Két interjúban is belső igazát hangoztatta a "lúgos orvos"

A Duna TV Kékfény című bűnügyi adásában, valamint az Origónak adott interjújában is hangoztatta igazát Bene Krisztián, a "lúgos orvosként" elhíresült férfi. A riportnak már a beharangozója is óriási sajtóvisszhangot váltott ki, többen tiltakozásukat fejezték ki, hiszen az áldozatnak, Renner Erikának keményen meg kellett harcolnia már azért is, hogy az ügy ne tűnjön el úgy a süllyesztőbe, mint sok hozzá hasonló bántalmazott nőnek az esete.

"Megvan a belső meggyőződésem, megvan a belső igazam"

- mondta Bene Krisztián a Duna TV riportjában, az évtized legbestiálisabb bűntetteként számon tartott eset elkövetője. Ő az a férfi ugyanis, aki Renner Erika lakása ajtaja előtt símaszkban lesben állt, majd az otthonról elinduló nőt visszalökte az ajtón, elkábította, lúggal lelocsolta annak nemi szervét, összepakolta a lakásban található telefonokat és a laptopokat, bezárta maga mögött az ajtót, majd végül magára hagyta a magatehetetlen áldozatot. Benét 2016 májusában elsőfokon négy évre, majd másodfokon kilenc év börtönre ítélte a bíróság. Bene és ügyvédje fellebbezett, így hamarosan a Kúria elé kerül az ügy, és megszülethet majd négy év után a jogerős ítélet, ami a büntetőeljárást lezárja.

És ő az a férfi, aki egy provokatív kérdésektől mentes interjúban arról beszélhetett, hogy szerinte azért őt vádolják ezzel az életveszélyt okozó bűncselekménnyel, mert ő volt az utolsó férfi Renner életében, mielőtt az megunta a "szeretősdit" és szakított vele. Ahogy Bene fogalmazott, rá akarták húzni a dolgot, a többi szeretőt "elő se vették".

bene clk

Megkerestük Renner Erikát, de nem kívánt reagálni Bene Krisztán szavaira, amin nem lepődünk meg, mert könnyen előfordulhat, hogy döntése mögött az áll, hogy még csak közvetett módon sem szeretne kapcsolatba kerülni a bántalmazójával.

A Kékfény beharangozója nemcsak a közvéleményt háborította föl. Az adás ellen a Nőkért.hu, majd a tegnapi nap folyamán Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője is tiltakozását fejezte kis, és követelte, hogy a Duna TV vegye le a műsoráról a riportot. A képviselőnő által közzétett szövegben (ami végül nem lett MTI hír) többek között az állt, hogyha a műsor adásba kerül, azzal a köztévé megsérti az áldozat, a szexuális erőszak áldozatainak emberi méltóságát, és, hogy ez a várhatóan hamarosan ratifikálásra kerülő Isztambuli Egyezmény médiára vonatkozó rendelkezéseivel is szembemegy.

"Meglátásom szerint már a műsor beharangozójából is nyilvánvaló, hogy a bűncselekmény egyoldalú bemutatásának célja az elkövető mentegetése, az általa elkövetett erőszak relativizálása és a közvélemény befolyásolása. Az erőszakos bűncselekmények, maradandó, életveszélyt okozó testi sértések esetén nincs helye az erőszak elkövető „szemszögéből” való bemutatásának, ami csökkenti az erőszak súlyát, relativizálja az elkövetett bűncselekményt, és a társadalom számára azt közvetíti, hogy az erőszak elfogadható, 'kimagyarázható'" - olvasható a képviselő asszony Facebook-oldalán.

Az Fővárosi Főügyészség 2014-ben, elegendő bizonyíték híján megszüntette Benével szemben a nyomozást, vádat emelni pedig nem szándékozott ellene. Az ügyészség számára nem volt elegendő ugyanis, hogy a férfi kesztyűtartójában olyan anyagot tartalmazó injekciós tűt találtak, mint amilyet Renner Erika szervezetében kimutattak, vagy hogy a nő lakásában egy olyan kötelet foglaltak le, amin Bene DNS-e volt. Ezt követően Renner Erikán és ügyvédje panasszal élt, és csak ennek köszönhető, hogy végül az ügyészség vádat emelt az akkoriban kórházigazgatóként dolgozó Bene ellen.

Többen úgy vélték, hogy a ügy első körben való elkaszálása összefüggésbe hozható Bene rokoni szálaival, vagyis hogy Mikola István volt egészségügyi miniszter és jelenlegi államtitkár unokaöccse.  Bene a riportban úgy reagált, hogy ezek a rokoni kapcsolatok csak ártottak neki, mert így lett egy politikai szála az ügynek. Majd többször elmondta azt is, hogy esze ágába sincsen elfutni az igazságszolgáltatás elől (az úgy harmadfokon hamarosan a Kúria elé kerül), ami ilyenkor azért megfordulhat egy olyan elkövető fejében, akit kilenc évre elítéltek. Pont ezért előzetesbe szokás helyezni őket, de Bene Krisztián esetében nem így történt. Őt ugyanis az általános bírói gyakorlattal, és az ügyész indítványának ellenére sem rendelték el az előzetes letartóztatását, így férfi a másodfokú ítélet után szabadon távozhatott a bíróság épületéből.

A riporter a válaszokba nem kérdezett bele, pedig lett volna mibe, és bár a közvélemény és a sajtó erősen támadta a csatornát a morálisan megkérdőjelezhető interjúlehetőség miatt, a riportot mégis a védelem érveire húzták fel, Benét pedig úgy mutatták be, mint nagycsaládos, hívő embert, aki az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát.

Hosszú perceket töltöttek azzal, hogy a bizonyítékok megtámadhatóságát ecseteljék a narrátorral és Benével felváltva. Fontosnak tartották feszegetni, hogy az egész ügy azért vet fel kérdéseket - már férfi és a védőügyvédje szerint -, mert ugyanazon bizonyítékok alapján ejtették először az ügyet, aztán ítélték el elsőfokon 4 évre, majd súlyosbították másodfokon kilenc évre az ítéletet.

Azt már kevésbé tartották hangsúlyosnak, hogy reflektáljanak arra, valójában már most jogerős lenne az ítélet, ha Bene ügyvédjének nincs lehetősége (ez pedig kizárólag a másodfokon megállapított magánlaksértés és bankkártya visszaélés miatt volt) a fellebbezésre. De jogerősen elítélt lenne akkor is, ha az elsőfokú bíróság nem hibázik, és megállapítja, hogy életveszélyt okozó cselekményeket. 

A végeredmény tehát egy olyan riport lett, amelyben azokat a részleteket domborítottak ki, amikkel ugyan jól lehet az érzelmekre hatni, de a bűncselekménnyel kapcsolatban pont nem relevánsak. Mint például az, hogy Bene és Renner között volt-e igazi szerelem, vagy hogy milyen Benének az utcán sétálni, miközben közellenségnek érzi magát. Kész csoda, hogy a műsorban nem hangzott el a "szerelemféltésből elkövetett" kifejezés. (Ezt korábban a sajtó gyakorta aggatta a nemi alapú erőszakokra, főleg gyilkosságokra, teljesen helytelenül, hiszen szerelmi gyilkosság nem létezik, a szerk.).

Bene Krisztián azt is elmondta, hogy iszonyú egy ilyen tett, de az  az égvilágon semmi nem köti ehhez a bűncselekményhez.

Mindeközben, szinte a Duna TV riportjával egy időben, az Origo is leközölte a korábban beígért Bene Krisztiánnal készített interjút. Ezzel kapcsolatban Renner Erika ügyvédjét is megkeresték, hogy reagáljanak az orvos szavaira, de ők határozottan elhatárolódtak a lehetőségtől. Az áldozat ügyvédje, Dr. Gál András nyilatkozatot írt döntésükről.

"A sértett eddig is azért vállalta a szereplést a médiában, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy ilyen brutális tettet senki se úszhasson meg,valamint azért, hogy másnak is erőt adhasson kiállásával ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket ne szégyelljék az áldozatok, merjék felvállalni azért, hogy ezek büntetlenül ne maradhassanak” – írta – a sértett egyetértésével – dr. Gál András, Renner Erika jogi képviselője az Origónak.

Az ügyvéd arra is kitér, hogy Bene Krisztiánnak rendelkezésére állt jog által biztosított összes olyan eszköz, amivel az ellene felhozott vádakat megcáfolhatta volna, és meggyőzhette volna a hatóságokat az ártatlanságáról.

"Az első, majd később a másodfokú bíróság azonban elmarasztalta, 9 évre súlyosította a büntetését." 

- írja az ügyvéd.

Bene Krisztián barátnője a Facebook-oldalán elégedettségét fejezte az origós interjúval kapcsolatban, bár a cikk felvezetőjét óvatoskodónak ítélte meg, amiben arról írnak, hogy a szerkesztőségnek nincs kétsége afelől, hogy a bírósági ítélet megalapozott, úgy gondolták azonban, hogy az interjú lehetőséget ad arra, hogy a közvélemény megismerhesse Bene Krisztián gondolkodását.

Megismerhettük. A köztévé csatornáján, majd az Origo címlapján egyaránt lehetőséget kapott arra, hogy a Kúria döntése előtt befolyásolhassa a közvéleményt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra