A legbosszantóbb a mobil szex közben - a szerelmi bénázás összeköt

Olvasási idő kb. 3 perc

Szex reggel vagy este? Vigyen el vacsorázni vagy masszírozzon meg? Pedantomán legyen vagy pletykás? Ha megcsalt elmondja vagy ne?- ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intézett a nézőkhöz a Momentán Társulat a Millenáris szabadtéri színpadán. Kiderült, a legjobb közösségi téma a szerelmi bénázás, mert ahhoz mindenki hozzá tud szólni.

Galéria ikon

7

Galéria: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?
Fotó: Kováts Dániel

„Gyere közel, közelebb, még közelebb, kérlek, még, még, egészen közel, tapadóan. Én akarlak eltaszítani." - hangzott el Fodor Ákos ütős sora az improvizációs előadás mottójaként Nemes Takách Kata interpretációjában. A Momentán Társulat négy tagja arra vállalkozott, hogy kortárs irodalmi műveket megidézve egy improvizációs előadás keretében körüljárja, hogy Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?

Megtudhattuk, hogy a kerékcsere igazi, férfias hőstettnek számít, hogy a legidegesítőbb női szokások közé tartozik, ha vállrángatva azt válaszoljuk „csak” és, hogy együtt járunk pisilni. Kiderült, hogy a legbosszantóbb szituáció, mikor szex közben megszólal a mobil, és az is, hogy egy pár idilli pillanatai közé tartozik, ha reggel egymás mellett ébred az ágyban.

Irodalmi receptek elfuserált párkapcsolatokhoz

Donald Petrie népszerű filmjének játékos ötlete alapján az elfuserált párkapcsolatok kerültek terítékre egy kissé csípős nyári estén a Millenáris Piknik programsorozatában, egyszeri és megismételhetetlen módon.

Az örökzöld téma húsbavágóan könnyed és szívbemarkolóan egyszerű. Lerágott csont, mégis hat, hiszen örökérvényű. A produkció gerincét - többek között - Garaczi László, Karafiáth Orsolya, Parti Nagy Lajos, Darvasi László és Varró Dániel szövegei adták.

A legidegesítőbb férfitulajdonságok

Ugyan nem vagyunk költők, de epikus élményeink nekünk is vannak. „A fiúk mindig simán ráülnek a ruháimra, a sajátjukra, a frissen mosottra, vasaltra. Simán leülnek bárhova, nem tesznek arrébb semmit. Ölnék.” - mondta korábbi összeállításunkban Juli. „A volt pasim legidegesítőbb dolga az volt, hogy a borostáját állandóan a mosdókagyló felett vágta, és a szőrei rendszeresen szanaszét repültek” - mondta Laura. "Ennél már csak az idegesítőbb, amikor csak úgy, vízzel mosogat, mondván, alig lett koszos a tányér”- tette hozzá Linda. További idegesítő férfitulajdonságok itt.

Kortárs írók novelláit és verseit, valós és fiktív történeteit férfiról és nőről, szerelemről, bénázásokról és a szakításról hívták segítségül az előadók, majd a nézők által megálmodott helyzeteken keresztül görbe tükröt állítottak elénk. A közösen kitalált szituációs gyakorlatban tehát, megelevenedett egy-egy jól ismert szerelmi hercehurca kifeszített pillanata a színpadon.

Bódy Gergely, Nemes Takách Kata, Várady Zsuzsa és Harsányi Bence, akik az első magyar improvizációs társulat tagjaként immár tíz éve, velük kiegészülve tíz állandó taggal képviselik az Amerikából ellesett és ma már idehaza is igen kedvelt műfajt.

Anyád! a kocsiban vár

A játékot a színészek és a nézők közösen alakítják, így nincs két egyforma előadás sem. Ahogy most is a döntés a közönség kezében volt. Az elején még kissé tartózkodó tömeg végül megnyílt és egy igazi, jó hangulatú, interaktív játéknak lehettünk a részesei.

Galéria ikon

7

Galéria: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?
Fotó: Kováts Dániel

Még ha nem is én mondom ki a feltett kérdésre a választ, de a felszakadó nevetésből, felszisszenésekből kiderül, hogy igen, ez valami tagadhatatlanul közös élmény mindannyiunkban. A még nincs,már nincs, túl régóta van, de miért ilyen, miért nem olyan örökös dilemmája.

A legidegesítőbb női tulajdonságok

Ez a rész terjedelmesebb lesz, mint a férfiakkal foglalkozó keretes. „A női diétázásnál nincs semmi, ami jobban ki tudna akasztani.” – mondja András egy korábbi összeállításunkban. „A nők folyton fogyókúráznak, de sosem rendesen. Amikor a volt csajomra rájött az ötperc, minden finom alapanyagot elkezdett ízetlen bio szirszarral helyettesíteni. 'Most nem ehetek pogácsát, Rózsika, mert fogyózom'- mondta az anyámnak, pedig a kedvéért fűrészporízű tönkölybúzából sütött, hogy ne hízlaljon.” Dani kontrázott. „A másik idegesítő dolog, az anyukához rohangálás és a klasszikus férfi szerepek elvárása, miközben a klasszikus női szerepeket figyelmen kívül hagyja. Itt van még a kupacolás jelensége: lehetetlen tornyok építése, amiket sokkal ésszerűbben is meg lehetett volna oldani. Panaszkodás, hogy alig/nem is vásárolok ruhát mostanában, miközben folyik ki a szekrényből, illetve a ruhásszekrény egyenlőtlen elosztása, nekem 1 polc, és oldjam meg, neki 6 polc és szorít ki a szűkös részemről.” További rettenetes női tulajdonságok itt.

Ki van alul és ki marad felül?

Az eltúlzott, elnagyolt szituációk keserédes pillanataiban mégis magunkra ismerünk. Nem szívesen, de belátjuk, hogy az akkor még véresen komolynak tűnő helyzet mennyire abszurd, nevetséges és közhelyes.

Képesek vagyunk új szempontból, e furcsa játék szemüvegén keresztül rátekinteni saját esetlen vagy éppen túlzottan is határozott párkapcsolati megoldásainkra. Ki van alul és ki marad felül, akár az ágyban, úgy egy kiadós veszekedésben? Szakítsunk vagy házasodjunk? Hogyan harcol két nő egy pasiért? Mi alapján döntünk? Ki hordja a nadrágot? Erre játszott rá a Momentán Társulat a szó legszorosabb és átvitt értelemben egyaránt.

Buczkó Linda
Buczkó Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.