Mérleg: döntésképtelenség, maximális hatásfokkal

A tizenkét jegy közül talán csak a Halak kezeli ennyire nehezen saját és környezete agresszivitását. Ez szélsőséges viselkedésben fejeződhet ki.

Egyik pillanatban csupa báj és kellem, akinek nem csupán fát lehet vágni a hátán, de előzékenysége még arra is kiterjed, hogy egy jól kifent baltát nyomjon ellenfele kezébe. A másik percben azonban valóságos békeharcossá válik: ha épp nincs konfliktus, majd azzal csinál, hogy fogadatlan prókátorként síkra száll valamilyen elvont „igazság” nevében.

Általában inkább az jellemző rá, hogy kerülni igyekszik azokat a helyzeteket, embereket, ahol konfrontálódnia kell vagy valamilyen kellemetlen élményben lehet része. Hírhedt döntésképtelensége, halogatása mögött azonban talán számára sem tudatos indulatok állhatnak. Vagy valamennyi, az ügyben érintett felet lefékezi, vagy pedig addig lavírozik, míg az ő aktív közreműködése nélkül is megoldás születik. Máskor, hosszas mérlegelés után egyik pillanatról a másikra a tettek mezejére lép – bár utóbbira csak akkor képes, ha az elemzést követően végre megértette miről szól a történet.

Született közvetítőként nem csak az ellentétek feloldására, hanem ezek megteremtésére is képes. Magánéletében és szakmailag egyaránt szívesen versenyezteti például az érte vagy az általa kínált juttatásokért harcoló feleket, mint ahogy egy közösség tagjainak összeugrasztása sem áll távol tőle. Bármennyire megkérdőjelezhető viselkedés is az ilyesmi egy hozzá hasonló békeszerzőtől, mentségére szolgál, hogy nem mindig tudatosan keveredik intrikákba.

Ha semmiképp sem kerülheti el a harcot, az igazságos, sportszerű erőpróbákat kedveli, a kenyértörés előtt pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy korrekt megoldást találjanak. Ha azonban besokall, jéghideg lesz, távolságtartó, hosszan tartó stressz hatására kiszámíthatatlanná válik. A vonakodva hozott döntéseket az utolsó pillanatban is megváltoztathatja.

A vívás, táncolás, dobolás az ő energiáit is egészségesebb mederbe terelheti, a sakkozás meg a többi stratégiai játék azonban csak megfelelő mennyiségű testedzéssel kombinálva vezetheti le hatékonyan feszültségét.

 

 

a szerző asztrológus

cikk-tipus-linkek

Asztrológiai sorozatunk a négy alapjegy (Tűz jegy, Víz jegy, Föld jegy és Levegő jegy) valamint az agresszió viszonyáról:

Tüzes jegyek: az éltető konfliktus
A Nagy Kiborulás – a Víz jegyek és az agresszió
A föld jegyek és az agresszió: a nagy földindulás
Levegős jegyek: a dermesztő szélcsendtől az orkánig

 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk