Takonyturmix és kukacos pizza - Edd, amit Blumenthal főzött!

A hetekben indult el Heston Blumenthal tévéműsora, a Heston's Mission Impossible. A sorozatban a Michelin csillagos szakács Jamie Oliver nyomdokain haladva próbál meg újat mutatni egy gyerekkórházban, repülőn és moziban: forradalmasítani akarja az ellátást. A kórházban például kukacos pizzát adott a gyerekeknek.

Négyrészes dokut forgatott a Channel4 Anglia egyik legismertebb sztárséfjével, Heston Blumenthallal, aki annak idején éttermével, a Fat Duckkal új fejezetet nyitott a molekuláris gasztronómia történetében.

Tényleg kukacos pizzát tálalt fel

A séf, aki általában olyanokon szokott heteket-hónapokat dolgozni, hogy a steaket melyik ötféle fából rakott tűzön süssék, vagy, hogy a makréla füstöléséhez a széna miért jobb, mint a szalma, vagy, hogy hányszor kell megsütni a sültkrumplit és miben, ahhoz, hogy tökéletesen ropogós legyen - a kamerák előtt most azt akarja megmutatni, mit ér a tudománya olyan területeken, mint például a közétkeztetés. Ilyen helyen nemcsak szűkösebb anyagi keretekkel, de bürokratákkal, törvényi szabályozással és gyakran évtizedes berögződöttségekkel is fel kell vennie a harcot.

A sorozat négy epizódja négy különböző területen veti be Blumenthalt: az Alder Hey gyerekkórházban, a Cineworld mozihálózatban, a British Airwaysnél és a Királyi Haditengerészetnél.

Az első, gyerekkórházas részben Blumenthal rögtön hozta is a formáját: a gyerekeknek "fogadjunk, hogy nem bírod megenni"- menüt készített, takonyturmixszal és kukacos pizzával - ez nem valami molekuláris gasztronómiai trükk, tényleg kukacos pizzát tálalt fel -. Az ügymenet egyébként előírásszerűen haladt, megvolt minden, amit egy közepes sitcom forgatókönyvíró is beletenne a sztoriba: kelletlen, ellenséges konyhai személyzet, fafejű, táblázatok bűvöletében élő bürokraták, kezdetben tartózkodó, de alapvetően kíváncsi, végül elégedett gyerekek. Akik még a kukacos pizzát is megeszik, ha az jó hangulatban találja őket, és kellően szórakoztatóan van tálalva.

Az étel is része a gyógyításnak

"Pont azt szerettem volna demonstrálni ezzel - mondja Blumenthal - ha kellően izgalmassá tesszük az evést, és szórakoztatóan prezentáljuk az ételeket, akkor bármit megesznek, még a kukacokat is." A séf egyébként azért döntött a kissé meglepő megoldás mellett, mert látta, hogy a kórház menüjén egy rettenetes, pizzának csúfolt, paradicsommal és sajttal borított vastag tésztalap volt a legnépszerűbb tétel. Viszont proteint nem tartalmazott, úgyhogy ezen akart segíteni az ehető kukacokkal, amit a gyerekek tök jól fogadtak. Leszámítva egy valakit, aki nem ette meg. Nem ízlett neki a paradicsomszósz. "Megdöbbentett egyébként, hogy a kórházban mennyire nem gondolják, hogy az étel is része lenne a gyógyításnak. És nemcsak abban az értelemben, hogy normális minőségű tápanyagot kellene adni a legyengült szervezetnek, hanem abban is, hogy a finom étel örömet okoz" - mondta Blumenthal.

Aki a műsortól a Ramsaytől megszokott ordibálós, keménykedős séfet várja, az csalódni fog. Ugyan régebben Blumenthal sem ment a szomszédba, ha arról volt szó, hogy valakinek szét kell rúgni a seggét - akár verbálisan, akár konkrétan -, a latinos temperamentum már a múlté: sok melóval és még több terápiával a Kövér Kacsa tulajdonosa sikerrel lépett túl egykori önmagán.

Bementem apám dupla csövű berettájáért

"Az én konyhám mindig nyugodt, mert nem vagyok az az ordibálós típus." - mondta a Guardiannek - "Az sem érdekel különösebben, hogy séfnek vagy Hestonnak szólítanak (amin néhány régebbi vágású szakács ki szokott borulni). Nyolc vagy tíz éve nem emeltem föl a hangomat a konyhában, és nem is szeretem a hangos veszekedést. Most már. Régen elég durva dolgokat műveltem, a sok stresszt keménykedéssel vezettem le, de ez megváltozott. Volt egy-két incidens, amikor csak a vakszerencsén múlott, hogy nem tartóztattak le. Mint például amikor az apámat befenyítették valami vitás anyagi ügy miatt ilyen építtetők. Ez még a Fat Duck előtti időkben volt. Ott voltunk náluk, én és a kisfiam, és a gyerek megijedt tőlük, és elkezdett sírni. Bevittem a házba, letettem. És akkor fantasztikus érzés kerített hatalmába, minden belassult, hihetetlenül lenyugodtam. A szemeim vérben forogtak azt hiszem, de nagyon jó érzés volt. Bementem apám dupla csövű berettájáért, megtöltöttem, kiálltam az ajtóba, és szépen elsütöttem. Azonnal beültek a kocsiba, és elhajtottak. Én meg utánuk. Aztán egy parkolóban megtaláltam őket, és mondtam nekik, hogy akkor most vagy szépen visszajönnek, és megbeszéljük rendesen a dolgokat, vagy elintézzük itt. A végén a konyhánkban kötöttünk ki (én egy bárddal a kezemben), megbeszéltünk mindent, kezet ráztunk és ennyi volt."

Blumenthal egyébként alapvetően maximalista: a Kövér Kacsával tizenöt év után most először volt teljesen elégedett, amikor nemrég a fiának tizennyolcadik születésnapját ünnepelvén elfogyasztottak ott egy vacsorát. A három csillagos Fat Duck egyébként még mindig nem számít nyereséges üzletnek: mint mondja, ilyen terhek mellett egyszerűen képtelenség megoldani. Pedig érdeklődés akad: a négyszáz foglalást intéző telefonra, amit a diszpécserek napi szinten bonyolítanak, jut huszonnégyezer olyan hívás, amit a rendszer észlel, de nem tudnak vele foglalkozni. Blumenthalt mindez nem igazán érdeki, és folyamatosan csökkenti az asztalok számát a helyen, mert így még többet tudnak az apró részletek tökéletesítésére szánni. "Mindent a kacsának köszönhetek, így a más üzletekből származó bevételeimet is. Minden arra van, hogy a Kacsát eltartsa. A Kacsa az én kisbabám, meg kell védeni."

Oszd meg másokkal is!
Mustra