Boulderezzen, ha tökéletes alakot szeretne nyárra

Már hónapokkal ezelőtt tervbe vettem, hogy kipróbálom, milyen szabadon falat mászni, és pár napja végre el is jutottam egy terembe. Kicsit félelmetesnek tűnt a kötél nélküli mászás, de kiderült, hogy a helyzet korántsem ilyen veszélyes – szerencsére. A budai Monkey Boulder termében próbálkoztam pókemberré válni. Ez először csak szép álomnak tűnt, a valóságban viszont a kezdőpályákat simán megmásztam. 

 

Az egyik kollégámtól előzőleg jó pár dolgot hallottam a „boulderezésről”, ezért felkészülve érkeztem a helyszínre. Tulajdonképpen nem is a mászás volt az, amitől leginkább tartottam, hanem a kényelmetlen mászócipőtől. Ugyanis ez állítólag rosszabb, mint egy hegyes orrú, tíz centis tűsarkúban végignyomni egy egész napot. Vagy kettőt. És még futni is benne. 

Jó, de mi az a boulder?

„A boulderezés a sziklamászás legfiatalabb ágazata, és az egész kis sziklák meghódítása a cél. Ez egyfajta esszenciája a mászásnak, mert mind technikailag mind erőnlétileg sűrített problémamegoldást jelent"– mondja Martincsák István (Martin), a terem egyik alapítója.

Boulder

A boulder kisebb magasságban, hevederek nélküli mászás, ahol a mászó biztonságáról vastag szivacsréteg gondoskodik, amit beltéren a padozatba telepítenek, kültéren azonban általában a mászók magukkal viszik és helyezik el. A speciális szivacsokat kifejezetten erre a célra állítják elő, és hordozhatóra tervezik. Nevük: bouldering mat vagy crash pad.

Amikor felvettem a mászócipőt, azonnal konstatáltam, hogy az idegenkedés azért inkább csak valami indokolatlan picsogás volt, mert egyáltalán nem volt rossz érzésem benne. Mikor ezt szóba hoztam, az edző azonnal rávágta, hogy „persze, mert inkább kényelmeset adtunk elsőre és nem a méretedet”. Nos, ha csinálok valamit, akkor csináljam rendesen, ugye, úgyhogy azonnal levettem a cipőt, és kértem a méretemnek megfelelőt. Na, ez a kisebb cipő már kellőképpen megnyomorította a lábamat; azonnal el is neveztem gésacipőnek, és igen, tényleg borzasztó kényelmetlen. De ez ne rémisszen el senkit, mert gyorsan hozzá lehet szokni. Egyébként meg ez a sajátos cipő nagyban segíti a mászót abban, hogy fent maradjon a „fogásokon”, hiszen jobban kapaszkodik benne a láb és egyszerűbbek a lépések is, szóval nyilván nem véletlenül fejlesztették ki ilyenre. Ráadásul, mászás közben annyira kikapcsol az agy, hogy még az sem tűnik fel, hogy a cipő szorítja, nyomja a lábat. Komolyan. 

Garantált az izomláz

Rendesen leizzasztott a mászás. Alig másztam 3-4 alaputat, másnap izomláz volt a karjaimban és a hátamban. Nagyon élveztem, hogy teljesen kikapcsolt, ugyanis azonkívül, hogy éppen hol legyen a következő fogás, vagy hogy hogyan fogok lejönni a fal tetejéről, semmi másra nem tudtam gondolni. Amellett, hogy nagyon jó elfoglaltság, összpontosításra, koncentrálásra ösztökél, és persze sportnak sem utolsó. A lábat, a feneket, a hátat és a karokat is erősíti úgy, hogy nem kell egy fitneszteremben ugrabugrálni, vagy éppen pár szigetkört lefutni. Ami még pozitív a mászásban: azonnali sikerélményt ad, ami egy rossz napot simán fel tud dobni. 

Miben érdemes mászni?

A fotókkal ellentétben a farmer egyáltalán nem ideális ruha a falmászáshoz. Nőknek leginkább jóga-, vagy futónadrágot javasolnék, ami lehet rövid, háromnegyedes és hosszú is, fölülre pedig valami olyat, ami nem lóg, hogy ne akadályozza a mozgást. A nagyobb mellekkel megáldottaknak is príma mozgásforma a mászás, ugyanis nem kell leszorítani a melleket hozzá, hiszen nincsenek olyan lendületes mozgásban, mint például a futásnál , és így a póló alá felvett sima sportmelltartó is kiválóan megteszi. Cipőt első körben teljesen fölösleges venni, mivel lehet bérelni is. Először mindenképpen próbálja ki, hogy melyik a jó méret a lábára, másszon pár hónapot, és ha egyre jobban rákattan erre a sportra, akkor már nyugodtan vehet felszerelést is. 

Tipp: semmiesetre se másszon hosszú körmökkel, mert garantáltan letörnek. Sőt, sajnos még a kicsi körmöket is igénybe veszi, de hát valamit – valamiért.

Nem éppen olcsó, de megéri

Igaz, az ár akkor válik igazán húzóssá, ha edző is kell a mászáshoz. Erre persze csak akkor van szükség, ha kezdő és nem igazodik ki a terepen, vagy ha gyorsan szeretne fejlődni, illetve ha profi módon szeretné űzni ezt a sportot. Ha a mozgás, kikapcsolódás a cél, edző nélkül is jól el lehet kavirnyálni a terepen. Egy napi jegy ára egyébként felnőtteknek 1000 és 1700 forint körül mozog, ehhez persze még hozzá kell számolni azt is, ha ziazsákot, cipőt vagy más eszközt is bérelne, és értelemszerűen a bérlet jobban megéri, már ha tudja, hogy rendszeresen boulderezik majd. 

Ide kattintva megnézheti, hogy az ön közelében hol vannak mászótermek. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra