Ezért alhatnak másként a nők

A Refinery29 szerint az Egyesült Államokban az emberek 40%-a küzd alvászavarral, és többségük nő. (Nem is csoda így, ha a férfiak sokkal boldogabban ébrednek). Egy friss tanulmány szerint ennek ahhoz lehet a köze, hogy kicsit más a cirkadián ritmusa a nőknek. Nem, ez nemcsak arról szól, hogy a belső óránk megmondja, mikor jött el az ideje az alvásnak, és mikor kell felkelni, a szervek működésének is van egy napi ritmusa, ami számos külső és belső tényezővel van összefüggésben.  

A cirkadián ritmus

Olyan, nagyjából 24 órás ciklus, ami az élőlények biokémiai, fiziológiai folyamataiban vagy viselkedésében lép fel. A cirkadián ritmust az élőlény saját belső időmérő rendszere vezérli, de egyes külső, szinkronizáló stimulusok segítenek beállítani, a legfontosabb közülük a napfény. 
A cirkadián ritmusok fontos szerepet játszanak az állatok és az ember alvási és táplálkozási sémáinak meghatározásában. Tisztán látszik az is, hogy a belső testhőmérséklet, agyhullám-aktivitás, hormontermelés, sejt-regeneráció és más biológiai tevékenységek is a napi ritmusokhoz köthetők.
A korai kutatások során az emberi cirkadián periódust 25 órásra, vagy még hosszabbra tették. Modern, igen kontrollált körülmények között végzett kísérletek szerint az átlagos felnőtt ember cirkadián periódusa csak némileg haladja meg a 24 órát. Czeisler és munkatársai (Harvard) úgy találták, hogy különböző korú egészséges felnőttek cirkadián periódusa szűk keretek között ingadozik: 24 óra 11 perc ± 16 perc.

Forrás: Wikipédia

Más időzónában élünk

Egy, a Proceedings of The National Academy of Sciences című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerzői 15 férfi és 11 nő alvási ciklusait figyelték meg három napon keresztül, szabályozott körülmények között. A kutatók egyéb tényezők mellett a testhőt, a melatoninszintet is feljegyezték, valamint azt is, hogy az alanyok milyen gyorsan aludtak el, és mennyire voltak éberek, amikor felkeltek. A nem túl hosszú és nem túl nagy mintán alapuló vizsgálat készítői mindkét nemnél ugyanolyan, a cirkadián ritmussal összefüggő változásokat tapasztaltak, de a nőknek egy kicsivel gyorsabban pörgött a biológiai óra, azaz korábban aludtak el és korábban is keltek. Diane B. Boivin, a tanulmány egyik szerzője szerint kicsit olyan mintha a nők egy másik időzónában élnének.

Ez az eredmény összhangban van egy másik kutatással, amely szerint a nők biológiai napja valamivel rövidebb mint a férfiaké. Így nem meglepő, hogy a nőket sokkal jobban megviseli, ha a szokásosnál később kerülnek ágyba, ha tovább kell ébren maradniuk. Mindennek köze van a testhőmérséklet és a hormonszint napi szintű változásaihoz, ami egy teljesen természetes dolog, és általában nem okoz problémát, de továbbgondolva azt jelenti, hogy a nőknél nagyobb lehet az esélye az alvászavarok kialakulásának. 

94630484
Bloomberg / Getty Images Hungary

A hormonok tehetnek mindenről?

Ugyan a fent említett tanulmány nem talált összefüggést a menstruációs ciklus és az alvás minősége, mennyisége között, korábbi vizsgálatok szerint a luteális fázisban, vagyis az ovuláció és a menzesz közötti időszakban jóval kisebb a REM-fázisok aránya. Persze a hormonális, a női ciklushoz köthető hatások bizonyításához további, alaposabb kutatásokra lenne szükség. 

Akkor ki írányít?

Nos, a belső óránkat az agyban a szuprakiazmatikus mag irányítja, ez a rész befolyásolja, hogy mennyi alvást, illetve ébredés elősegítő hormon termelődik.  Ez eddig oké, de dr. Boivin szerint ezen az agyterületen olyan receptorok is vannak, amelyek a nemi hormonokra, például az ösztrogénre fogékonyak. És igen, ezeknek pedig a ciklushoz és annak minden járulékos eleméhez (pl. a testhőmérséklet változáshoz) van köze. Ahogy a szakértő fogalmazott: "agyunk azon részének, amely a cirkadián ritmusért és az alvásért felelős, neme van." 

Dr. Boivint persze nem lepte meg, hogy a nemeknek a biológiai órája sem egyezik meg, és az sem, hogy a cirkadián ritmus mennyi minden mást befolyásol, például azt is, hogyan dolgozza fel a szervezetünk a gyógyszereket. Persze sokkal jobb lenne, ha az egészségügyi kutatásokba több nőt vonnának be, mert így nehéz lesz messzemenő következtetéseket levonni a férfiak és nők közötti különbségekről. A korábban említett tanulmány jó kezdet, de azért a laboratóriumon kívül is igazolni kellene az állításokat. 

A jó alvás ismérvei

Csak a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás lehet a jó alvás. Életszakaszonként más az ember alvásigénye: születéstől egyéves korig a húsz óra alvás az ideális, egy fiatal felnőttnek már csak nyolc óra alvásra van szüksége, az idős embereknek pedig hat óra is elég. Persze egyénenként változhat, vannak, akik több, vannak, akik kevesebb alvást igényelnek, a túl kevés alvás mindenesetre betegségekhez vezethet. Ami a minőséget illeti, fontos, hogy meglegyen az alvás ciklikussága. Egy alvási ciklus felnőttkorban 90 percig tart, ennek az első két stádiuma a felületes alvás, a harmadik és negyedik szakasza mélyalvás, ezt követi az ún. REM fázis. Ez a felosztás az éjszaka első kétharmadára a jellemző, az utolsó szakaszban nincs mélyalvás, csak tartós felületes alvás, hiszen akkor már az ébrenlétre készülünk. Ha nem megfelelő az alvás szerkezete, bármilyen is a hossza, akkor nem lesz pihentető. Erre a rendszerre sok minden lehet káros hatással az alkoholtól kezdve különböző gyógyszerekig – tudtuk meg dr. Várszegi Máriától.

Oszd meg másokkal is!
Mustra