Okostampon - hát kell ez nekünk?

Mostanában több olyan esetről is lehetett hallani, hogy valaki - ki tudja milyen okból - elfelejtett időben tampont cserélni, és ennek komoly egészségügyi következményei lettek. Persze azért elhanyagolható az ilyen eseteknek a száma, és a Mayo Klinika felmérése szerint amióta a gyártók bizonyos szuper nedvszívóképességgel rendelkező tamponokat kivontak a forgalomból, azóta tényleg minimálisra csökkent az intim higiéniai termékek használatával összeköthető toxikus sokk szindróma előfordulása. És józan paraszti ész ide vagy oda, vannak, akik szerint biztosan jó lenne, ha azokon a napokon valaki levenne plusz egy terhet a vállunkról, és jelezné, ha idő van. Igen, jól sejti, erre a problémakörre is kifejlesztettek már egy okosterméket. Részletek a hajtás után! 

Go with the flow!

Az Engadget munkatársát, Dana Wollmant nemrég meghívták, a my.Flow nevű okostampon termékbemutatójára. Mint kiderült, a tampon azért annyira nem okos, hanem inkább az eszköz, amivel egy hosszú vezetékkel össze van kötve, és amit könnyen a fehérneműre vagy az övünkre csíptethetünk. A szenzorok egy telefonos alkalmazáson keresztül közlik velünk, ha az adott tampont lassan ki kell cserélni, és a my.Flow idővel állítólag azt is meg tudja mondani, hogy mikor esedékes a következő havi vérzés, hogy meddig tart és mikor vannak a legnehezebb napok.

Az okostampont kitaláló Amanda Briefnek és társainak a célja az volt, hogy a már említett toxikus sokk szindrómát ki lehessen küszöbölni, és a kellemetlen kis balesetek megelőzése sem volt elhanyagolható szempont. Dana Wollman szerint aki ismeri a testét és meg van a magához való esze, annak talán nincs szüksége erre az eszközre, de hát nem vagyunk egyformák. "Vannak nők, akik tényleg jól ismerik, hogyan működik a ciklusuk, a mi termékünk azoknak szól, akikkel nem ez a helyzet, vagy akik jobban szeretnék követni, hogy mi történik a szerveztükben" - nyilatkozta Brief. "Azért van szükségünk erre az eszközre, mert nem ellenőrizhetjük, hogy mennyire ázott át a tampon, és ha túl korán vesszük ki, az egyrészt pazarlás, másrészt kellemetlen érzés" - tette hozzá.

Mikor? Hol? Mennyiért?

A terméket egyelőre nem lehet kapni, a kitalálói remélik, hogy sikerül annyi pénzt összekalapozni, hogy jövőre kereskedelmi forgalomba kerüljön találmányuk. Ha ez összejön, a szenzor 49 dollárba (kb. 13 ezer forintba) kerül majd, és az elem állítólag évekig bírja. A tamponokat is meg lehet majd vásárolni online, egyhavi adagot 13 dollárért (kb. 3600 forintért) árusítják, ami nem annyira olcsó, de hát a technológiát meg kell fizetni. 

De kell ez nekünk?

És hogy lesz-e kereslet az okostamponra? Dana Wollman szerint nem biztos, hogy a nők kapkodni fognak érte, mert ugyan az ötlet jó, de a kivitelezésen még lehet finomítani, ott van például a hosszú zsinór, ami összeköti a tamponokat a monitorozó készülékkel. Hozzáteszi, az új intimtermékeknek nem feltétlenül kell a legfejlettebb technológiával rendelkezniük, hanem az a fontos, hogy tényleg megkönnyítsék nekünk azokat a napokat.

A Guardian szerzője, Arwa Mahdawi szerint pedig ugyan üdvözlendő, hogy ilyen újítások vannak, de a női létet, egészen konkrétan a menstruációt övező tabut nem a találmányok döntik meg, hanem a megfelelő tájékoztatás, oktatás, hogy tényleg ne legyen semmi szégyellni valónk. Meg hát ott van az adatbiztonság, mert az is tök jó, hogy így rengeteg információt lehet gyűjteni a témába vágó kutatásokhoz, de azért meg van az esély arra is, hogy ezek az intim adatok illetéktelenek kezébe kerülnek, láttunk már ilyet. 

Jó ötletnek tartja az okostampont?

Még több találmány

Kezdeményezésekből persze nincs hiány, az Engadget szerzője összegyűjtött még két említésre méltó ötletet, mi pedig hozzácsaptunk még egyet. 

- A Loon Labegy okos intimtölcsérrel rukkolt elő, amiben három érzékelő van és amihez jár egy telefonos alkalmazás is, hogy pontosan követni tudjuk, hogy mi is a helyzet éppen odalent. A termék értelemszerűen jelzi, ha ideje felkeresni a mosdót, az app pedig szól, hogy mikor esedékes a következő menzesz, és a tölcsér akkor is szól, ha valami szokatlant érzékel.

photo-original.png

- A THINX pedig olyan fehérneműt gyárt, ami kiváltja a betétet és a tampont is.  

The THINX Story from Thinx on Vimeo.

- Ősztől talán kapható lesz a Flex menstruációs korong, ami hipoallergén, biszfenol A-mentes, és állítólag problémamentessé teszi a menstruáció alatti a szexet.

flex2
Oszd meg másokkal is!
Mustra