Távkapcsolatok - Nem tudtuk egymást elengedni

Az a három hónap olyan volt, mint egy őrült hullámvasút, ami meg kell, hogy érkezzen valahová. A távkapcsolathoz mindketten túl intenzív személyiségek vagyunk - három magyar lányt kérdeztünk arról, hogyan élt kapcsolatban egy másik országban élő fiúval. Történetük is megerősítette a feltevést, hogy a távkapcsolatok sikerére nincs semmiféle recept.

Egy új és izgalmas kultúra, egy új nyelv és egy idegen fiú, erősen hozzájárulnak a kémiai folyamatok beindításához a lányok, nők esetében. A szerelem könnyen megszületik, fantáziánk sok mindent megszínesít: a rövid, romantikus hétvégék, a heves cyberrandik. A felgyülemlett hiányérzet azonban sokszor csalódáshoz vezet, és a másik megismerése is egy sokkal lassabb folyamat, mint a normális kapcsolatok esetében. Már fülig szerelmesek vagyunk mire kiderül kibe is.

Ha a másik megérdemli rajongásunkat,  akkor a földrajzi akadályok áthágása a legnagyobb feladat. Ha komolyan gondoljuk, egy idő után valakinek fel kell adnia a hazáját, mert közös cél nélkül lehetetlen folytatni egy kapcsolatot. Addig pedig maradnak a hosszú levelek, gyakori sms-ek, hajnalba nyúló találkák az interszférában. Három lányt kérdeztünk arról, hogyan éltek távkapcsolatban – közülük egy még most is abban él. Szándékosan kerültük azokat a kérdéseket, hogy vajon a külföldi férfiak vonzóbbak-e a magyaroknál, és azokat a megállapításokat is, hogy a távkapcsolat csak azoknak jó, akik bírják az intimitás hiányát.

Olyan mézédesen bókolt, hogy az már taszított

Réka és Noémi pár éve Rómában töltötte a nyár végét. Egy hosszú, sok-sok Mojitóval tarkított éjszakán majdnem bemásztak a Trevi kútba, ahogy azt Fellini Dolce Vitájában teszi Anita Ekberg. “Minket a rendőrök kiutasítottak, de cserébe kaptunk rózsát egy járókelőtől, megnéztük a tűznyelőket a Panteon előtt, és egy bókoló, marcipán jellegű olasz férfisereg elől a kedvenc folyóparti kis bárunkba menekültünk. Ahogy hevesen fecsegtünk kalandjainkról, észrevettem, hogy egy mögöttem ülő fiú mindig rám sandít a mellettünk lévő asztaltól. Már vagy egy órája szemeztünk, amikor a társasága elindult, fizettek a pultnál, ő felém dobott egy hosszú, elköszönő pillantást. Azt hittem nem látom többet, de fél perc múlva visszaszaladt és egy papírfecnit nyomott a kezembe, és távozott. Mikor kinyitottam a papírdarabot, ez állt rajta: Cellular, és egy telefonszám. Akkori olasz tudásom nem tudta értelmezni ezt a szót, ezért úgy gondoltam ez a neve.”

Később persze kiderült, hogy a cellular  telefonszámot jelent. Másnap a lányoknak haza kellett utazniuk, de közben gyakori sms-ezésbe kezdtek angolul, ami hosszú e-mail váltásokkal folytatódott. Egy hónap után viszontlátták egymást, s ezt sok-sok hosszú boldog hétvége követte.

“Ricardo fizioterapeutaként keményen dolgozott Rómában, de mindig szakított időt, hogy 2-3 hetente lássuk egymást. Sajnos azonban az édes varázs egyre sziruposabbá vált, s négy hónap múlva úgy éreztem, hogy mellette túl keménynek, néha már férfinak érzem magam.”

Az olasz férfiakat sokan metroszexuálisnak tartják, mert színes, divatos ruhákban járnak, sok parfümöt használnak, és alapvetően többet foglalkoznak a külsejükkel, mint északi társaik.

“Ricardo inkább a lelkében volt feminin, néha már túl kedves, és érzékeny. Mikor moziba mentünk, előbb sírta el magát a megható résznél, mint én, és olykor olyan mézédesen beszélt, és bókolt, hogy már nem vonzó, hanem taszító volt. S bár soha senki nem öntötte úgy költészetbe hajam suhogását, vagy “macskalábam osonását”, szerelmünknek vége lett.”

A távkapcsolathoz túl intenzív személyiségek vagyunk

A 25 éves pszichológus hallgató, Rita egyszer a barátnőivel hétvégi buli portyázásba kezdett, mely több állomáson át vezetett, és végül a pesti, Piaf bárban ért véget. “A mulatozásnak itt lett vége, azonban itt kezdődött a történetem Dominic-kal: Egy szexi sebhely az arcán, és egy furcsa kérdés az első emlékeim.” Sajnos vérük alkoholtartalma gátolta az emlékeket, és hogy mi volt ez a kérdés, nem derült ki azóta sem, de a válasz így hangzott: “I'm not this kind of girl.” A következő emlékképben már izgalmas filmcímekkel és együttesnevekkel dobálóztak. “Kiderült, hogy az ízlésünk hátborzongatóan hasonlít. Intenzív beszélgetésüket Budapest utcáin folytattuk. majd a lábam automatikusan hazavitt”- fogalmazott sajátosan Rita.

“Mire megérkeztünk az ajtómhoz már személyiségének kelepcéjébe estem, így nem tudtuk egymást elengedni, hát felhívtam a lakásomra.” Délután összebújva ébredtek, este Dominicnak már haza kellett repülnie Manchesterbe. Izgalmas párkapcsolat vette kezdetét. “Az első hetekben hajnali 5-ig fecsegtünk minden nap a Skype-on. Három hét múlva nem bírtuk tovább, meglátogattam Manchesterben, majd ő  tért vissza hozzám Pestre.”

A látogatások megismétlődtek, és a szerelmes Rita  több angol városba is jelentkezett, hogy folytassa pszichológiai Master tanulmányait. “Az internetes diskurzus egyre kevésbé volt elég, mindketten érezzük, hogy ez a három hónap olyan volt, mint egy őrült hullámvasút, ami meg kell, hogy érkezzen valahová. A távkapcsolathoz, attól félek, mindketten túl intenzív személyiségek vagyunk, és fontos, hogy lebegjen valami cél előttünk.” Most nyáron mind a ketten keményen dolgoznak, hogy összejöjjön egy kis augusztus végi közös nyaralás, s közben a ködös Albion dékánjainak döntését várják.

Én még gyerekkorom utolsó, vad évét éltem

A 26 éves Biankának két évvel ezelőtt sikerült elnyernie a hőn áhított Erasmus média-film ösztöndíjat és Münchenbe költözött egy fél évre. Elmondása szerint fantasztikus emberekkel ismerkedett meg. “Olyan volt, mintha egy művésztelepen, vagy egy hippi kommunában élnék. Az egyetemen is izgalmas önálló projekteket kaptunk.” Bianka szerint kint sokkal modernebb, interaktív hangulatban zajlott az oktatás, mint itthon. “A legtöbb időt mégis a lakótársaimmal töltöttem.” München belvárosában élve nem is igazán ismerte meg a várost, mert saját kis világukba zárva készítettek filmeket, fotóprjokteket újdonsült dél-amerikai, ír, dán, és bolgár barátaival. “Ebbe az idillbe tört be a szenvedély mikor megismertem Dennist.” Pár szenvedélyes hónap után hozzáköltözött, a  barátaira nem sok ideje maradt és folyton kintléte meghosszabbításán fáradozott.

“Találtam egy grafikus céget, akik szakmai gyakorlatot ajánlottak, úgyhogy maradtam még fél évet. A barátai szépen lassan mind hazaszállingóztak, a német közegben nem igazán érezte magát otthon, Dennis pedig sokat dolgozott. Én még a gyerekkorom utolsó vad évét éltem, ő pedig már az egzisztenciális problémák szorításában próbált egy szabályozott életritmusban élni.” Egy nehéz, veszekedésekkel, és szép kibékülésekkel teli nyár után Bianka hazatért Budapestre.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek