7 ok, amiért jobb az éjjeli baglyoknak

Aki korán kel, aranyat lel – tartja a mondás. Kutatások viszont azt bizonyítják, hogy azoknak sem kell aggódniuk, akik még 9-kor sem képesek kikászálódni az ágyból. Bizony, az éjjeli baglyok sok szempontból lenyomják a pacsirtákat. A hajtás után meg is mutatjuk, miért jó nekik.

1. Jobban teljesítenek az intelligencia teszteken

A Madridi Egyetem kutatói 1000 tinédzser alvási szokásait vizsgálták meg. A 2013-ban publikált tanulmány szerint az éjszakai baglyok jobban teljesítenek az általános intelligenciateszteken, akik viszont korán kelnek, jobb jegyeket kapnak – írja a Huffington Post. Satoshi Kanazawa, a Londoni Gazdasági Iskola munkatársa egy másik tanulmányban azt írja, hogy az intelligensebb gyerekek felnőttként nagy valószínűséggel éjjeli baglyok lesznek, akik hét közben és hétvégén is későn kelnek és későn fekszenek. De nem kell elkeseredni azoknak sem, akik már korán kiugranak az ágyból, mert így is nagyobb esélyük van arra, hogy sikeresek legyenek, ők ugyanis proaktívabbak.

shutterstock 202551199

2. Tovább maradnak éberek

A belgiumi Liège-i Egyetem munkatársai egy 2009-es kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogyan változik a korán és a későn kelő emberek agyi aktivitása közvetlenül ébredés után és 10,5 órával később. Az ébredés utáni teszten mind a 30 résztvevő hasonlóan teljesített, a második alkalommal azonban az éjszakai baglyokéhoz képest a korán kelők agyi aktivitása már kisebb volt a figyelemmel kapcsolatos területeken.

3. Kreatívabbak

Egy milánói egyetem szakemberei szerint azok, akik inkább délután és este aktívabbak, sokkal kreatívabb és eredetibb megoldásokkal állnak elő, ha problémába ütköznek, mint azok, akik korán szoktak felkelni. A kutatást vezető Marina Giampietro úgy véli, ez annak köszönhető, hogy az éjszakázás eleve más hozzáállást kíván meg, azoknak kedvez, akik kevésbé hagyományos módon közelítik meg a dolgokat.

4. Erősebbek

Hogy kiderüljön, fizikailag kik a szerencsésebbek, az Albertai Egyetem kutatói 9 korán és 9 későn kelő embernél mérték meg, hogy mekkora erőt tudnak kifejteni a lábukkal. Míg a korán kelők teljesítménye egész nap egyenletes volt, addig az éjjeli baglyok az esti órákban sokkal nagyobb erőt tudtak kifejteni. Olle Lagerquist, a tanulmány egyik szerzője szerint ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a későn kelőknek este 9 óra körül megnő az agyban a motoros kéreg, valamint a gerincvelő ingerlékenysége.

shutterstock 217103413

5. Sokkal nyugodtabbak

Nem friss eredmény, de az 1990-es évek végén készült brit tanulmány szerint a későn kelők szervezete nem termel annyi kortizolt, így nem annyira stresszesek – írja a New York Daily News. A kutatás szerint ugyanis azoknak a szervezete, akik fél nyolc előtt ébrednek fel, sokkal több ilyen stresszhormont termel, mint azoké, akik ennél később kászálódnak ki az ágyból. Persze ennek megvan az előnye is, ők egész nap készenléti állapotban vannak.

6. Kevesebb alvással is beérik

Belga és svájci kutatók szerint a későn kelőknek nincs szükség annyi alvásra, mint a pacsirtáknak – olvasható az Inspiyr oldalon. A korán kelőknek például nem volt elég a 7 óra alvás, nehezebben figyeltek napközben, míg az éjjeli baglyoknak ez nem jelentett problémát. Jó hír az is, hogy ha nem szabadúszók, és nekik is akkorra kell bejárni dolgozni, mint mindenki másnak, akkor könnyebben tudnak változtatni a bioritmusukon, mint a korán kelők. Ezt állítja legalábbis a Sleepfaring: Journey Through the Science of Sleep című könyv szerzője, Jim Horne.

7. Saját társaságuk van

Von Glitschka grafikus már 12 éve dolgozott a szakmában, amikor úgy döntött, hogy megalapítja a Night Owl Society-t (Éjjeli Baglyok Társaságát), hiszen rájött, hogy hozzá hasonlóan a legtöbb kreatív szakmát végző ember éjszaka tud a legjobban dolgozni, mert ilyenkor nem zavarja őket senki és nyugodtan alkothatnak. A tagsági díj 28 dollár azoknak, akik nem az Egyesült Államokban vagy Kanadában élnek, de ezért egy csomó menő dolgot kapnak, a Facebook-csoporthoz pedig nyilván ingyen és bérmentve is lehet csatlakozni.

Fotó: Von Glitschka
Fotó: Von GlitschkaVon Glitschka

Tippek, ha mégis korán kelne

A Huffington Post összeszedte, mivel érdemes próbálkozni az éjjeli baglyoknak akkor, ha nem aludhatnak addig, amíg akarnak.

1. Száműzze a kütyüket a hálószobából, mert a legkisebb fényforrás is megzavarhatja a cirkadián ritmust, arról nem is beszélve, hogy nehezebben kapcsol ki az agy, ha még alvás előtt is ellenőrzi a leveleket vagy a közösségi oldalakra posztol.

2. Nehéz abbahagyni az alkotást, de tűzzön ki egy időpontot, amikor igenis félrerakja a munkát. „Ha éjjel egy óra körül tud elaludni, akkor éjfélkor hagyja abba a munkát, 11-kor pedig már vegye lejjebb a fényeket” – javasolja Kelle Glazer Baron, a Northwestern Egyetem munkatársa.

3. Legyen kellemes az ébredés, azaz a reggeli rutin mellett jusson idő olyan dolgokra is, amiktől egy kicsit jobban érzi majd magát a bőrében: mondjuk hallgasson rádiót, igya meg a kávéját az erkélyen és hasonlók. Ha szeretné, hogy tényleg jól induljon a napja, akkor munkába menet hallgasson zenét vagy olvasgasson.

4. Ébredés után azonnal igyon vizet, hiszen alvás közben nem tudjuk pótolni a folyadékot, ami mondjuk az izzadással távozik a szervezetünkből. Ugyan a kávé nem jó a dehidratáció ellen, de miután ledöntötte a pohár vizet, nyugodtan igyon meg egy (vagy két) csészével. Kelly Glazer Baron szerint nem kell a koffeint teljesen kiiktatni az életünkből, ha késő délután már nem iszunk, akkor nem borítja fel az alvási ciklusunkat.

5. „Az éjjeli baglyok általában kevesebbet esznek reggelire, ami nem feltétlenül rossz dolog, de semmiképpen nem szabad kihagyni ezt az étkezést” – nyilatkozta Kelly Glazer Baron. Persze nemcsak a mennyiség, a minőség is fontos, a sok édes péksütemény helyett egyen olyan reggelit, ami a szénhidrátok mellett elég fehérjét is tartalmaz.

6. Ugyan a reggeli edzés az éjjeli baglyoknak még nagyobb kihívás mint a korán kelőknek, érdemes próbát tenni vele, mert könnyebb lesz éberen átvészelni a napot. Arról nem is beszélve, hogy a kutatások szerint azok, akik reggel edzenek, kevésbé hajlamosak elsumákolni a rendszeres testmozgást, nem stresszelnek annyira az időbeosztásuk miatt, így sokkal hatékonyabbak lesznek.

7. Mi is írtunk már arról, hogy a szieszta milyen jó dolog, és hogy a munkáltatóknak is érdemes lenne megfontolniuk, hogy beiktassák a napirendbe, mert így sokkal hatékonyabbak lennének az alkalmazottak. Természetesen nem órákról van szó, 30 perc bőven elég.

8. Ha még előző este ki és elkészít mindent (ruhát, ételt, stb.), ami kell másnapra, akkor egy kicsit tovább aludhat, és nem is kell aggódnia amiatt, hogy valamit otthon felejt a nagy kapkodásban.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra