Diéta mesterkurzus: A tiltás a legnagyobb hiba

dieta-1-nagylead2Amikor valaki fogyókúrás tanácsért fordul hozzám és vázolom a számára megfelelő étrendet, sokan csodálkoznak, hogy mennyi mindent ehetnek - mondta táplálkozási tanácsadónk, aki most induló sorozatában megtanít kínok nélkül fogyókúrázni.

cikk-tipus-sorozat

Az első részt az agyban dől el típusú motivációs tréningek újragondolásával indítjuk.


Sosem kényszerültem fogyókúrázni, mert mire odajutottam volna, tini koromban megnyúlt a testem, így önmagától rendeződött a helyzet (bár ehhez azért talán a heti kétszer egy óra úszás is hozzájárult). Amikor később pár kilóval, centivel többnek gondoltam magam a számomra ideálisnál, és elhatároztam, hogy akkor most se süti, se édesség, biztos, hogy onnantól 5 percenként gondoltam rájuk.

Megértettem a graffiti üzenetét: ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz”. Ha megvonunk, eltiltunk magunktól valamit, egy ideig tűrünk, majd egy akár bulimiába hajló falásroham közepén találjuk magunkat. Idáig szerencsére sosem jutottam.
 

cikk1Háromszáz éves játék már a jojó

Azzal a viccesnek szánt mondással, miszerint minden, ami jó, az vagy hizlal, vagy törvénytelen, vagy erkölcstelen, el lehet érni, hogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy ami finom, az egészséges is lehet vagy éppen fordítva. Így amikor januárban fogyókúrára szánja el magát az ember, többnyire lemondásokkal teli önkínzásnak néz elébe. A testi-lelki erőpróbát jelentő fogyózás, koplalás végén az addig visszafogott étvágy kitör, és elkezdődik a jojó-effektusnak is nevezett visszahízás.

Ennek hátterében az áll, hogy a kiéheztetett szervezet védekezni próbál, és az újabb elvonókúra előtt tartalékolni kezd jóformán minden elfogyasztott kalóriát. Így a fogyókúra bajnoka lehet, hogy a báli szezonra belefér a kis feketébe, de utána a leadott kilóknak akár a többszöröse is visszajöhet. Március környékén aztán a helyzet kezd egyre kínosabbá válni a közelegő strandszezon miatt.

Sokszor az is a sikertelenség forrása lehet, ha hirtelen (napok, hetek alatt) szeretnénk jó sok kilótól megszabadulni, lehetőleg fogyási csíkok és a visszahízás veszélye nélkül. A szervezetünk viszont nem képes ennyire gyorsan átvenni a tempót, idő kell számára, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez, és ne éhezésként élje meg a csökkentett energiatartalmú, sportosabb üzemmódot. Amit évek hosszú munkájával magunkra pakoltunk eszegetéssel és lustálkodással, azt nem lehet egy-kettőre le is adni.

 

Hetente legfeljebb egy kiló

A könyökünkön jöhet már ki, de igaz, hogy hetente legfeljebb fél-egy kiló leadása javasolt. Így havonta átlagosan három kilogramm mínusszal tervezhetünk. Ha 20 kilótól szeretnénk megszabadulni, ne feltétlenül idén nyárra tervezzünk új alakkal villogni a medence partján.

Reális célokat tűzzünk ki magunk elé! Az is segít, ha már a fejünkben él egy kép sudárabb énünkről. A vizualizálást még jobban segítheti, ha például a hűtő vagy a lakás egy központi helyére kitűzünk egy olyan képet magunkról, amin éppen elégedettek voltunk a testünkkel. Ha ilyen esetleg sosem volt, vagy csak az óvodában, akkor egy csinos példaképünk mását használjuk motivációforrásnak.

Ne retusált modelleket keressünk, maradjunk a realitások talaján. Testesebb kislányként én is kitűztem a falamra egy címlaplányt, részben be is jött, bár bizonyos paramétereim persze nem lettek akkorák, mint az áhított mintáé, de az már talán inkább a genetikán, vagy a Photoshopon múlott, nem rajtam.
 

cikk2Fogyókúra helyett életmódváltás

Amikor valaki fogyókúrás tanácsért fordul hozzám és vázolom a számára megfelelő étrendet, sokan csodálkoznak, hogy mennyi mindent ehetnek. Nincs titok, fogyókúra helyett inkább egy vegyes, kiegyensúlyozott étrend követése a javasolt. Ebbe majdnem minden beleférhet, ha tudjuk tartani a mértéket! Ja, hogy azt nehéz? Kérem, az már az egyéni akarattól, kitartástól függ, ne külső személytől várjuk a megváltást. A dietetikus nem tudja nem megenni helyettünk a csokitortát (bár milyen izgalmas lenne, ha mégis megtenné: ő hízna, mi fogynánk), a személyi edző nem tudja helyettünk végrehajtani az edzéstervet, és sorolhatnám.

A fogyókúra szóban benne foglaltatik, hogy csak bizonyos ideig tart. Így legyen bármilyen sikeres, ha utána visszatérünk korábbi, túlsúlyhoz, elhízáshoz vezető szokásainkhoz, kezdhetjük elölről az egészet. Éppen ezért rendezkedjünk be egy újabb életformára, amit hosszú évekig (amíg testünk szükséglete nem módosul) követni tudunk. Így nem kell két hétig-hónapig lemondani minden kedvenc és többnyire nem is zsír- és cukorszegény ételünkről, hanem időnként élvezhetjük őket, mértékkel.
 

A fogyás képlete

A fogyás képlete elviekben nagyon egyszerű: kevesebb energia-bevitel és/vagy több energia leadása. A legjobb a kettőt kombinálni. Kiválóan kiegészítik egymást. Ahogy változtatunk étkezési szokásainkon, úgy karcsúbb alakunkkal szívesebben mutatkozunk az edzőteremben, szívesebben megyünk futni, bicajozni vagy éppen táncolni is. Ha már kezdjük érezni a rendszeres sport áldásos hatásait, vélhetően kevésbé lesz kedvünk az egész heti edzést egy zabálós hétvégével agyoncsapni.

Sikeresebb lesz a sportos életmód kezdete akkor is, ha találunk hozzá társat, akivel, akikkel kölcsönösen ösztönözzük egymást, ha valamelyikünk éppen elbliccelné a következő alkalmat.

A mozgás javasolt típusa, mennyisége egyéntől függ, ezért ha szükségét érezzük vagy valamilyen ízületi, mozgásszervi problémával küzdünk, keressünk fel egy gyógytornászt! Ha a szívünkkel, vérnyomásunkkal, vércukorszintünkkel kapcsolatban gyógyszert szedünk, az intenzívebb életmódváltás előtt konzultáljunk házi-, kezelőorvosunkkal is.

 

Folytatjuk

A szerző dietetikus

 

cikk-tipus-linkek

Fogyni gyümölccsel?

Tényleg használ-e a gyümölcskúra? Hogyan és milyen reményekkel alkalmazhatod? Vajon visszajön-e a végén, ami közben lement? Dietetikusunk a gyümölcsös diétákról, no és arról, miért egészséges egy kis fekete csoki.

Oszd meg másokkal is!
Mustra