Runway Run 4.0: fusson és jótékonykodjon a Dívány színeiben!

A Budapest Airport idén is megrendezi egyedülálló rendezvényét, a Runway Run 4.0 repülőtéri jótékonysági futóversenyt.  A budapesti repülőtér a verseny nevezési díjaiból idén is a sérült és fogyatékkal élő gyermekek és családjuk sportolási lehetőségeit segítő SUHANJ! Alapítványt, valamint a brit Anthony Nolan Alapítványt támogatja, amely elsősorban a leukémiás betegek számára csontvelődonorok felkutatásával foglalkozik. A cél a tavalyi 25 ezer eurós gyűjtés túlszárnyalása.

000004140 09 runwayrun csapat.jpg.jpg photoorig
Budapest Airport

De miért írunk most erről? Az egész Európában egyedülálló rendezvényen a légiközlekedés és a kereskedelem világából mintegy ezren állhatnak rajthoz. Az eseményen mi is ott leszünk saját csapattal, ehhez viszont szükségünk van lelkes olvasókra, akik szívesen futnának a Dívány színeiben. Szóval, ha szeret másokon segíteni és imád futni, főleg különleges helyeken, akkor olvassa el, mi is kell a regisztrációhoz: 

Fontos tudnivalók

A versenyről:

  • Időpont: 2016. szeptember 3., 11 óra
  • Helyszín: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 1-es futópálya
  • Távok: 5 km egyéni, 10 km egyéni és páros (2X5 km)

A jelentkezésről: 

  • Cím:  runwayrun@bud.hu, a tárgyba pedig mindenképpen írja bele, hogy Dívány.
  • Határidő: 2016. augusztus 15.
  • Nevezési díj: 30 euró/9000 Ft
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek