A mélyhűtött pizza a nők ellensége

Kerüljük a mikróban felmelegítendő készételeket, iktassunk be néha húsmentes napot, és étcsokit együnk sütemény helyett. Szívvédő étrend.

Apizza túlhajszolt életvitel és a férfiasodó életmód hatására a szív- és érrendszeri betegségek mostanra éppen úgy fenyegetik a nőket is, mint a férfiakat, erre hívja fel a figyelmet néhány nemzetközi civil szervezet. Mint kiderült, a magány, a munkahelyi problémák és más krónikus stresszfajták felelőssé tehetők a betegségért, ezért cikkünk első részében a stressz kezelésére tértünk ki. Ezúttal a szívbarát étrendet mutatjuk be.

Ne süssünk extra szűz olívaolajban!

A helyes étkezés elengedhetetlen az egészséges szívműködés, érrendszer védelmében, ugyanakkor nem kell feltétlen valami nagyon drasztikus diétára gondolnunk (bár ha nagy a baj, akkor erre is szükség lehet). Ha megfelelő ritmusban, változatosan és mértékletesen étkezünk, az már egy piros pontot ér.

salata

  • Minden nap legalább háromszor (ideális esetben ötször) fogyasszunk zöldséget és gyümölcsöt (frissen, salátának, levesben, főzeléknek, köretnek, egytálételnek, italnak)!
  • Minél többfajta színű ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket együnk, így biztosíthatjuk a megfelelő antioxidáns védelmet (pl. kék - padlizsán, piros - paradicsom, sárga - citrusfélék, narancssárga - sütőtök, zöld - brokkoli!
  • Csökkentsük az ételekhez felhasznált só és a sóval készült élelmiszerek mennyiségét (pl. ne használjunk sótartalmú ételízesítőt), helyette válasszunk a friss és szárított fűszernövények széles tárházából!
  • Válasszuk a sovány, csökkentett zsírtartalmú nyersanyagokat: a szárnyashúsokat, a tengeri halakat, sovány tejtermékeket (ehhez olvassuk el alaposan a címkét is)!
  • Nem szükséges minden nap húst enni, néha iktassunk be húsmentes napokat is, ettől még nem leszünk vegák, és csak előnyünkre válhat.
  • Fogyasszunk több halat, ezek közül is inkább a tengeri, soványabb fajtákat, de rántva, hanem inkább főve, kíméletes módon sütve tálaljuk!
  • Sütéshez, főzéshez, kenyérkenéshez minél kevesebb zsiradékot használjunk, ez is inkább növényi olaj legyen (vigyázat, az extra szűz olaj a salátára való, ne ebben süssünk)!
  • Kenyérfélék, péksütemények, liszt, tészta esetében a teljes kiőrlésűt, korpásat, rozsosat keressük (lehet, hogy elsőre nem ízlik, de legyünk kitartóak, ha nem tetszik a bolti, süthetjük otthon is, akár kenyérsütőgép nélkül is)!
  • Kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást (néha egy kis vörösbor még belefér, ha tartjuk a mértéket)!
  • Ha csak lehet, frissen készített ételeket együnk, kerüljük a tartósított, előre csomagolt késztermékeket (pl. mélyhűtött pizza, mikrohullámú sütőben felmelegítendő készételek), ezek gyakran olyan ún. transz-zsírsavakat tartalmazhatnak, amelyek ugyanúgy károsítják az érrendszert, mint a túl sok koleszterin.
  • Kerüljük a cukrozott üdítőitalokat, a sütemények, desszertek, édes nassolnivalók gyakori fogyasztását, elégedjünk meg heti 1-2 adag édességgel (ezzel kordában tarthatjuk a kilókat is)!
  • Ha már édességre vágyunk, inkább a nagy kakaótartalmú étcsokoládét favorizáljuk, de lehetőleg csak pár kockányit!

 

További szívvédelem:

www.pirosbananokert.hu

www.szivbarat.hu

 

 

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra