Mit eszik mindenki a gluténmentes diétákon?

A gluténmentesen étkezők száma ugrásszerűen nő, miközben a felmérések szerint a gluténérzékenyek nem lettek többen, sőt - legalábbis az Egyesült Államokban, mert nálunk sajnos pont fordított a helyzet

A számok

Vox cikke szerint 2009 óta az  Egyesült Államokban megháromszorozódott azoknak a száma, akik gluténtementesen étkeznek, ami azért érdekes, mert a gluténérzékenység és cöliákiások száma nem változott.  Ez arra utal, hogy sokan annak ellenére hanyagolják a glutént, hogy nincs tudományos bizonyítéka, hogy hasznos elhagyni a gabonákat a diéta során.

shutterstock 399166852

Az Amerikai Egészségügyi Szervezet tanulmánya szerint a 2004-ben még csak 0,52 százaléka gondolta úgy az amerikaiaknak, hogy elhagyja a gabonákat, 2014-re ez a szám 1,69-re nőtt. Ehhez képest a cöliákiások száma 0,70-ről (2009) 0,58-ra csökkent (2014), bár a szerzők szerint ezstatisztikailag nem szignifikáns az eltérés. Ezek után nem meglepő, hogy a Google statisztikái alapján, hogy az elmúlt hét év legkeresettebb diétája lett a gluténmentes, pedig 2009-ben még csak a nyugati és a közép-nyugati államokat érte el az őrület, és Gallup szerint minden öt emberből egy csökkentette vagy teljesen elhagyta a gluténos gabonákat a napi étkezéséből. És ezzel nincs vége, korábbi kutatások szerint a cöliákiások száma igenis növekvőben van, egy új JAMA-tanulmány szerzői viszony megállapították, hogy a diéta népszerűsége messze meghaladja a az ilyen betegséggel küzdők számát.

Gluténérzékenység, cöliákia és búzaallergia

Cöliákia

A glutén a gabonák egyik fehérje összetevője, mely két alcsoportra oszlik: gluteninre és gliadinra. A lisztérzékenység - orvosi nevén cöliákia - a búza, rozs, zab és árpa egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység.

Nem cöliákiás gluténérzékenység

Definíciója szerint a” glutén tartalmú élelmiszerek kapcsán fellépő tünetek nem cöliákiás és nem búzaallergiás személyeknél”. A lisztérzékenységtől való egyértelmű megkülönböztetése végett használják rá a non-celiac gluten sensitivity (NCGS), vagy is „nem-cöliákiás gluténérzékenység” elnevezést. Előfordulásáról pontos adatok feltehetőleg azért nincsenek, mert sok beteg öndiagnózis alapján, orvosi vizsgálat és tanács nélkül kezd gluténmentes diétába.

Búza- vagy gabonaallergia

Mindkét néven előfordul, de azonos problémát jelöl. A panaszok létrejöttének az oka: a búza fehérjéire (amiláz és tripszin inhibitorokra, gliadinra) adott kóros immunválasz. Itt tehát szintén az immunrendszer érintettségéről beszélünk, patogenezisében a búza specifikus IgE antitestek központi szerepet játszanak, ez különbözteti meg a valódi allergiát az érzékenységtől – magyarázza dr. Hidvégi Edit. A diagnózist azonban bonyolítja, hogy létezik nem-IgE mediált búza allergia is, ezt meglehetősen nehéz elkülöníteni a gluténérzékenységtől.

Forrás: Budai Allergiaközpont

Jó, mert...

Vagyis az amerikaiak nagy része nem is a gluténérzékenység, hanem más vélt jótékony hatás miatt dönt ezen étrend mellett. A diétázók gyakran hivatkoznak a testsúly és az emésztőrendszeri panaszok csökkenésre, pedig ezekre még nincs minden kétséget kizáró bizonyíték. "A glutén olyan fehérje, ami a búzában, rozsban és zabban is megtalálható. Igaz, hogy vannak, akiknek a szervezete érzékeny rá, de ők csak a népesség igen kis hányadát alkotják, így ezzel nem magyarázható a lelkesedés, ami ezeket a diétákat övezi" - nyilatkozta Julia Belluz, a Vox egyik szerzője.

shutterstock 378779587

És még valami: egy 2015-ös olasz vizsgálatba 390 olyan embert vontak be, akik azt állították, hogy a glutén különböző egészségügyi problémákat okoz náluk, 6,63 százalékuk cöliákiás volt, 0,5 százalékuknak gabonaallergiája volt, 6,88 százalékuknak pedig nem-cöliákiás gluténérzékenysége, a résztvevők 85,96 százaléka pedig semmi változást nem tapasztalt miután áttértek a gluténmentes diétára

Kiaknázható a népszerűség

Daphne Miller, a Kaliforniai Egyetem tanára mindenestre arra figyelmezteti a többi kutatót, a gluténmentes étkezés népszerűségét ne tudják be annak, hogy erős a marketingje, hanem kihasználva ezt a lehetsőéget, járjanak utána annak, hogy milyen összefüggés van a diéta és a különböző testi tünetek között. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra