Egyetek jót, ha tudtok – sületlen húsok, és zsíros palacsinta a Szigeten

Sületlen, nyers húsok, kolbászízű, csípős burgonya, sótlan piadina. Ha az idei Szigeten nem a gasztronómiai élvezetekre hajtunk, hanem a túlélésre, akkor ehetünk jókat. Ha bármiben is eltér az étrended a hagyományostól, nehezen boldogulsz. A Sziget dietetikus szemmel.

Ha fesztiválozol és megéhezel, általában nem csalódsz, a jól bevált, megszokott ízeket mindig megtalálod. Ez alapján talán két-három évre előre meg lehetne írni például a Sziget gasztrokörképét is. Idén – legalábbis a mínusz első és a nulladik napot tekintve – sem sok változás történt az elmúlt évekhez képest. Itt nincs evolúció. Éppen ezért most olyan szemmel jártam körbe a fesztivált, hogy bizonyos helyzetekben, például speciálisabb étrendek esetén, mit lehet vagy érdemes választani.

Nem gyenge gyomrúaknak

A fesztiválokra jellemző ételek többsége, nem kell bemutatnom, nem az érzékeny gyomrúaknak készült, így a legtöbb étel elsősorban az erősebbik nem díjazza (és a vaslady-k). A szakácsok most sem spóroltak az olajjal és a zsírral. A négyszáz forintos lángos, a buli után szinte kötelezőnek számító gyros, a grillezett (értsd: kívülről szénné égetett, belül kissé nyers) húsok, sült kolbászok (átlagosan ezer forint egy adag) mellett az egyéb olajban, zsírban tocsogó húsok széles választéka vár mindenkit. Csak akkor válassz ilyen menüt, ha nem félsz például a kolbászmérgezéstől és nem riadsz vissza a félig nyers csülök láttán.

A gyenge gyomrúak vagy éppen az epetermeléssel küszködők, epehajtó vagy emésztést segítő kapszula híján szintén tegyenek még néhány lépést  a következő kiszolgáló pult felé, hacsak nem némi tömény alkohol kíséretében küldik le a cupákot. Természetesen csak mértékkel, és ez nem a reklám helye volt.

Mi fán terem a botulizmus?

A botulizmus, más néven kolbászmérgezés (botulus 'kolbász') a baktérium okozta élelmiszermérgezések egyik legsúlyosabb formája. A Clostridium botulinum által termelt mérgező anyagcseretermék,
az ún. botulotoxin (amelyből már 1 mg tisztított méreg halálos erejű) élelmiszer útján történő elfogyasztása felelős a kialakulásáért. Napjainkban, a szigorú élelmiszerellenőrzéseknek köszönhetően csak szórványosan fordul elő. Az esetek nagy részét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy rosszul hőkezelt hurka, kolbász és disznósajt okozza. A kezdetben enyhébb, majd komolyabb idegrendszeri tüneteket, kezelés nélkül halált okozó mérgezést az ételek, ételmaradékok alapos felforralásával, átsütésével megelőzhető. Forrás: Magyar Élelmiszer-biztonság Hivatal

Hogyan kerül a kolbász a krumpliba?

Mivel az isteni illatú indiai ételek közül a szimpatikusabb, zöldséges egytálételek nem rotyogtak már egy ideje - vagyis a hőn tartásról kevésbé gondoskodtak a készítők -, úgy véltem, nem kockáztatok meg idén sem egy gyomorrontást. Visszatértem a korábban már kiszemelt erdélyi grillpultnál árult serpenyős burgonyához (550 Ft). Ha hithű vegetáriánus lettem volna, biztosan nem fogyasztottam volna el az adagomat: erőteljes kolbászíze volt az egésznek. Ha az állati testrészek zamatára sem vagy kíváncsi, ne innen válassz.

A másik meglepetés pár falat után ért. Kifejezetten csípősnek találtam az amúgy chilit nélkülöző burgonyát. Ha húsmentes vacsorára vágytam volna, vega menük közül is tudtam volna válogatni. Virslit most is kínáltak ennek fényében, mellette temérdek olajban sült zöldséget, sajtot, ami sajnos a hazai vegetáriánus kultúra szegénységét mutatja.

Ne legyél túl faksznis, mert éhen maradsz

Ha vallási vagy egyéb meggyőződésből nem ennél húst, akkor a többféle szendvics, panini, a jól bevált falafel, az indiai raguk, a görög saláta és a pékségek kínálata vonzhat. Ha már nem bírnád cérnával és a lehető legtermészetesebb ízekre vágysz, gyümölcsöt és zöldséget is találsz legalább két helyen. Az árral úgy érdemes bánni, mintha külföldön lennél: nem szabad átváltani hazai árfolyamra. Egy doboz, érett, üde szeder - csak egy-két szem volt benne penészes - 400 Ft, egy doboz mézédes, bár kissé már plöttyedt szilva 400 Ft. Uzsonnának ideális.

Ha a szendvicsedben kevés lenne a paradicsom, darabja egy ötvenes. A salátaöntet adagja 250 Ft, de ha kihagyod, akkor sem történik tragédia. Akkor is a zöldséges pult a te helyed, ha a gluténra lennél érzékeny, mivel gluténmentes ételt ezeken a helyeken kívül nem igen találsz. Bár ez a véltnél sokkal nagyobb lakosságcsoport még nincs benne eléggé a hazai vendéglátósok horizontjában, számukra igen kínos lehet egy fesztiválmenü összeállítása. Egy helyen bepróbálkoztunk a "kapható-e gluténmentes étel" kérdéssel. Persze nemmel válaszoltak. Az is igaz, hogy legalább nem kérdezett vissza az eladó, mi is az a glutén (lásd a keretes írást).

Fő az optimizmus. Máshol már ránézésre sem lett volna adekvát az érdeklődés, mivel a búzaliszt a legtöbb kapható (elsősorban tésztás) ételnek az alkotóeleme, ha pedig nem, akkor a keresztszennyeződést nem tudnák elkerülni.

Glutén nem csak a búzalisztben van

A glutén (más néven sikér) különböző gabonafélékben található ragacsos fehérjekombináció, amely normális esetben teljesen ártalmatlan, az egészségesen működő szervezet probléma nélkül megemészti. A kenyérkészítésnél kulcsszerepet kap. A legelterjedtebb gluténtartalmú gabonafélék a búza, a tönköly, a rozs, az árpa és a zab. A gluténmentes gabonafélék közé tartozik a köles, a rizs, a kukorica, a hajdina, a quinoa és az amaránt (és a gesztenye is, mediterrán térségekben ezt is gyakran használják lisztté őrölve). Mindkét csoportra jellemző, hogy teljesen mindegy, milyen feldolgozottsági fokban jut el hozzánk a gabonaszem (keményítő, liszt, pehely, gríz, tészta, stb.), gluténtartalma nem változik. A gluténmentes élelmiszer és étel gluténmentes alapanyagokból készül, térben és időben elkülönítve a gluténtartalmú egyéb anyagtól, hogy ne szennyezze be a diétás menüt. Bővebben: Mi a fene az a glutén?!

Ha nem bírnád ki a gyorsételek nélkül

Néhány újdonságot azért mégis láttam, bár a nagy kavalkádban meglehet, hogy volt még több is, sőt, lehet, hogy ezek már korábban is előfordultak, csak nekem nem tűntek fel. Az viszont biztos, hogy sokan döbbenten mutogatták a Magic Mirror sátrához közel eső kavargó  és nem túl rövid sort. Idén ugyanis már a McDonald's is várja a hamburgerre éhes szájakat. A hajnalig tartó bulizás alatt sokszor a gyorséttermi ételek a legnépszerűbbek, mert szinte azonnal megkapod, és még rágni is alig kell. Az instant, de glikémiás indexét tekintve nem túl előnyös élvezet árai a teljesség igénye nélkül: Big Mac 900 Ft, sajtburger 400 Ft, dupla sajtburger menü 1500 Ft.

Desszertet itt is, de még számos helyen kapsz. Legyen az fagylalt, nutellás-banános palacsinta, kakaós csiga vagy éppen a szinte csak a Szigetről ismerős töltött, bő olajban sült fánk, a churros. A vacsoránk után még éhesek maradtunk és még sosem kóstoltuk, kértünk mindhárom ízből (csokis, lekváros, karamellás, 380 Ft/darab). Nem kellett volna. Egy íz is bőven elég lett volna, de az éhségünket tényleg elcsapta. Szerencsére a hasunkat nem, ami a tömény cukor-, olajdömping mellett kész csoda.

Szívbarát Sziget: kukoricát 400-ért

Ha az olasz nyaralásból jössz vagy oda tartasz, a Szigeten idén debütáló Casa Piadina kínál mediterrán hangulatot. Aki nem ismerné: tésztába töltött zöldséges (Pomodoro, 990 Ft) vagy többféle húsos (Picante 1490 Ft) lepényeket árulnak. Nagy lelkesedéssel álltam a pult elé, mivel a munkahelyemen gyakran rendelünk tőlük, habár nem finomlisztes, hanem Fitt (vagyis magvakkal dúsított, teljes kiőrlésű lisztből készült) tésztába csomagolva és sokkal gazdagabb feltéttel, ínycsiklandóbb ízekkel. Sajnos, a szigetes verzióból a sót kifelejtették, ami természetesen a szívnek, ereknek kiváló (magasvérnyomás esetén ez ajánlott), de az ízélményt meglehetősen rontja.

A sós íz kedvelői főtt kukoricával vigasztalódhatnak (egy cső 400 Ft), feltéve hogy sűrűn megszórod vele, mert a főzővíz szintén kímélő módban készült. Ez persze előny is egyben, mert a veséidnek sem ideális a tömény sózás.

A megbillent egyensúly helyreállítása

A hajnalig, reggelig tartó bulizás, alkoholizálás éppen úgy igénybe veszi a szervezetet, mint az össze-vissza evés, így nem csoda, ha valamelyik irányba túlzottan felgyorsulna az emésztőrendszered perisztaltikája. Hányinger esetén kerüld az ételszagot, kortyolgass hideg italt (állítólag a kóla is megteszi, bár ezt csak terápiás célzattal ajánlanám). Ha szerencséd van, a teázók egyikében még gyömbértea is akad. Ha túllőttél a célon akár evésben, akár ivásban, - nevezzük nevén -  hányás után két dolgot tehetsz: némi koplalással egybekötött absztinenciával kúrálod magad és sok vizet iszol, hogy ki ne száradj, ami sorozatos visszaesőként még esős időben is fenyegethet.

A kellemetlenebb eset talán a hasmenés (legalábbis a higiéniai körülményeket tekintve), amire már előre érdemes felkészülnöd nedves törlő- és sok-sok papírzsebkendővel. A kilincsek, csapok fogdosása kiváló közvetítője lehet a baktériumoknak, így a Toi Toi vagy a konténeres WC előttre, utánra, evés előttre és utánra is melegen ajánlott a kis kiszerelésben kapható folyadék vagy zselé állagú kézfertőtlenítők használata, hacsak nem jutsz hozzá folyékony szappanhoz és némi csapvízhez.

Ha megtörtént a baj és a vészgyógyszer kimaradt a kelléktárból, az alma vagy banán evése is segíthet (100-150 Ft/darab). Mindkét gyümölcs ismert hasfogó a hatásáról is. Ezen a ponton már tényleg fejezd be az ivást, mert ez is csak – érzékelhetően - gyorsítja az anyagcseréd. Maradjon a szénsavmentes ásványvíz vagy a gyümölcstea, -gyümölcslé mellett (ilyenkor a nem rostos változat is belefér) az elvesztett folyadékot pótolandó.

Fő szempontok a fesztiválozók szemében:

Persze ne essél túlzásokba, az evés egy kellemes és szükséges élmény a Szigeten, de valójában nem ezért mész ki. Ne essél abba a csapdába, mint Dóra (34), aki már-már az ortorexiával cimborál, annyira figyel az étkezésére, legalábbis az évnek abban a szakában, amikor nincs fesztivál, mert amikor van, olyankor minden kevésbé jó minőségű ételt bevállal. Véleménye szerint úgyis csak az van kint. Éppen ezért nosztalgiával emlékszik vissza azokra az évekre, amikor a Krisnások zöldséges étkeiből csemegézhetett. „Az étkezés fő szempontja fesztiválon az, hogy a pultnál lehetőleg ne kelljen sokat sorba állnom, ezért mindenféle kompromisszumra hajlandó vagyok. Általában nem szokott bajom lenni a fesztiválkajától, de ez főleg annak köszönhető, hogy sokat fertőtlenítek pálinkával” – foglalta össze tömören Dóra a fesztiválos gasztroélményeit.

Fotó: Kováts Dániel

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek