Még egy nyomós érv, hogy babot egyen

Év elején írtunk arról, hogy melyek lesznek idén a legmenőbb étel- és mozgástrendek, és a hüvelyes zöldségek mintha egyre nagyobb szerepet kapnának sokak étrendjében. Ebben talán az is közrejátszik, hogy az ENSZ a hüvelyes növények nemzetközi évének nyilvánította ki 2016-ot, és az is biztosan népszerűvé teszi majd ezeket, hogy a szakértők szerint napi egy adag bab, borsó, lencse, csicseriborsó vagy más hüvelyesek fogyasztása már elég a mérsékelt fogyáshoz – írja a Science Daily

shutterstock 389116651

Dr. Russell de Souza és csapatának vizsgálata szerint pedig naponta ¾ csészényi (kb. 130 gramm) hüvelyes zöldség hozzájárul a lassú, de biztos fogyáshoz. A The American Journal of Clinical Nutrition című szaklap márciusi számában megjelent tanulmány hüvelyes növények fogyasztásának hatásáról szóló klinikai vizsgálatok szisztematikus áttekintésének az eredménye. A metaanalízis készítői 21, korábbi klinikai vizsgálatban résztvevő 940 felnőtt testsúlyának változását figyelték meg. Egy hathetes periódus alatt a résztvevők étrendjén annyit változtattak, hogy beiktattak napi egy adag hüvelyes zöldséget, és kiderült, hogy ennek hatására az alanyok átlagosan 0,34 kg-ot veszítettek testsúlyukból. 

Tartós siker!

„A fogyókúrás módszerek 90 százaléka az éhségérzet és a sóvárgás miatt fullad kudarcba. Az újabb vizsgálatunk pedig csak megerősíti a korábbi megállapításainkat, amelyek szerint a hüvelyes zöldségek 31 százalékkal növelik a teltségérzetet, aminek köszönhetően mértékletesebb lesz a napi összkalóriabevitel” – magyarázza dr. Russel de Souza, a kanadai Li Ka Shing Tudományos Intézet kutatója és a tanulmány vezetőszerzője. 

„A súlyvesztés ugyan csekély mértékű, az eredményeink arra utalnak, hogy pusztán némi hüvelyes zöldség beiktatása az étrendbe hozzájárul az egészséges és ésszerű fogyáshoz, és ami talán ennél is fontosabb, segít abban, hogy a leadott kilókat a fogyókúra után se lássuk viszont” – tette hozzá dr. Souza. Ha tehát ön is tartós eredményeket szeretne elérni éhezés nélkül, akkor fogyasszon minden nap babot, borsót, vagy készítsen hummuszt csicseriborsóból.

shutterstock 226518142

Áldozatok nélkül is lehet fogyni

A rostok olyan növényi eredetű szénhidrátok, amelyek nemcsak stabilizálják a vércukorszintet, és csökkentik az elhízás vagy a krónikus betegségek kockázatát, de jó hatással vannak az anyagcserénkre, és biztosítják az ételek gondtalan megemésztését. A magas rosttartalom mellett az alacsony glikémiás index is egy nyomós érv a hüvelyes zöldségek fogyasztása mellett. Az alacsony GI azt jelenti, hogy az emésztés során az adott étel lassan bomlik le, tovább tart a teltségérzet. Másrészt, mivel fehérjeforrásként is kiválóan hasznosíthatók, a hüvelyesek arra is tökéletesek, hogy egy-egy étkezés során csökkentsük az állati fehérje és a káros transz-zsírsavak fogyasztásának mértékét.

És ez nem minden!

A Harvard Egyetem kutatói – a mediterrán diétát tesztelve – 12 százalékkal alacsonyabbnak találták a rák kialakulásának kockázatát azoknál az alanyoknál, akik kevesebb vörös húst és több babot, borsót vagy lencsét fogyasztottak.

Egy korábbi metaanalízis szerint pedig napi egy adag hüvelyes zöldség elfogyasztása 5 százalékkal csökkenti a „rossz koleszterin" szintjét, aminek köszönhetően csökken a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra