Ennyit kell fogynia, hogy vonzónak találják

A Torontói Egyetem kutatói utánajártak annak, hány kilótól is kell megszabadulnunk ahhoz, hogy az emberek pozitívan ítéljék meg a külsőnkben bekövetkezett változást. 

Már 4 kiló is elég ahhoz, hogy egészségesebbnek érezzük magukat, és a felmérések szerint nagyjából ennyit kell ahhoz ledobni, hogy a rokonság észrevegye rajtunk a változást, viszont ennek duplájától kell megszabadulni ahhoz, hogy az ellenkező nem is rájöjjön, itt valami történt.

A kanadai kutatók azt is megállapították, ahhoz, hogy valakit vonzóbbnak lássunk, az arcából kell fogynia. Tehát hiába olvadt le csípőjéből pár centi, ez kevés lesz. A kutatók szerint az, abból, hogy mennyire sovány vagy pufók az arc, az adott személy testtömegindexét is meg lehet saccolni, ahogyan azt is, hogy milyen egészségügyi állapotban van, és az arcon lerakodott zsír legyengült immunrendszerről és szív- és érrendszeri betegségekről is árulkodhat.

shutterstock 336334394

És hogy jöttek rá erre? A résztvevőknek különböző, semleges arcokról készült képeket kellett értékelniük, és minden arcról készült egy testtömegváltozást érzékeltető sorozat, hogy értelme is legyen az egésznek. A kutatók azt találták, hogy a testtömegindex 1,33 kg/négyzetméteres eltérést már észrevesznek az emberek. A másik megállapítás az volt, hogy a nőknek 2,38 kg/m2 kell, hogy jól nézzenek ki, míg a férfiaknak 2,59 kg/m2, ami lefordítva annyit tesz, hogy 6,3 és 8,2 kg-al kell fogynia egy átlagos magasságú személynek. A tanulmány szerzője, dr. Rule ara jutott, hogy a női arc vonzerejének változása nagyobb összefüggésben van a súlyváltozással, azaz egy nőnek elég kevesebbet fogynia mint egy férfinak ahhoz, hogy vonzóbbnak lássák. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra