Egy nagyon jó indok, hogy miért ne legyen a kalóriák megszállottja

Júliusban megmutattuk, hogy miért nem érdemes folyton mérlegre állni, most pedig azt bizonyítjuk be egy újabb előtte-utána fotóval, hogy a kevesebb kalória sem feltétlenül megoldás, ha valaki szép és formás testre vágyik. 

Volt olyan időszak, amikor a 27 éves Madalin Frodsham csak 800 kalóriányi ételt fogyasztott egy nap, ami tényleg iszonyatos kevés, ő viszont akkor azt gondolta, nagyon egészségesen él. Később, amikor jobban utánajárt, rá kellett jönnie, hogy bizony nem vitt be a szervezetébe elég tápanyagot, a fehérjék és a szénhidrátok aránya nagyon kevés volt.

"Rájöttem, nem működik az, hogy csak és kizárólag salátán élek, és hiába mondtam le annyi mindenről, egyszerűen nem úgy alakult át a testem, ahogy szerettem volna" - írta Frodsham, aki úgy döntött, inkább kikéri egy táplálkozási szakértő véleményét. Ő pedig azt javasolta, ne csak a kalóriákat számolja, hanem azt is, hogy egy nap mennyit fogyaszt a fontosabb tápanyagokból, és kezdetnek a szénhidrátbevitelt növelje 50 százalékra. Miközben edzéstervén nem, csak az étrendjén változtatott (pl. a korábbi 800 helyett naponta 1800 kalóriát vitt be), az ausztrál lány teste teljesen átalakult.

Let's just preface this by saying no, I did not have an ED. When I was eating 800 calories a day, I thought I was healthy. I was eating healthy food, but hardly any macronutrients. I was curious to find out what my macros were like before I actually started counting my macros, so I entered my old foods into @myfitnesspal to find out. I was quiet astonished to see how little protein and carbs I was eating. 800 calories seems absurdly low as now I need minimum 1500 calories to be full, but at the time 800 calories was keeping me full because that's what my body was used to. After a while though, salad simply wasn't cutting it, and for all the restrictions I was placing on my diet, I simply wasn't seeing the results I had anticipated. So I got in touch with a PT and nutritional coach and got my macros sorted. When he first told me to eat 50% carbs I nearly died! I was eating about 10% carbs before and could not fathom how 50% carbs would not make me fat. I also freaked out at all the calories. I've been keeping an excel spreadsheet and in the first week of being on macros my average calories for the week was a little over 1000. I remember how hard I struggled to actually eat the size of my meals. I would just put my lunch next to my desk and eat it over the course of 3 hours as I couldn't eat it in one sitting! Now my stomach can take way more and is much happier! In the second week I was averaging 1600 calories a day! It didn't take long for my body to catch up. A part of me may always have that mindset that relates not eating with weight loss and "being good today". Sometimes I may forget to eat lunch just because I got busy and for a second I will revert back to old thinking, and think "ohh, I've done really well today and haven't eaten much at all." That's why I love tracking my macros. It will tell me "Maddy, you need to eat more. Go eat 3 potatoes". And I'll pat myself on the back for being healthy and doing really good today! If you're under feeding yourself in an effort to lose weight, don't do what I did for so long. Don't waste your time eating salad when you could be eating sweet potatoes and banana pancakes. Eat more and get fit. It actually works **

Madalin Giorgetta (@madalingiorgetta) által közzétett fénykép,

Ez hogy lehet? A nőknek nem ajánlott 1200 kalória alá menniük, mert ezzel nő bizonyos egészségügyi problémák kockázata, ráadásul csökkenhet az izomtömeg és lelassulhat az anyagcsere. "Ha nagyon kemény és szigorú diétára fogja magát, akkor több kortizol kerül a vérébe, és ennek hatásra a szervezet több zsírt raktároz el. Sok nő csinálja azt, hogy csak 1200 kalóriányit eszik egy nap és hetente hétszer edz, pedig jobban tennék, ha inkább odafigyelnének arra, mennyi fehérjét, zsírt és szénhidrátot fogyasztanak" - nyilatkozta a Shape magazinnak  Michelle Roots táplálkozási szakértő.

Doing it for the booty *** as some of you know I started BBG 2.0 this week (or Sweat with Kayla week 13). I was excited to try it as I've already completed two rounds of BBG 1.0 (24 weeks) and was ready for the next challenge ** I gotta tell you, so far I am loving it! *** I feel that the main difference is that in BBG 1.0 you want to kill yourself for 28 minutes and in BBG 2.0 you're more interested in living *** BBG 1.0 involves a LOT of jumping *** think burpees, jump lunges, jump squats, jump everythang * and BBG 2.0 is more static and involves heavier weights which I love **** think weighted barbell squats, arms raises, weighted sit-ups etc. I'll do a full review once I finish BBG 2.0 but for now, I'm a fan ***

Madalin Giorgetta (@madalingiorgetta) által közzétett fénykép,

A váltás nem ment könnyen, az első héten csak napi 1000 kalóriára tudta felvinni az adagját Frodsham, majd a második héten ez 1600 lett, és a szervezet lassan alkalmazkodott a helyzethez. "Ha nagyon elfoglalt vagyok, előfordul, hogy kihagyom az ebédet, és ilyenkor - ahogyan régen is tettem  - megdicsérem magam, hogy mennyire keveset ettem. Ezért is jó, hogy jegyzem a tápanyagbevitelem, hiszen így jobban tudom követni, hogy mennyi hiányzik az aznapi adagból. Egyetek többet és legyetek fittek! Ez tényleg beválik" - zárja sorait Frodsham.

Persze nem mondjuk azt, hogy nem hasznos megnézi, az adott étel hány kalóriát tartalmaz, de ha helyes táplálkozást tartja szem előtt, akkor ez önmagában nem elég, és nem nehéz belátni, hogy egy 50 kalóriás almának pl. egészen más hatása van, mint egy szintén 50 kalóriás túrótortának.

Oszd meg másokkal is!
Mustra