Sütő ejtette rabul a betörőt

Egy pizzériába akart betörni egy férfi, de szerencsétlenségére egy szűk szellőzőfolyosón keresztül akart bejutni, ahova beszorult.

Egy negyvenhat éves, zsírban úszó férfi könyörgött segítségért, amikor pénteken, a reggeli órákban beszorulva találták meg egy pizzéria szellőzőcsatornájába - írja a Reuters. "Azt mondta, hogy azt hitte, menten meghal" - mondta a New York állambeli Rotterdam rendőrségi szóvivője.

45 centiméter széles járat

A tűzjelző riasztotta az étterem tulajdonosát, ő pedig egyik dolgozóját küldte a helyszínre. Az alkalmazott semmi rendkívülire nem számított, mert többször előfordult már téves riasztás, de amikor megérkezett és lekapcsolta a vészjelzőt, a konyhában meglátta a betörőt, amint a lába kilógott a szellőzőből.

"Ilyet csak tévében lehet látni" - nyilatkozta nevetve. Mint kiderült, az elkövető egy fán keresztül mászott fel a tetőre, ahol a szellőzőnyíláson áttörve akart bejutni az étterembe. Csakhogy a sütő feletti nyílásnál csapdába esett, és ekkor teljesen összezavarodott. A sütőt ugyanis egész nap használták, ezért igencsak forró volt. Ő megpróbált valahogy kijutni az alig 45 centiméter széles járatból, de véletlenül rálépett egy csőre, ami eltörött. Ekkor indult be a riasztó.

Végül a rendőrség hívására a tűzoltók szabadították ki. A betörő a helyi börtönbe került, ahonnan egyébként nemrégen, idén januárban szabadult.

Oszd meg másokkal is!
Mustra