből anélkül, hogy az külön utalt volna Brunne másságára.

eva-brunneMégis szétszaladt a hír, az új püspök bejegyzett párkapcsolatban él együtt egy másik nővel, közösen nevelnek egy hároméves gyereket. Jelmondatává egy bibliai idézetet választott: „Ne tegyetek különbséget az emberek között!".

Ez a mondat, nyilatkozta, kifejezi az emberek közötti egyenlőségen alapuló szemléletet, amely egyházunk alapja. Emlékeztet a társadalomban és a világban ránk háruló felelősségre - magyarázta Brunne asszony, akit májusban választottak egy másik női püspök utódává a svéd főváros egyházkerületének élére.

Ugyanazon a ceremónián egy másik nőt is püspökké szenteltek: Tuulikki Koivunen Bylund az észak-svédországi Härnösand egyházkerületének élére került. Ez volt az első olyan alkalom, amikor egyszerre két nőt szenteltek püspökké.
 

A legnyitottabb egyház a homoszexuálisok felé

A Svéd Egyház, amelynek a svédek 72 százaléka a tagja, 2000-ben vált jogilag külön az államtól – addig svéd lutheránus államegyházként működött. Ez az egyház a legnyitottabb a homoszexualitás tekintetében: október 22-én szinódusa hivatalosan engedélyezte a homoszexuálisok egyházi esküvőjét. Az azonos neműek házasságkötését a svéd törvények idén május 1-től tették lehetővé. Várhatóan néhány héten belül meg is tartják, vagy már megtartották az első templomi homoszexuális esküvőket Svédországban, ahol az egyházi bejegyzés polgári házasságként is érvényesnek számít.

Amikor az újonnan megválasztott püspököt arról kérdezték az újságírók, zavarja e, a szexuális orientációja miatti hirtelen médiafigyelem, így válaszolt a Metro Stockholm hasábjauin Peter Lindholm újságírónak.
 

Nem tudjuk meg, hogyan fogant Jézus

"Nem hiszem, hogy egy heteroszexuális püspököt valaha is kérdeznének szexuális vonzalmairól. Engem azonban nem zavar, ha erről tesznek fel kérdéseket, sőt bizonyos értelemben még örülök is, mert azok az emberek, akik azonos nemű partnerükkel élnek, látják, hogy ezt egy egyházi tisztségviselő is megteheti. De Stockholmban ez nem olyan nagy dolog. Én mindig felvállaltam, ki vagyok. Ha bármit el akartam volna titkolni, szerintem az jelentett volna problémát. Püspökként is csak akkor teljesíthetek valódi szolgálatot, ha a nap 24 órájában vállalhatom személyiségem minden részletét.

De más dolgok határoznak meg püspökként. Hiszek Istenben, de nem a szeplőtlen fogantatás kérdésében. Ha ehhez kötjük magunkat Máriát nőiségében értékeljük alul. A fontos dolog az, hogy Jézus megszületett, nem az, hogy miként fogant, mert azt sosem fogjuk megtudni" – nyilatkozta az új püspök, ki ezzel a véleményével talán még inkább magára irányította a figyelmet, mint másságával.

 

cikk-tipus-linkek

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek