Veszélyben a házasságom: krízisek és megoldások

Magyarországon is egyre több házasság fut zátonyra. Sokan érzik, hogy kapcsolatukon változtatni kellene, ám nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. De vajon mi szükséges egy jól működő házasság felépítéséhez, és hogyan lehet átvészelni a nehéz időszakokat?

Hogy én miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?

Mézga Paula klasszikussá vált mondatát sokan ismerjük, de vajon mi lett volna, ha Paula Pistihez megy feleségül? Lehet, hogy akkor pont Géza után sopánkodott volna. Két ember kapcsolata több különböző perióduson megy keresztül az évek során, és végleg együtt maradni is többféleképpen lehet. Az egyik lehetséges állapotot talán úgy lehet összefoglalni, hogy „benne maradtam, most már késő váltani”, míg a másik nem is állapot, hanem inkább egyfajta utazás, amelyben a házastársak felvállalják a közös sorsot, az eléjük gördített akadályok során összecsiszolódnak, és ezáltal képesek együtt változni és formálódni a különböző életszakaszokban.

Ismerjük a másikat?

Egy kapcsolat során folyamatosan tükröt tartunk egymás elé. Az ismerkedés szakaszában természetesen sok energiát fektetünk abba, hogy az előnyös oldalunkat fordítsuk a másik felé. Így a tükörben látott kép mindenki számára hízelgő, azonban messze nem teljes. Az idő múlásával egyre több részletet fedezhetünk fel a másikban, és a rólunk alkotott kép is árnyaltabbá válik. Ennek a szakasznak a legnagyobb feladata és egyben lehetősége az intimitás kiépítése.

Útban a valódi kapcsolat felé

Nagyon bátornak kell lennünk ahhoz, hogy beengedjük a másikat a kulisszák mögé, és felvállaljuk előtte az igazi énünket a maga gyengeségeivel, kétségeivel, félelmeivel együtt. Ez a lépés azonban már csak azért is fontos, mert a közös élet során folyamatosan változunk, és ha a kezdeti illúzió helyébe nem lép valódi intimitás, akkor könnyen zátonyra futhat a kapcsolat. Egyes párok ezt a szakaszt már a házasság előtt megélik, míg mások akár évtizedeket is eltölthetnek egymás mellett anélkül, hogy megismernék házastársukat a maga teljességében. Ha megtapasztaljuk, hogy milyen a másik valójában, akkor azt is tudjuk, hogy kinek a kezébe helyezzük a sorsunkat. A valódi kapcsolat akkor alakul ki, amikor a szerepjátszás véget ér.

Krízisek a házasságban

Minden házasságban adódnak nehéz szakaszok. Kérdés, hogy miként éljük meg ezeket az óhatatlanul kialakuló szituációkat? Ebben fontos szerepet játszik az is, hogy milyen megoldási repertoárt hoztunk szüleinktől. Ha azt éltük meg otthon, hogy „egységben az erő”, akkor valószínűleg hatékonyabb megoldási stratégiákat lestünk el, mintha mindenki a saját boldogulásáért harcolt volna. Az is fontos kérdés, hogy mit tekintünk megoldhatatlan problémának?

Az a pár, aki a felmerülő nehézségeket megoldásra váró feladatként éli meg és képes megosztozni a terheken, könnyebben átvészeli a nehezebb periódusokat. Ez abból is látszik, hogy míg ugyanabban az élethelyzetben az egyik pár közös erővel túljut a nehézségeken anélkül, hogy a válás gondolata akár egyikükben is felmerülne, addig a másik feloldhatatlan ellentétre hivatkozva beadja a válókeresetet. A házasság tehát akkor romlik meg, amikor a közös jövő képét eltörli a jelen nehézsége.

Mit tehetünk, ha veszélyben van a házasságunk?

Azt általában kristálytisztán látjuk, hogy a másiknak mit kellene tennie értünk. Ha azonban úgy érezzük, hogy megremegtek a házasságunk falai, akkor fel kell térképeznünk, hogy mi a saját részünk ebben a megingásban? A cél ilyenkor nem az önmarcangolás, hanem az önfeltárás és a kialakult helyzet gyökereinek a felkutatása, amely segíthet abban, hogy ne fussuk mindig ugyanazokat a köröket. Előfordulhat-e, hogy a szüleink koreográfiáját ismételtük? Képesek voltunk tisztán kommunikálni vágyainkat, vagy csak éreztettük, hogy mire volna szükségünk? Meghallgattuk a másikat és képesek voltunk időnként kompromisszumokat kötni? Oda tudtunk figyelni a másik igényei mellett saját vágyainkra is? Ez csak néhány azok közül a kérdések közül, amelyeket érdemes feltenni azelőtt, hogy végleg elbúcsúznánk a másiktól.

A házassági krízisek átvészelése hatalmas sikerélményt jelent, és megerősíti az összetartozás érzését. Mivel egyre többen elvált szülők gyermekeként lépnek frigyre, ezért sokaknak problémát okoz a kapcsolat fenntartása a nehéz időszakokban, hiszen gyermekkorukban nem kapták meg az együtt maradáshoz szükséges viselkedési repertoárt. Változtatni és segítséget kérni sosem késő. Mindenkinek esélye van a boldog házasságra, a különbség annyi, hogy van, akinek jóval többet kell tennie érte.

Folytatjuk: következő cikkünkben Dr. Tausz Judit ügyvéd mesél arról, milyen házastársi konfliktusokkal szembesült mindennapi munkája során, és milyen okok állhatnak egy házasság megromlásának hátterében.

Szakértőnk elérhetősége:

Higi Vera

06-30/298-38-50

higi.vera@fokuszolas.hu

fokuszolas.hu

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek