8 dolog, amit rosszul tudott a naptejekről

Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elégszer elmondani. Ilyen például, hogy telefonálás közben bénábban vezetünk, hogy fogyókúrázni badarság, és ilyen az is, hogy naptejet kötelező használni. Ez utóbbi mantrát fogjuk most ismét az agyába sulykolni, némi pluszinfóval – köszi, Shape, köszi, Shape bőrgyógyásza! 

A napvédő kencék használata elvileg egyszerű: magunkra kenjük őket, és máris menekül előlünk az UV-sugárzás. A felmérésekből azonban úgy tűnik, hogy körülbelül itt meg is rekedt a tudományunk, így rengeteg nap elleni védelemmel kapcsolatos tévhit él a fejünkben. Jöjjön rögtön nyolc. 

1. Csak a strandon kell magunkat bekenni 

Hát, nem, hiszen a Nap nemcsak ott süt. Sőt, a Shape bőrgyógyásza, Joshua Zeichner szerint napvédőt télen és nyáron egyaránt érdemes használni, mert az UV-B sugárzás ugyan nyáron erősebb, de az UV-A mindig, szóval télen is, és igen, még felhős időben is öregíti a bőrünket. A bőrgyógyász tehát azt ajánlja, hogy tegyük a napvédelmet a napi rutin részévé. 

2. A 30-as faktor kétszer olyan jól véd, mint a 15-ös

Valójában a 15-ös faktor az UV-B sugárzás 94 százalékát blokkolja, míg a 30-as a 97 százalékát. Nagy különbség tehát a számok alapján nincs, de a szakértő szerint akkor járunk a legjobban, ha a hétköznapokban 30 feletti faktorszámot használunk, a strandon meg 50-est.  "Ahhoz, hogy a fényvédő termékek valóban olyan mértékű védelmet nyújtsanak, mint ami a flakonon szerepel, alaposnak kell lenni, és bizonyos időközönként érdemes újrakenni magunkat. Ezt a legtöbben elfelejtik, a nagyobb faktorszám viszont segít abban, hogy ezeknek a hibáknak ne legyenek olyan komoly következményei " - tette hozzá Zeichner.

3. A sötét bőr nem tud leégni

A sötét bőrszín körülbelül 4 faktornyi védelmet biztosít. Az pedig édeskevés, főleg, hogy a bőr öregedéséért és a rákos elváltozásokért felelős UV-A sugárzás bőrünk árnyalatától függetlenül egyformán káros.

4. Az árnyékban nem éghetünk le

Ha árnyékban vagyunk, az ugyan kellemesebb érzés, mintha közvetlenül a tűző napon lebzselnénk, de az UV-sugárzás éppúgy visszatükröződik ránk, bárhol is vagyunk, különösen, ha vízközelben tartózkodunk. Szóval elő a naptejekkel és a kényesebb helyeket takaró ruhadarabokkal!

5. A naptej jobb, mint a spray

Mindegy mit használunk, a lényeg a napvédelem és a megfelelő technika, amit a legtöbb termék csomagolásán fel is tüntetnek, szóval a lényeg, hogy mindegy, hogy keni vagy fújja, csak tegye, és szépen olvassa el az apróbetűs részt is. 

6. Elég, ha a sminkcuccok szűrik az UV-t

A bőrgyógyász szerint klassz dolog ugyan a napvédő kozmetikumok használata, de nem helyettesítik a kifejezetten napvédelemre gyártott termékeket, mert egyrészt nem kenünk belőle mindenhova, másrészt nem kenjük fel olyan vastagon, hogy önmagában megfelelő védelmet nyújtson. Szóval használjuk mindkettőt, az a tuti. 

7. A leégés tényleg veszélyes, de ha csak megkap a nap, az még oké

A bőrön észlelhető bármilyen változás - a leégéstől a lebarnulásig - károsítja a bőrünket, legfeljebb nem egyenlő mértékben. Ha lehet, kerüljük el. Még akkor is, ha lebarnulni szexi. 

8. A faktorszám az egyetlen, amire érdemes figyelni a naptej vásárlásakor

A naptej vásárlásnál érdemes számos dologra odafigyelni, a faktorszám csak egy ezek közül. A címkéket tehát érdemes alaposan átolvasni, hogy kiderüljön meddig jó a termék, hogy vízálló-e, hogy hogyan érdemes használni, van-e benne alkohol, hogy kémiai (például oxybenzone, avobenzone) vagy fizikai védelmet (például a cink és a titán-dioxid) biztosítanak-e, és hogy szerepel-e a címkén a non-comedogenic kifejezés, azaz eltömíti-e a termék a pórusainkat, amivel hozzájárulna a mitesszerek képződéséhez. 

Arról pedig, hogy milyen naptejet érdemes vásárolni itt és itt is olvashat. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra