Öt dolog, amit utálunk a repülésben

A TripAdvisor minden évben készít felmérést a repülési szokásokról, idén sem volt ez másként, és ugyan az adatok nem annyira frissek, végre a Statista összefoglalta egy infografikán, hogy mi az az öt dolog, amitől a legtöbb utazót kirázza a hideg, ha repülőre kell ülnie. 

Mit nem szeret a repülésben?

Talán nem meglepő, hogy a legtöbben (77 %) azért nem szeretnek repülővel utazni, mert az ülések kényelmetlenek és nincs elég hely arra, hogy rendesen kinyújthassuk a lábunkat. Persze ha nem igazán foglalkozunk azzal, hogy mennyire utálnak utastársaink, akkor azért ezt is meg lehet oldani, de ne csodálkozzon, ha felkerül az Instragramra vagy a Facebookra. Sokan panaszkodtak arra, hogy a különböző járulékos díjak, illetékek (71%) elég magasak, és persze a késések és a járatok törlése is elég idegesítő tud lenni.

A jegyárak is szerepelnek a listán, mégpedig az ötödik helyen, a felmérésben résztvevők 62 százaléka szerint túl drága a légi közlekedés. És a hangos és/vagy síró gyerekek sem maradhattak ki a felsorolásból, a megkérdezettek 50 százaléka nem szívesen utazik együtt velük. A tavalyi felmérésben nem voltak ennyien, akkor csak 32 százalék panaszkodott rájuk, az idegesítő tényezők között viszont szerepeltek a késések, a hosszú sorok a biztonsági ellenőrzésnél.

Infographic: Travelers' Biggest Complaints About Air Travel | Statista
You will find more statistics at Statista

Persze egy csomó okot fel lehet sorolni, ha a pozitív oldalát szeretnénk kidomborítani a repülésnek. Az emberek 67 százaléka szeret repülni, mert izgalmas új helyekre eljutni, és az egész egy nagy kaland. A megkérdezettek 28 százaléka egyébként nagyon élvezi, hogy felszálláskor vagy landoláskor kibámulhat az ablakon, 20 százalékuk pedig annak örül, hogy végre nem kell dolgoznia, mert a kütyüket ugye csak korlátozottan lehet használni, a felmérésben résztvevők 17 százaléka pedig amiatt boldog, hogy pihenhet egy kicsit. 

A 2014-es felmérésben a TripAdvisor arra is kíváncsi volt hogy mik azok a legszükségesebb tárgyak, amiket magunkkal viszünk a kabinba. A listát természetesen az olvasnivalók vezetik, a felmérésben résztvevők 77 százaléka ezek nélkül nem repül, az emberek valamivel több mint a fele pedig gyógyszereket is pakol, és ugyanennyien visznek magukkal tabletet is. A negyedik helyen a rágcsálnivalók végeztek 49 százalékkal, az ötödik helyen pedig a kézfertőtlenítő 31 százalékkal. Bizony, utazni rém mocskos dolog.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra