Lehet tudni, hogy egy kapcsolat hosszú távú lesz

Dilemma egy kapcsolat kezdetén, hogy vajon mi sül ki belőle. Bár garancia sosincs a folytatásra, összegyűjtöttünk néhány jelet, amelyek fennállásakor okkal reménykedhetünk. A női megérzés pozitív sugallata, a közös hullámhossz, az azonos érdeklődés és értékrend például nem rossz kezdet.

Honnan tudhatjuk, hogy az, akivel egy asztalhoz ültünk, életünk szerelme? Többek közt erre a kérdésre keresi a választ James L. Brooks február 24-én a hazai mozikban is debütáló filmje, a Honnan tudod?, amelyben Reese Witherspoon, Owen Wilson és Paul Rudd szerelmi háromszögét kísérhetjük figyelemmel.

Nem létezik tökéletes válasz, mi mégis megkíséreltük összegyűjteni azokat a szempontokat, árulkodó jeleket, amelyek alapján egy nő vagy férfi már a kapcsolat kezdetén sejtheti, hogy a megfelelő emberrel van dolga. Nem reprezentatív felmérésünk során meglepően sok azonos választ kaptunk.

Sok nevetés, közös hullámhossz

A leggyakoribb és legkézenfekvőbb arra utaló jel, hogy egy kapcsolatnak bíztató jövőt jósolhatunk, ha már az első találkozáskor megvan a feszültségtől, görcsösségtől és kínos hallgatásoktól mentes, közös hullámhossz.

„Ha visszagondolok az első randimra a barátommal, nem mondanám, hogy utána rögtön azt éreztem, ő az igazi, viszont mindenképp újra akartam látni őt, mert nagyon sokat nevettünk már az első alkalommal – mondta Fruzsina, aki már 4 éve van együtt a fiúval. Számára az egyik legfontosabb szempont, hogy a másik szórakoztassa, ha ez nem megy, nem erőlteti az újbóli találkozást.

Sára szerint a leginkább feltűnő jel, hogy amikor együtt van a két ember, repül az idő. „Ha éppen nem beszélgetek, azt sem érzem kínosnak, és nem kell semmilyen különleges program (például mozi, ami agyrém randi szempontjából) ahhoz, hogy jól érezzük magunkat együtt.”

Azonos érdeklődés és egymás iránti figyelem

Kétségtelen, hogy az unalomnál nincs is kegyetlenebb randigyilkos, ebből pedig automatikusan következik, hogy nem árt, ha a másik számunkra érdekes és nem utolsósorban érdeklődő személyiség. Az sem hátrány, ha a jelölttel hasonló az érdeklődési körünk, vagy legalábbis kölcsönösen és őszintén tudunk lelkesedni egymás iránt: „ami eltér, arról érdekesen, szenvedéllyel beszél, illetve érdeklődéssel hallgatja azt, ami a mániám” – vázolta fel Panna az álláspontját.

Mindenképpen jelzésértékű, hogy hol és hogyan ismerkedtek meg, hiszen ez sokat elárulhat a másikról: Judit és Dániel például egy kórusban találkoztak, és már az első pillanattól nagyon jó érzés volt a számukra, hogy ugyanaz a hobbijuk. Juditék sosem gondolkodtak azon, hogy miről beszélgessenek, hányszor találkozzanak, mikor aludjanak először együtt, időszerű-e már bemutatni a szülőknek a másikat, vagy hogy meddig lesznek együtt. „Körülbelül 1,5 hónapja voltunk együtt, amikor fél évvel későbbre befizettünk egy 2 hetes nyaralást - nem is gondolkoztunk olyasmin, hogy korai, vagy hogy akkor még együtt leszünk-e”.

Vera nem szórakozik túl sokat, egyből rátér a lényegre, és biztos van olyan, aki ennek kifejezetten örül. "Félóra után megkérdezem, akar-e gyereket, és hogy melyik országba meneküljünk  világégés/ökokatasztrófa esetén." Verának jelenleg nincs barátja, de mi szívesen örökbefogadnánk.

Humor és fizikai vonzerő

Az általunk megkérdezettek legnagyobb rémálma egy randin a kínos csönd. Az első találkozáskor előfordul, hogy zavarbaejtő pillanatokat kell átélni, ezt pedig a legjobb humorral kezelni. A humor az egyik legjobb mutatója lehet annak, hogy van-e értelme belekezdeni bármi komolyabba. Ildikó legalábbis erre esküszik: „Az elején általában adódik egy csomó kínos szitu, de humorral mindent el lehet tusolni, és ha az rendben van (nem lesz egy-egy vicctől még kínosabb a helyzet), akkor általában működni fog a kapcsolat. Nekem legalábbis ez egy elég jó jel volt eddig. Sokan mondják, hogy fárasztó a humorom, ezért nekem ez egy jó szűrő. Ha egy fiú mellett el tudom engedni magam viszonylag könnyen, az is jó jel”.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fizikai vonzalmat sem, hiszen ha ez nincs meg, lehet, hogy nem is vesszük a fáradságot, hogy egy asztalhoz üljünk a másikkal. Az általunk megkérdezett nők többsége nem tért ki külön erre a szempontra, viszont akadtak, akik az elviselhető természetes illat fontosságát hangsúlyozták. A férfiak persze nem zárkóztak el ettől. "Elég egyszerű ember vagyok: ha iszonyú jó a szex, jól néz ki, és képes arra, hogy nyugodtan, csöndben üljön a seggén, akkor this is the beginning of a beautiful friendship" - mondta Iván, aki valószínűleg nem véletlenül jutott erre az álláspontra.

Azonos értékrend mellett sem árt az önismeret

Az értékrend - nagyon úgy fest - egyáltalán nem elhanyagolható elem egy jól működő, hosszútávú kapcsolatban. „Számít és segít, ha családi háttér, neveltetés, gyerek- és kamaszkori élmények terén vannak hasonlóságok, még ha nem is teljesen megegyezőek: nem kell magyarázkodni, nem kell megtanulni egy új nyelvet, hanem a félszavakból is megértjük egymást” – véli Panna.

Fotó: Wiravat Miram Udon
Fotó: Wiravat Miram Udon

„Hosszú távon együtt lenni, és az igazit megtalálni két különböző dolog. Abban hiszek, hogy ahhoz, hogy megtaláljam az igazit, nagyon mély önismeretre van szükségem. Tudnom kell ki vagyok, milyen vagyok, miben hiszek, hova tartok, mik a prioritások az életemben, milyen elképzeléseim vannak a családról, értékekről. Emellett meg kell érezni, látni, sejteni, hogy a kettőnk közti eltérések mértéke kezelhető-e” – mondta Linda.

A puszta női megérzés is jó tanácsadó lehet

Nem ritka az az eset sem, amikor egy nő egyszerűen az első pillanatban el tudja dönteni, hogy el tud-e képzelni valami hosszútávút az illetővel. „Hiszek a női megérzésben, ami akkor működik a legtisztábban, amikor még nem bonyolódtam bele. Érzem, hogy ő az, vagy azt érzem, hogy szuper srác, de valami megmagyarázhatatlanul mégsem stimmel. Minden tökéletesnek tűnik, mégis van valami félsz. Akkor vagy én nem állok készen valamiért, vagy ő, vagy valamiért nem illünk össze”.

Oszd meg másokkal is!
Mustra