Vigyázat hamisítják! - Méz

mzleadA méz bizalmi kérdés, érdemes megtalálni a nekünk tetsző, megbízható méhészt. Mint mindent ami eladható, a mézet is hamísítják. Honnan ismerhető fel a valódi méz, és mitől bio a bioméz? Mit is csinál egy méhész az év folyamán, és milyen mézeket érdemes megvásárolni?

Az emberek már az ókor előtt is ismerték és fogyasztották a mézet. Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok, a honfoglaló magyarok pedig egyszerűen ellesték tőlük ezt a hasznos mesterséget. A cukorgyártás előtt a méz volt szinte az egyetlen édesítőszer az emberek konyhájában. Sajnos a finomított fehércukor, amit korunk egyink legveszélyesebb mérgének tartanak a táplálkozástudományi szakemberek, mind jobban és jobban kiszorította étkezésünkből a mézet.

Az Európai Unió évtizedek óta nem önellátó mézből. Kétszer annyi mézet fogyaszt, mint amennyit  megtermel. Magyarországon ezzel szemben szerencsére teljesen más a helyzet, itt túltermelés van. De sajnálatos módon nem a magas termelés, hanem az alacsony fogyasztás miatt. Az egy főre jutó éves mézfogyasztás nálunk 40dkg, míg Németországban 1,6 kg, sőt van olyan ország, ahol 4 kg. Mi a megtermelt mennyiség kétharmadát kivisszük az országból. A 200-250 tonnás európai piacon 20 tonnát képvisel a magyar méz. Ennek akár örülhetnénk is, de a nagy „biznisz” miatt a mézhamisítók is akcióba lendültek.

Megdöbbentő eredmények: ez a méz nem méz

Érdekes momentum, hogy míg a nagy német cégek az európai szabályozás enyhítéséért, azaz a magasabb szintű szermaradvány elfogadásáért lobbiznak, addig a magyar termelők a szabályok szigorításáért tüntettek Brüsszelben.

Régóta közszájon forog néhány mézkereskedő cég, vállalkozó neve, akikről többen tudni vélték, hogy hamisítják a termelőktől megvásárolt mézet. Nemrégiben fogyasztóvédelmi szakemberből és közjegyzőből álló csapat tesztelte végig a mézeket. Tizenöt gyártó mézéből vettek mintát és küldték el egy brémai laboratóriumba. Az eredmény megdöbbentő: a három legnagyobb kiszerelő egyetlen mintáját sem lehet méznek nevezni, de a másik tizenkettő is hagy kivetnivalót maga után. A vizsgálat után pár hónappal megismételték a tesztet. Az eredmény pedig semmit nem változott.
A hazai piacon ez a három cég ontja a minőségileg nem megfelelő árut a multik polcaira. Nem azért végezték a vizsgálatot, hogy  titokban maradjanak a nevek, a fogyasztók azonban még ma sem ismerik őket, ellenben a méhészekkel, akiknek többsége tudja, hogy kikről van szó.

 

Édesít, köhögést csillapít, roborál

A méz közel hetvenféle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. Gazdag ásványi meh1anyagokban, tartalmaz vitaminokat, és szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket is. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok, 22 féle makro- és mikroelem. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. Elsősorban C-, és B-vitamin, folsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma. Magas az enzimtartalma is, és ez okozza a jelentős antibiotikus sajátosságát, még sebek kezelésére is kiváló. Manapság ismét kezdi visszafoglalni helyét a táplálkozásban, újra elfogadva az a tényt, hogy ez egészséges táplálkozás egyik elengedhetetlen alkotóeleme. A mézet a természetgyógyászat alternatív édesítőszerként, köhögések csillapítására, immunerősítőként, roborálóként is ajánlja.
(folytatjuk: A következő részben Vágó László bioméhész mesél méhekről, mézről, és megtudhatjuk, mitől is bio egy méz.)

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra